English

Egy nap a városban

A legjobb gyros nyomában: Big Gyros Taverna

szucsadam 2011 április 29.
Címkék: gyros

Most én jövök, a Gyradiko-poszt után szabadon: Te. Jó. Isten.

Őszintén nem hittük, hogy a Gyradiko magasságait bárki is komolyan ostromolni fogja a két hetes tesztünk végéig, de tegnap este ellátogattam Pestszentlőrincre, a Nefelejcs utca-Ráday Gedeon utca sarkára, a Big Gyros Tavernához. Szintén ti ajánlottátok, és volt egy jó megérzésem, mint a hamburgeres sorozatnál a Ring esetében.

Azt hiszem nem sértek meg senkit azzal, ha azt mondom, hogy pénteki versenyzőnk igencsak a nyúlon túl van, és akkor finom voltam, mondhatom ezt azért, mert a belvárostól én is hasonló távolságban lakom, magamat meg mégsem sértegethetem. De tényleg, már majdnem Ferihegy, és arrafelé is viszonylag eldugva. Na itt kell jó gyrost készíteni, hogy megélj belőle.

Amíg a készülő gyrost vártam, már sejtettem, hogy valami más is készül. Egyrészt a makulátlanul tiszta sütőlapra helyezett pita vastag, nagy, tekerős példány volt, alatta a hűtőben egymás hegyén álltak a görög joghurtok, a görög ábécé betűivel felszerelkezve. Előttem a saláták: tzatziki, valódi, sűrű, kemény, uborkás - nem esik le magától a kanálról, csak ha rázzák. Mellette a répasaláta, majd a zöldfűszeres saláta feta sajttal. Amellett 3 sajtos saláta, és ezek végül mind a csirkecombból készült húson találták magukat.

Az összkép pedig messze elhagyja a hagyományos budapesti gyrosok színvonalát, ugyanis az egyedi és eredeti alapanyagokon kívül van még valamije, ami másnak nincs: van koncepciója. Hogy ez a koncepció, a főleg a sajtok aromájával megtámogatott, egyedi fűszerezésű csirkehús kinek hogy jön be, azt már csak a kóstolás dönti el. A minőség és az ötlet elvitathatatlan, és ez az, amit egy tesztben értékelni lehet.

Akkor lássuk sorban. A hús fűszerezése egyedi, a csirkét nagy gonddal vágták és válogatták, helyenként azonban picit szárazra és keményre sült (4 pont). A tzatziki hibátlan, egy bekezdéssel korábban már áradoztam róla, abszolút fontos szerepet kap az összképben (5 pont). A többi saláta egyedi, különleges, egyedül az róható fel, hogy a füstölt sajt túl erőteljes az összképben (5 pont). Ja, és burgonya (szándékosan) nem került bele a pitába, az eladó szerint az már csak egy turistakori hóbort, viszont a többi alapanyag a hajtogatás előtt gondosan el lett oszlatva, hogy kábé ugyanaz legyen minden falat (5 pont).

Apropó pita, Görögországból szerzik be, grillezik, hibátlan (5 pont). Friss zöldségből nem sok került az ételbe, inkább csak a salátában és a gyros tetején találkozunk velük, de ott jó minőségben (4 pont). Az ár 650 forint (4 pont), a méret pedig az eddigi legnagyobb, amit ettem (5 pont).

Hát akárhogy is nézem, ez 37 pont a 40-ből, vagyis megtaláltuk a második budapesti gyrosost, ami számunkra eddig elképzelhetetlen minőségben kínálja ezt a - belvárosban leginkább meggyilkolt - ételt.

Ha tudni akarod, hol vannak a legjobb budapesti gyrosok, vagy hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeresd Budapestet, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!


Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése

süti beállítások módosítása