Körülbelül három hónapja jelent meg a blogon az amszterdami beszámolóm, amiben azt foglaltam össze, miként lehet a város összes arcát megismerni egy óra alatt: gyors gyalogos körutunkon érintettük a coffe shopokat, a csatornákat, a kurvákat, a kínai negyedet, a sajtboltokat, híresebb épületeket, a virágpiacot, az összes kötelező izét.

Nem sokkal azután, hogy élesítettem az írást, már megint Amszterdamban voltam, ismét szakmai úton. A KLM vitt ki minket, hogy megismerjük a légitársaság szolgáltatásait és a Schiphol repülőteret, a mostani poszt főleg ez utóbbiról fog szólni. Úgyis mint: mi a fenét csináljunk Amszterdamban, ha a reptéren kell várnunk, de nincs kedvünk bemenni a városba és végigcsinálni az Egy nap a városban blog kiváló körtúráját?

A legfontosabb, hogy megtanuljuk kimondani a reptér nevét. A legtöbben egyszerűen Sipolnak hívják, a holland kiejtéshez közelebb áll a Szkipol. Valójában a k és az i közé a helyiek még bedobják azt a jellegzetes harákoló, fikaszívó hangot, ami talán csak a holland nyelvben található meg, és amin az önironikus helyiek is remekül mulatnak.

A repteret jobban megismerve a schipholi várakozás egyáltalán nem olyan pokoli, mint amilyennek elsőre tűnik, és ezt egyébként már én is számtalanszor tapasztaltam: nehéz úgy tengerentúli útra indulni, hogy ne kerüljön képbe a KLM, vagy legalább ez a repülőtér, ami Európa egyik legfontosabb légi csomópontja, hubja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg például a Heathrow-ra azért érkezik az utasok nagy része, mert Londonban van dolga, addig a Schipolon található emberek többsége egyáltalán nem szeretne Amszterdamba menni, csak átszáll, és repül tovább. Ennek megfelelően a repülőteret is úgy alakították ki, hogy a járatok közti várakozási idő minél kényelmesebben teljen.

Már a bejutás is egészen futurisztikus, amit persze csak az vesz észre, aki valamiért mégis Amszterdamból érkezik. Az nem különösebben izgalmas, hogy a repülőjegyet a kihelyezett automatákból az útlevelünk vagy személyink bedugásával és az ülőhely kiválasztásával magunknak tudjuk nyomtatni, mert ilyesmi Ferihegyen is van.

A poggyászfeladás már izgalmasabb, Schipolon ugyanis ezt a feladatot is rábízhatjuk a gépekre. Csak annyi a dolgunk, hogy berakjuk az automatába a bőröndöt, a jegyünk bedugásával a számítógép megtalálja az úti célunkat és ennek megfelelően nyomtatja ki a matricát, amit a csomagra kell ragasztanunk. A kinyomtatott matricában egyébként RFID-csip is van, így sokkal könnyebben találják meg a poggyászt, ha elveszne.

Na de a jegykezelés meg a csomagfeladás maga a fékevesztett múlt a biztonsági azonosításhoz képest: akik igénybe veszik a Privium-szolgáltatást, azoknak nem kell többet az útlevelükkel meg a repülőjegyükkel szórakozniuk, mert íriszazonosítással léphetnek át a biztonsági ellenőrzésen. Elég belenézniük az optikába, ami azonosítja a szemet, és már mehetnek is tovább. Állítólag az írisz annyira összetett, annyira egyedi, hogy ez a fajta ellenőrzés sokkal biztonságosabb, mint az útleveles-repülőjegyes ósdi módszer, kivéve ha a Pusztítóhoz hasonlóan valaki kitépi a szemünket és úgy megy át a biztonsági ellenőrzésen. Persze előbb-utóbb feltűnést keltene a reptéren egy tollra tűzött szemgolyóval közlekedő fickó.

Tegnap arra sétáltam, és megdöbbentem a változáson: múlt szombat óta majdnem befejezték a felújítást. Mindenhol ott van a díszburkolat, felkerültek a korlátok, elültették az aljnövényzetet, a kockaalakú fákból már egész fasor állt össze, az útra részben felkerült a kopóréteg, és az emberek is elkezdték birtokba venni a környéket.

Azt továbbra is sajnálom, hogy nem füvesítették be a villamospályát, nagyon indokolt lett volna, de ez az ára annak, hogy a mentő gyorsan át tudjon haladni a belvároson.

Ha engem kérdeztek, azt mondom, jövő hétvégére el is készülnek a felújítással.

Addig is nézegessünk együtt képeket:

Nemrég Londonban jártam, a szállásom a Természettudományi Múzeum közelében volt. Eszembe jutott, hogy pár héttel korábban olvastam egy cikket egy időszaki kiállításról, amin kitömött állatok közösülnek, úgyhogy pár perc sétával megközelítettem az objektumot.

