Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
English

Egy nap a városban

Állati szex

Magyarósi Csaba 2011 május 10.

Nemrég Londonban jártam, a szállásom a Természettudományi Múzeum közelében volt. Eszembe jutott, hogy pár héttel korábban olvastam egy cikket egy időszaki kiállításról, amin kitömött állatok közösülnek, úgyhogy pár perc sétával megközelítettem az objektumot.

Érdemes tudni, hogy Londonban nemcsak egyszerűen ingyenesek, hanem az utca részei a múzeumok: nincs belépő, de még csak regisztráció sem, a sétát egyszerűen egy épületben folytatod, ahol érdekes dolgok vannak kiállítva, például dinoszaurusz csontvázak:

Vagy bálnák:

Esetleg más nagy állatok:

Tele is vannak a londoni múzeumok, akár a természettudományiról, akár a National Galleryről, akár a Britishről van szó, ahová a gyarmatosítók sikeresen lopkodták össze a fél világot, így most néhány száz méteren belül megtalálhatók például az ókori Egyiptom legérdekesebb kincsei: az észak-afrikai helyszínen csak azok maradtak, amik túl nagyok voltak a szállításhoz.

De térjünk vissza a Természettudományi Múzeumhoz, annak is az időszaki kiállításához, ami azonban fizetős. A jegy ára nyolc font a felnőtteknek, gyerekeknek feleennyi, de a prűd szülök óvakodjanak: odabent hatalmas péniszcsontokat meg orgiákat mutogatnak, amik bár a természetes szaporodás részei, nincs tehát bennük semmi takargatnivaló, egy konzervatívabb család bizonyára ordítva hagyná el a helyszínt.

Pedig az egyik legjobb kiállításról van szó, amit az utóbbi időkben láttam. Odabent a szervezők ügyesen vették sorba az állatvilág legérdekesebb szexuális jellegzetességeit, így nagyjából teljes képet kapunk arról, hogy milyen vicces, izgalmas vagy éppen hátborzongató tud lenni egy aktus, vagy az arra való készülődés.

A kiállítótérben sejtelmes sötétség fogadja a látogatót, a háttérből hangulatfokozó zene szól, és kisebb-nagyobb kitömött állatok jelzik, hogy itt a természetről lesz szó:

Közelebb lépve az állatokhoz kiderül, hogy inkább a természetes szaporodásról:

A kiállítás jellemzően mozgalmas. Van ugyan néhány statikus kiállítási tárgy, például a különféle állatok péniszcsontjaié, kezdve a rozmár hatalmas hímtagjától a denevér üvegben tartott aprócska pöcsbotjáig:

Leghosszabban azonban a gondosan és ügyesen összeválogatott filmek fognak majd lekötni minket, amik vagy szó nélkül, vagy egyszerű, könnyen megérthető szavakkal magyarázzák el, hogy is megy ez a szex az állatvilágban. Láthatunk például olyan madarakat, amik virágszirmokkal lepik meg kedveseiket, olyan násztáncokat, amiktől a közönség hangos nevetésbe kezd, hogy rögtön utána jöjjön a szörnyülködés a közelről felvett imádkozósáska-szex miatt, hiszen a párzás közben az élvhajhász nőstény elkezdi falni a hím szemét, majd megeszi annak egész fejét, de az aktus még ekkor sem áll le, mert a sáskapasik fej nélkül is óriási macsók:

Van aztán film arról is, hogy a hímek hogyan küzdenek a nőstényekért, hogy a rozmárok milyen súlyos sérüléseket szenvednek, micsoda vérfürdőt rendeznek egy dugásért, hogy a muflonok keményebben küzdenek, mint a Super Bowl focisai, és hogy a harc során alulmaradt, oldalára döntött hím teknős kénytelen végignézni, ahogy a nyertes döngeti a háttérben Marikát:

Izgalmas, drámai és vicces képek ezek, amiknek hála azért szép-lassan megérti a látogató, hogy a lányok miért a Q7-es Audival közlekedő egyedtársak mellé szállnak be: erről szól az ösztön, az állatvilág nőstényei például nem foglalkoznak a kedvességgel, a törődéssel, a költőiséggel, ha egy rozmárcsaj hirtelen embertestbe kerülne, csak és kizárólag a kigyúrt, kopasz, terepjárós pasikkal járna. Tehát minden, ami túlmutat ezen az emberiség párválasztási, párzási szokásaiban, az evolúciós vívmány, nem pedig elvárható minimum.

Nem beszéltem még a kiállítás legizgalmasabb részéről, a több kijelzőn tematika szerint szétbontva felbukkanó Green Porn videókról, amiken Isabella Rossellini meséli el egyes szám első személyben, mindenféle állatnak öltözve, hogy milyen a szexuális élete.

Ennek a felvételnek a végére értem csak oda, így sosem tudom meg, melyik állatnak ér véget az ánusza a feje fölött, de őszintén sajnálom Istennek ezt a teremtményét:

De szó van arról a tengericsiga-fajról is, amelyik leválasztható péniszt döf a nősténybe, hogy az akciót már az végezze el helyette:

Meg azokról a kacsalányokról, akiket hiába erőszakolnak meg a gácsérok, mert a vaginájuk kész labirintus, és csak annak a hímnek engedik a péniszét a petesejthez, akivel komoly kapcsolatot terveznek:

A videók egyszerűek, izgalmasak, rövidek, tömörek és több érdekesség derül ki belőlük az állati szexualitásról, mint amennyit egy átlagos ember egy élet alatt összesen hall.

A kiállítás végén még megnézhetjük a szavazógépet, ami szerint a britek jelentős része hisz az igaz szerelemben, de már kisebb arányban hisznek a feltétel nélküli monogámiában, majd az üzenőfalat átnézve kiderül az is, hogy milyen mondatszerkesztési képességek rejlenek a látogatókban a félórányi tömény állati erotikai után:

A kiállítás október másodikáig tekinthető meg a londoni Természettudományi múzeumban.

· 2 trackback
süti beállítások módosítása