English

Egy nap a városban

A legjobb gyros nyomában: Fotios, megkésve

szucsadam 2011 június 04.
Címkék: gyros

Tudjuk, hogy már rég vége a sorozatnak, eredményt is hirdettünk meg rangsort, de utólag jöttünk rá, hogy egy fontos gyrosos kimaradt. Ezt sokan ajánlottátok, mint igazi görög gyrost kínáló helyet, így ha utólag is, de el kellett mennünk, ismét Kispestre, az Adri gyrostól pár méterre, Fotioshoz.

Nem tehettük meg, hogy kihagyjuk, ezért olyat teszünk, amit eddig soha: utólag beszúrjuk őket pontszámuk alapján az összefoglaló posztba is, a toplistára utólag felkerülnek tehát, így érdemes update-elni az ízlelőbimbókat, mert nem akármilyen gyrosról van szó.

A tulajdonosra abszolút illik az, ami nekünk is viszonylag új jelenség, leginkább a gyorsétterem-sznobizmus szót tudnám rá használni. Amikor egy tisztességes minőségű gyorsételt kínáló apró kis hely tulajdonosa az indokoltnál picit nagyobb arccal közeledik önnön nagyságához. Nem baj ez, egész szórakoztató, itt is megfigyelhető volt.

Az eladó lány viszont kedves volt, mivel először jártam ott, megkóstoltatta velem a szószokat, a tzatzikit, a répasalátát, a sajtos szószt. A legjobbakra jellemző gondosság itt is megvolt: a saláták jó alapanyagokból készültek, a pita vastag, csavart, nem mikrózott, állítólag házilag készült.

Lássuk egyenként. A pita vastag, tömör, sokat ígér, az íze viszont inkább emlékeztet a papírra (3 pont). A hús túl zsíros volt, egyes felfogás szerint ez nyilván a csirke legjava, de az arányokra érdemes azért figyelni, a fűszerezés sem tett hozzá semmit az élményhez. Mint amolyan sült csirke, az eddig megismert jobb gyros-élményektől azért elmaradt (3 pont).

A zöldségek nem sok vizet zavartak, épp mint a többi, eredeti görög receptet használó helyen, ami volt benne, az megfelelő minőségű volt (3 pont). Az adag nagy, tele hússal, én nem is bírtam megenni mind (5 pont). A tzatziki kifogástalan, bár nem túl sűrű (5 pont).

A szószok jók, de összességében csak kiegészítőként szerepelnek a hús-pita világban (5 pont). A Big Gyros Tavernáéhoz nagyon hasonló répaszószt tettek a gyrosra, én most nem is mennék bele a "ki nyúlta kitől" állításokba, nem tisztem ezeket eldönteni. Engem csak az érdekel fogyasztóként, melyik a jobb.

Az összetevők elosztása megfelelő volt (5 pont), ennyi húst nem is lehet nagyon elrejteni valami más mögé. Az ára 600 forint (5 pont).

Összességében 34 pont jár a Fotios gyrosnak, a toplistás pontozás szerint - ahol csak egy szószt értékelünk - 29 pontos lett a Kispesti szentély, ami így negyedik helyen szerepel az összesítésben.


Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése

süti beállítások módosítása