Ha a legjobb budapesti kínai étterem kerül szóba, egyesek Wangra, mások a Taiwanra és a Hongkong étteremre esküsznek. Wang már elkápráztatott minket néhányszor, itt volt tehát az ideje, hogy behatoljunk a másik szentélybe.

Ahogy Wang esetében, ezúttal is egy Lucullus-lakoma keretében látogattuk meg a helyet, mert így vehettük biztosra, hogy azokat kóstoljuk, amiket érdemes, és rengeteg fogást kipróbálhatunk. Így amikor később visszalátogatunk, már tudjuk, mit rendeljünk.

A Taiwan étterem megjelenésében a hagyományos kínai éttermek díszeit sorakoztatja fel, csak épp halmozottan. Buja műarany sárkányok, és ezer olyan aprólékos díszítés, ami a mi szemünknek már rég túlzás, mégis egyből megadja az alaphangulatot. Az étteremben asztalról asztalra sétál egy szimpatikus, mosolygós, hózentrógeros kínai, úgy tartva a cigarettát, mint Karádi Katalin. Ő Tao, az étterem tulajdonosa, aki 1989 óta él itt, 1991 óta vezeti a Taiwant, és leginkább angolul lehet vele beszélgetni. Egy jelenség.

Biztosan emlékeztek a Budapest lehet a legmenőbb város a térségben című posztra, amiben a SzeBu városfejlesztési koncepcióját karoltuk fel, és továbbítottuk nektek a saját olvasatunkban. Azóta megtörtént az, amit blogokkal kapcsolatban ritkán tapasztalhatunk, és amivel az Egy nap a városban készítése során mégis rendszeresen találkozunk: az itt megírt vélemények futótűzként terjednek, és néhány nap múlva végigfut valamennyi médián a posztunk. Ez pedig csak nagyon kis részben köszönhető a mi személyünknek, sokkal fontosabb erő az, hogy ennyien olvastok minket, és remek párbeszédek alakulnak ki a blogon, valamint hogy ki meritek nyilvánítani a tetszéseteket.

Ennek az erőnek köszönhető, hogy az évek óta létező koncepciót megpillanthattuk a tévében, több rádióadásban foglalkoztak a témával (Csaba is meghívott vendég volt az egyik műsorban). Ahogy egyre többen támogatnak egy elképzelést, teljesen természetes módon jelennek meg az ellenzők is, a Tabánban élők aláírást gyűjtenek az elképzelések szerint ott kialakított vigalmi negyed ellen, mert a csendes, parkos városrész megszűnne szerintük. Erre a SzeBu is válaszolt: a Tabánnak csak egy kis részét érintené a föld alá kerülő pincék építése, a 174 ezer négyzetméteres parkterület 1 százaléka lenne építési terület, és egyébként sem egy Montmartre-ot képzeltek el. Mindez egy teljesen egészséges párbeszéd, a budapestiek vitatják meg a jövő Budapestjét, és nem a megkérdezésünk nélkül döntenek, ami megint csak jó.

A legfrissebb és egyben legörömtelibb hírünk pedig az - ami miatt ez a poszt megszületett, mert a saját vállunkat nemigen szokásunk veregetni cél nélkül -, az egyik olvasónk, Balázs levele. Ezt írta nekünk:

Miután elolvastam Budapest lehet a legmenőbb város a térségben című blogbejegyzésetek, úgy döntöttem elküldöm a főpolgármesternek is, hogy milyen helyen is élnék szívesen. Nagy meglepetésemre, most megérkezett a válasz levelemre, amit ezennel továbbítok.

A terv tehát bekerült a budapesti városfejlesztési koncepciók közé, az ezeket felügyelő bizottságról korábban írtam, az ezzel összefüggő, Finta József vezette munkacsoportban Makovecz Imre mellett még körülbelül 14 neves építész kapott helyet. Ez nem jelenti azt, hogy a terv meg is valósul egyszer, azt viszont igen, hogy egy sokaknak tetsző, az Egy nap a városban blogon 11 ezer facebookos lájkot kapott koncepciót nem söpörnek a szőnyeg alá, hanem igenis foglalkoznak vele, mint Budapest lehetséges jövőbeni arcával. És ennek örülni kell.

A SzeBu facebookos csoportjához csatlakozva egyébként folyamatában lehet olvasni az eseményekről.

Először akkor gondolkoztam azon, hogy jó lenne megszállni egy budapesti hotelben, amikor megnyílt a Gresham. Persze gyorsan el is hessegettem magamtól a gondolatot, hát ki az a hülye, aki szállodába megy a saját városában?

