English

Egy nap a városban

A legjobb gyros nyomában: Star Kebab

Magyarósi Csaba 2011 április 21.
Címkék: gyros

Ez a hely előnyből indul nálam, hiszen általában edzésből hazafelé menet szoktam bekapni náluk egy gyrost, ezzel együtt csak középkategóriásnak érzem a kajájukat. Ennél persze azért tudományosabbak vagyunk.

Az mindenképp jó pont, hogy lehet csirkéből meg borjúból is kérni, mindkettő hétszáz forintba kerül, ami kicsit sok (3 pont). A hús íze egyébként egész elfogadható, viszont egyáltalán nem kiemelkedő, ennyi odafigyeléssel csak a középmezőnybe lehet beférni, persze nem a teljes budapesti mezőnyben, hanem a jobb gyrososokat tesztelő sorozatunkban (3 pont). Nem ájultam el a hús mennyiségétől sem (3), sokszor éreztem úgy, hogy egy vegagyrost eszem, ezért is volt fontos, hogy a hússal viszonylag jól elkevert zöldségek (4 pont) viszont még este is elfogadható minőségűek voltak, de akadt köztük olyan is nagy mennyiségben (lilakáposzta), aminek szerintem semmi keresnivalója egy gyrosban (3 pont).

A pita papírízű volt, nem adott hozzá az ételhez és nem is vett el tőle (2 pont), a joghurtós szósz rendben volt (4 pont), és a csípőset is megfelelően sikerült elteríteni a cuccon (4 pont).

Összességében 26 pont jár a 40-ből.

Ha tudni akarod, hol vannak a legjobb budapesti gyrosok, vagy hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeresd Budapestet, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!


View Star Kebab in a larger map

süti beállítások módosítása