Érdemes tudni, hogy Londonban nemcsak egyszerűen ingyenesek, hanem az utca részei a múzeumok: nincs belépő, de még csak regisztráció sem, a sétát egyszerűen egy épületben folytatod, ahol érdekes dolgok vannak kiállítva, például dinoszaurusz csontvázak:

Vagy bálnák:

Esetleg más nagy állatok:

Tele is vannak a londoni múzeumok, akár a természettudományiról, akár a National Galleryről, akár a Britishről van szó, ahová a gyarmatosítók sikeresen lopkodták össze a fél világot, így most néhány száz méteren belül megtalálhatók például az ókori Egyiptom legérdekesebb kincsei: az észak-afrikai helyszínen csak azok maradtak, amik túl nagyok voltak a szállításhoz.

De térjünk vissza a Természettudományi Múzeumhoz, annak is az időszaki kiállításához, ami azonban fizetős. A jegy ára nyolc font a felnőtteknek, gyerekeknek feleennyi, de a prűd szülök óvakodjanak: odabent hatalmas péniszcsontokat meg orgiákat mutogatnak, amik bár a természetes szaporodás részei, nincs tehát bennük semmi takargatnivaló, egy konzervatívabb család bizonyára ordítva hagyná el a helyszínt.

Pedig az egyik legjobb kiállításról van szó, amit az utóbbi időkben láttam. Odabent a szervezők ügyesen vették sorba az állatvilág legérdekesebb szexuális jellegzetességeit, így nagyjából teljes képet kapunk arról, hogy milyen vicces, izgalmas vagy éppen hátborzongató tud lenni egy aktus, vagy az arra való készülődés.

Még talán nem is így hívták, én már szerettem ezt a helyet. Kábé hét éve lehetett, hogy csóró egyetemistaként minden nap a Károlyi Mihály utcai étterem előtt vonszoltam el magam, és a hatalmas ablaktáblákon keresztül lestem azokat, akik megengedhették bent maguknak az ebédet, vagy a vacsorát. Eldöntöttem, hogy egy nap én is eszem ott egy jót, szóval spóroltam, és azon a napon, amikor síelni mentem, itt kezdtem a reggelem: gondoltam kényelmesen eszem egy jó croissan-t, mellé teát iszom, aztán némi BKV-zással elérem a buszt, ami Ausztriába visz.

Beléptem az étterembe, leültem, rendeltem, mint az urak, majd amikor lerakták elém a reggelimet, eszembe jutott, hogy mindent a lakásban felejtettem: a síléc, a bot az előszobába maradt, és az is világossá vált, hogy legalább 25 perc oda-vissza megjárni az albérletemet: épp annyi, amennyit a reggelizésre szántam. Felpattantam, közöltem a pincérekkel hogy rögtön jövök, és szinte másodpercre pontosan 25 perccel később újra beléptem az étterembe: két síléc volt az egyik vállamon, két síbot a másikon, rólam meg ömlött a víz, levegő után kapkodtam. Hát így tömtem magamba a kissé már megszáradt croissan-t és a kihűlt teát három perc alatt. Mint az urak.

Azóta eltelt jónéhány év, egészen más élethelyzetben vagyok, ráadásul az olcsó ebédmenüknek hála talán a hét évvel ezelőtti önmagam is el tudna látogatni a Pesti Lámpásba, a mostani meg feltétlenül. Így is tettem múlt héten.

Van egy barlang Budapest belvárosában, csak mondom, mert valószínűleg nem is hallottatok róla, pedig kiváló program lehet például mára: tíz percet kell csak autózni, vagy húszat biciklizni, és már ott is vagytok a Szemlőhegyi barlangban.

A fogadóépületet mostanában újították fel, szóval teljes mértékben EU-konform a hely, a látogatók nem szarják össze magukat félelmükben már a bejáratnál.

Valójában nem is ez a lényeg, hanem a barlang, amit nagyon színvonalasan rendeztek be, a körülbelül negyven percig tartó túra alatt végig jól kiépített út van a lábunk alatt, a sziklákat, alakzatokat meg olyan hatásvadász módon sikerült bevilágítani, hogy a látogató egyszerre vonzódik és rémül halálra tőlük.

Itt van pár kép a hangulatról:

A legnagyobb látványosságot, a boszorkányt sajnos elfelejtettem lefotózni, pedig egy olyan sziklaforma látható a barlang végében, ami megdöbbentő részletességgel mutatja be egy mesebeli rút vénasszony fejét, vagy valamilyen ragadozó madárét. Azért találtam egy képet a banyáról a neten, azt be is szúrom ide:

A túrák csak vezetővel látogathatók, minden egész órában indulnak csoportok, a belépő felnőtteknek 950 forint, gyerekeknek, diákoknak, nyugdíjasoknak kétszázzal olcsóbb, de van egy rakás kedvezmény, kombinált jegy, érdemes átnézni a kínálatot. Meg rendesen felöltözni, a barlangban ugyanis egész évben 12 Celsius fok van, szóval nyár közepén garantált a megfázás pulóver nélkül.