Én. Én vagyok az. A múlt héten ugyanis kísérleti jelleggel megszálltunk a Gerlóczy hotelben, és azt kell, hogy mondjam, hogy az utóbbi idők egyik legjobb napját töltöttük el Dórával, slusszpoén, hogy a saját városunkban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hiába foglalkoztat a gondolat már vagy hét éve, magamtól sosem jutottam volna el odáig, hogy szobát vegyek ki Budapesten. Másnak viszont eszébe jutott, így Dórával ezt kaptuk az egyik ismerősünktől előnászajándékba: egy előnászútat, amiben benne volt a szoba, az uzsonna és a reggeli, meg a kockázat, hogy semmiféle pluszélményt nem fog adni a saját városom, hiszen már ezerszer láttam.

Azért rágyúrtam én is, előnászút, vagy mifene, gondoltam, akkor tömjük már ki rendesen ezt a 24 órát, így mióta megkaptuk az ajándékot, lestem a programokat, hogy végül egy tökéletes nap álljon össze, tele jobbnál-jobb elfoglaltságokkal. 

Még el sem értünk a Kálvinig, már kezdtem turistának érezni magamat, amiben szerepe lehetett persze annak is, hogy bőröndöket húztunk magunk után. Félúton az Egyetem tér felé aztán megálltunk a Diamond Masszázs Stúdióban. Még a Bónusz Brigádtól vettem itt annak idején egy páros masszázst, ami 14 ezer forint helyett csak 7 ezerbe került. Tökéletes kezdése volt ez a napnak: az egy órán keresztül tartó csokis kezelés minden munkahelyi stresszt meg hétköznapi fásultságot kipasszírozott belőlünk, Natalie és Sándor olyan jól, olyan ütemre hangolva végezte a dolgát, hogy Dórával folyamatosan ugyanazokban az élményekben volt részünk, így ugyanarra a ritmusra is tudtunk ellazulni.

A helyszínt már erősen relaxált állapotban, felszabadultan hagytuk el, de csak pár métert haladtunk, mert rögtön be is ültünk a Borssóba, ahol előételnek salátát, másodiknak brassóit, majd túrós desszertet ettünk egy remek ebédmenü keretein belül.

Amikor végeztünk, áthúztuk magunkat meg a bőröndjeinket a Véndiákba (menet közben vettem néhány bonbont a legjobb budapesti csokoládésnál, Rózsavölgyinél), ahol Aperol, habzóbor és szóda keverékét, spritzet ittunk, ami tök jó nyári ital, és segít abban, hogy úgy érezzük, utazunk: az észak-olasz pia egyértelműen kiszakadás a megszokott bor-sör-fröccs-aranyháromszögből.

Emlékeztem még az ugróbékára? A kutyanyelves perselyre? A törpeautóra? Találtam egy boltot, ahol a hetvenes-nyolcvanas évek játékai vehetők meg olcsón.

A napokban egy belvárosi üzletben, a Zsigray stúdióban jártam, Budán, a Fő utca 12-ben, a Clark Ádám tér közelében. Intézni valóm akadt arra, eredetileg nem is nagyon terveztem körülnézni, csak leadtam egy borítékot és elvittem egy másikat.

Körülbelül akkor buktak meg a terveim, amikor beléptem: remek hangulatú kis üzletben találtam magam, ami a tagadhatatlanul 21. századi Budapestről egy pillanat alatt a régmúlt polgári hangulatába repít minket.

Az öreg, megviselt bútorok, a fiókokban megbújó képeslapok, az ódon vasalók a modern konyhai kiegészítőkkel valami olyan eklektikus fonalat alkotnak, hogy egyből belegabalyodik az ember, és nem is nagyon akar szabadulni onnan. 

Eddig még csak egy hangulatos üzletről beszélünk, amiről nem feltétlenül születne poszt. Nézelődés közben azonban ráakadtam egy szekrényre, ami roskadásik tömve volt a gyerekkorom játékaival. Hirtelen nem is tudtam, melyiket kezdjem el nyomkodni, annyira megörültem nekik.

Ott volt például a felhúzhatós törpeautó, aminek már a nevére sem emlékeztem:

A kutyás persely, amibe soha nem tudtam harminc forintnál többet összegyűjteni:

Az ugrálós békák, amik 15 percre bármikor le tudtak kötni (videojáték-korszak előtt járunk!):

A motoros szekció:

Meg az útpálya, amin egy rakás autó közlekedik, egymást fokozottan nem veszélyeztetve:

Rossz a memóriám, ez sajnos egy adottság. Csak homályos emlékeim vannak a néhány évvel ezelőtt történt dolgokról is, ami persze áldás is egyben: mindig remekül tudok szórakozni azokon a történeteken, amiket a barátaim idéznek fel velem kapcsolatban, mert olyanok ezek, mintha először hallanám őket. Kevésbé szerencsés része az ügynek az, hogy nincsenek konkrét emlékeim ezekkel a játékokkal kapcsolatban sem, viszont még így is szuper volt újra kézbe venni őket, mert az érzések sokkal erősebbek az emlékezésnél.

Az meg külön öröm, hogy a boltban csak replikákat árulnak: az eredeti darabok csak gyűjtőknek elérhetők, olyan sokba kerülnek, ezeket viszont körülbelül annyira drágák, mint húsz-harminc éve: aki akarja, megveheti magának.

