Körülbelül három hónapja jelent meg a blogon az amszterdami beszámolóm, amiben azt foglaltam össze, miként lehet a város összes arcát megismerni egy óra alatt: gyors gyalogos körutunkon érintettük a coffe shopokat, a csatornákat, a kurvákat, a kínai negyedet, a sajtboltokat, híresebb épületeket, a virágpiacot, az összes kötelező izét.
Nem sokkal azután, hogy élesítettem az írást, már megint Amszterdamban voltam, ismét szakmai úton. A KLM vitt ki minket, hogy megismerjük a légitársaság szolgáltatásait és a Schiphol repülőteret, a mostani poszt főleg ez utóbbiról fog szólni. Úgyis mint: mi a fenét csináljunk Amszterdamban, ha a reptéren kell várnunk, de nincs kedvünk bemenni a városba és végigcsinálni az Egy nap a városban blog kiváló körtúráját?
A legfontosabb, hogy megtanuljuk kimondani a reptér nevét. A legtöbben egyszerűen Sipolnak hívják, a holland kiejtéshez közelebb áll a Szkipol. Valójában a k és az i közé a helyiek még bedobják azt a jellegzetes harákoló, fikaszívó hangot, ami talán csak a holland nyelvben található meg, és amin az önironikus helyiek is remekül mulatnak.
A repteret jobban megismerve a schipholi várakozás egyáltalán nem olyan pokoli, mint amilyennek elsőre tűnik, és ezt egyébként már én is számtalanszor tapasztaltam: nehéz úgy tengerentúli útra indulni, hogy ne kerüljön képbe a KLM, vagy legalább ez a repülőtér, ami Európa egyik legfontosabb légi csomópontja, hubja. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy míg például a Heathrow-ra azért érkezik az utasok nagy része, mert Londonban van dolga, addig a Schipolon található emberek többsége egyáltalán nem szeretne Amszterdamba menni, csak átszáll, és repül tovább. Ennek megfelelően a repülőteret is úgy alakították ki, hogy a járatok közti várakozási idő minél kényelmesebben teljen.
Már a bejutás is egészen futurisztikus, amit persze csak az vesz észre, aki valamiért mégis Amszterdamból érkezik. Az nem különösebben izgalmas, hogy a repülőjegyet a kihelyezett automatákból az útlevelünk vagy személyink bedugásával és az ülőhely kiválasztásával magunknak tudjuk nyomtatni, mert ilyesmi Ferihegyen is van.
A poggyászfeladás már izgalmasabb, Schipolon ugyanis ezt a feladatot is rábízhatjuk a gépekre. Csak annyi a dolgunk, hogy berakjuk az automatába a bőröndöt, a jegyünk bedugásával a számítógép megtalálja az úti célunkat és ennek megfelelően nyomtatja ki a matricát, amit a csomagra kell ragasztanunk. A kinyomtatott matricában egyébként RFID-csip is van, így sokkal könnyebben találják meg a poggyászt, ha elveszne.
Na de a jegykezelés meg a csomagfeladás maga a fékevesztett múlt a biztonsági azonosításhoz képest: akik igénybe veszik a Privium-szolgáltatást, azoknak nem kell többet az útlevelükkel meg a repülőjegyükkel szórakozniuk, mert íriszazonosítással léphetnek át a biztonsági ellenőrzésen. Elég belenézniük az optikába, ami azonosítja a szemet, és már mehetnek is tovább. Állítólag az írisz annyira összetett, annyira egyedi, hogy ez a fajta ellenőrzés sokkal biztonságosabb, mint az útleveles-repülőjegyes ósdi módszer, kivéve ha a Pusztítóhoz hasonlóan valaki kitépi a szemünket és úgy megy át a biztonsági ellenőrzésen. Persze előbb-utóbb feltűnést keltene a reptéren egy tollra tűzött szemgolyóval közlekedő fickó.