Nem hoztam semmit a boltból, de egy békáért meg egy törpeautóért biztos visszamegyek valamikor. Nektek melyik volt a kedvenc gyerekkori játékotok?

Két hetes túránk végére értünk, a legjobb budapesti gyros nyomában ezalatt 14 gyrost, dönert, shawarmát ettünk, én még a húsmentességemet is megszakítottam, hogy megtaláljuk nektek a legjobb helyeket.

A hamburgeres sorozatban már megismert módszert alkalmaztuk, először az általunk ismert jobb helyekre mentünk el, megkérdeztük az ismerőseinket, majd titeket, hová érdemes ellátogatni, így ti is aktív résztvevői voltatok a tesztnek. Természetesen sokkal több ajánlás érkezett, mint 14, de utánanéztünk a helyeknek, és használtuk a fejlett megérzéseinket is. Volt olyan is, hogy valahová elmentünk, de végül nem is írtunk róla. Nem volt érdemes.

Volt néhány hely, ahová azonban igencsak érdemes volt, ezúton köszönjük mindenki nevében azoknak, akik beajánlották őket. A toplista felső részén szereplő helyekre gondolok, főleg az első két helyezettre, ahol olyan élményben volt részünk, amire egyáltalán nem számítottunk.

A tesztek a következőképpen zajlottak: odamentünk, kértünk egy gyrost, kifizettük, lefényképeztük, jegyzeteltünk, és elmentünk. Sehol nem tudták, hogy a nekünk készülő gyros bárhol ki lesz értékelve, vagy ha a fotózásból és a jegyzetelésből gyanús lett volna valakinek, mit csinálunk, már késő volt. Addigra már megvolt az ítélet.

Az objektív pontozás alapján nagyjából 30 pont felett kellett teljesíteni egy helynek a 40-ből ahhoz, hogy a Budapest legjobb gyrososa olimpián a döntőbe juthasson. A 30 pontot alulról nyaldosó helyek a középkategória tetején vannak, ez alatt viszont az átlagot, és a sorozatban is megtalálható átlag alatti kategóriát képviselik.

A legjobb gyrosok Budapesten nagyobb térképen való megjelenítése

Lássuk a legjobbakat. A tesztben szereplő pontszámokból levontuk a csípősökre adott 5 pontot, mert a legjobbakban nem volt ilyen, és nem is hiányzott. Viszont emiatt kár lenne lepontozni őket.

1: Gyradiko 32/35, 91%

Gyakorlatilag megosztott első helyet hirdetünk a Gyradiko és a Big Gyros Taverna között, mindkét hely láthatóan és érezhetően a minőség elkötelezett híve, nagy gondot fordítanak az alapanyagokra és az összképre egyaránt. A Gyradiko görög élményt nyújt minden szempontból, igazi tzatziki, vastag, ízletes, eredeti pita, minőségi hústorony.

2: Big Gyros Taverna 32/35, 91%

A meglepetésbefutónk a Big Gyros Taverna lett, ahol különféle sajtokat - beleértve egy füstölt példányt is - kevertek a húshoz, ezáltal egy egészen egyedi hatást értek el.

3: Pyrgos 30/35, 86%

Nem gondoltuk volna, hogy pont a budaörsi Tescónál kéne keresnünk a legjobbat, de mégis helyes volt az elgondolás, a Pyrgos tényleg jó minőségben tolja a cuccot. Ezt az éttermet is görög család üzemelteti, ami eleve jó jel, ráadásul a minősége is rendben volt a tarjás-combos gyrosnak.

update: 

4: Fotios 29/35, 83%

Vastag pita, görög tzatziki, hatalmas adag. A pita ízén és a húson még van mit javítani, de itt is egy hamisítatlan görög gyrost kapunk, jó minőségben.

5: Szeráj 28/35, 80%

Itt döner kebabot kóstoltunk. Az elkészítés látványos volt, az alapanyagok megfeleltek, de egészében véve az élmény valahogy lapos, bátortalan volt. Ennek ellenére a legjobbak között említhetjük.

6: Adri Gyros 28/35, 80%

A hagyományos, budapesti gyrost árulják, azt viszont olyan minőségben, ahogy azt kell. Ilyen élményem volt annak idején a Wikingerben is, sajnos a mostani visszatérésemet nem koronázta siker. A hús jó fűszerezésű, a többi alapanyag kellemes, tisztességes ételt árulnak, bár a zöldségeket még át kell gondolniuk.

Magic Burger 27/35, 77%

Syriana 2 25/35, 71%

Hummus Bar 26/35, 74%

No. 1 Gyros 24/35, 68%

Wikinger 24/35, 68%

Star Kebab 22/35, 63%

Gyros Büfé X. kerület 21/35, 60%

gyros 21/35, 60%

Mester Gyros 17/35, 48%