Először akkor gondolkoztam azon, hogy jó lenne megszállni egy budapesti hotelben, amikor megnyílt a Gresham. Persze gyorsan el is hessegettem magamtól a gondolatot, hát ki az a hülye, aki szállodába megy a saját városában?

Én. Én vagyok az. A múlt héten ugyanis kísérleti jelleggel megszálltunk a Gerlóczy hotelben, és azt kell, hogy mondjam, hogy az utóbbi idők egyik legjobb napját töltöttük el Dórával, slusszpoén, hogy a saját városunkban.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy hiába foglalkoztat a gondolat már vagy hét éve, magamtól sosem jutottam volna el odáig, hogy szobát vegyek ki Budapesten. Másnak viszont eszébe jutott, így Dórával ezt kaptuk az egyik ismerősünktől előnászajándékba: egy előnászútat, amiben benne volt a szoba, az uzsonna és a reggeli, meg a kockázat, hogy semmiféle pluszélményt nem fog adni a saját városom, hiszen már ezerszer láttam.

Azért rágyúrtam én is, előnászút, vagy mifene, gondoltam, akkor tömjük már ki rendesen ezt a 24 órát, így mióta megkaptuk az ajándékot, lestem a programokat, hogy végül egy tökéletes nap álljon össze, tele jobbnál-jobb elfoglaltságokkal. 

Még el sem értünk a Kálvinig, már kezdtem turistának érezni magamat, amiben szerepe lehetett persze annak is, hogy bőröndöket húztunk magunk után. Félúton az Egyetem tér felé aztán megálltunk a Diamond Masszázs Stúdióban. Még a Bónusz Brigádtól vettem itt annak idején egy páros masszázst, ami 14 ezer forint helyett csak 7 ezerbe került. Tökéletes kezdése volt ez a napnak: az egy órán keresztül tartó csokis kezelés minden munkahelyi stresszt meg hétköznapi fásultságot kipasszírozott belőlünk, Natalie és Sándor olyan jól, olyan ütemre hangolva végezte a dolgát, hogy Dórával folyamatosan ugyanazokban az élményekben volt részünk, így ugyanarra a ritmusra is tudtunk ellazulni.

A helyszínt már erősen relaxált állapotban, felszabadultan hagytuk el, de csak pár métert haladtunk, mert rögtön be is ültünk a Borssóba, ahol előételnek salátát, másodiknak brassóit, majd túrós desszertet ettünk egy remek ebédmenü keretein belül.

Amikor végeztünk, áthúztuk magunkat meg a bőröndjeinket a Véndiákba (menet közben vettem néhány bonbont a legjobb budapesti csokoládésnál, Rózsavölgyinél), ahol Aperol, habzóbor és szóda keverékét, spritzet ittunk, ami tök jó nyári ital, és segít abban, hogy úgy érezzük, utazunk: az észak-olasz pia egyértelműen kiszakadás a megszokott bor-sör-fröccs-aranyháromszögből.

Miután túl voltunk egy masszázson, ettünk, ittunk, napoztunk, megfogtuk a bőröndjeinket, és elkezdtük végső harcunkat a lakásunk és a Gerlóczy közti 1,3 kilométeres távolsággal. Ekkor már egyértelműen turistának éreztem magam, el is kezdtem fotózni, és újra rájöttem arra, hogy Budapest milyen szép, szerethető város. Télen ugyan a kelleténél szürkébb, ráadásul a tél meg a kelleténél hosszabb, tavasztól őszig viszont tökéletes város, és ezt most már turistaként is ki merem jelenteni.

Öt perc séta után megérkeztünk a hotelbe, ami talán Budapest leghangulatosabb terén van, némi párizsi beütéssel: azért is telitalálat ez a helyszín, mert segít elhitetni, hogy elutaztam. A csöndes utca, a hatalmas fa, a külföldi vendégekkel teli franciás hangulatú terasz mind úgy része Budapestnek, hogy egy kicsit idegen is tőle:

Bejelentkezés után megérkeztünk a szobánkba, ami talán az egyik legszebb volt, amiben eddig jártam:

De a kilátás tett még rá egy lapáttal:

Ha nem hiszitek, nézzétek meg 180 fokban, a kép egy pontját elrejtett lábfejemmel együtt:

Kipakolás után túrázni mentünk a városba, arra, amerre a turisták. Voltunk a Váci utcában, a Vörösmarty téren és megnéztük a Március 15. teret is, ahol már zöldell a frissen ültetett fű:

A séta, meg némi bevásárlás után visszatértünk a hotelbe, ekkor már őszintén rajongtunk Budapestért. Mivel a Gerlóczyban van uzsonna is, ami ráadásul járt a nészajándék mellé, ettünk egy kis kuglófot, almatortát némi kávéval és kakaóval:

Aztán átöltöztünk és elmentünk az Örkény színházba a Kasimir és Karoline című előadásra. Már korábban lefoglaltam a jegyeket, két okból is az Örkényt választottam: egyrészt még sosem csalódtam bennük, rossz darabot én abban a színházban még nem láttam, másrészt öt percnyi sétára van a hoteltől, ami óriási előny, ha az ember normálisan felöltözik és ezért nem akarja lejárni a lábát.

A darab előtt ez a kép fogadott minket:

Darab közben meg valami ilyesmi:

Az előadás két helyszínen folyt: előtérben a mesélő, aki zongorán követte az eseményeket, és elmesélte, mi történik a színpadon, amikor összehúztak a függönyt. A másik szín a mesélő mögötti keret, amiben úgy láttuk a színészeket, mintha azok egy képeskönyv, esetleg egy festmény, vagy egy tévéfilm figurái lennének. A darab ötletes volt, könnyű, nem terhesen hosszú, és még úgy is nagyon lehetett élvezni Mácsai Pál, Debreczeny Csaba, Hámori Gabriella, Hegedűs D. Géza meg a többiek játékát, hogy a mellettünk ülő fickó ipari mennyiségű taknyot fújt szét az előadás alatt, meg hogy minden mondatra furcsán zihált.

Előadás után visszamentünk a hotelbe, annak is az éttermébe, ahol remek vacsorát ettünk. Aki a Gerlóczy-ban akar enni, annak érdemes jóelőre helyet foglalnia, mert az erkélyről, meg az étteremből is láttuk, hogy folyamatos a telt ház, több ember már képtelen lenne elférni a téren, ennek megfelelően bár a személyzet minden tőle telhetőt megtesz, érdemes hosszabb várakozásra számítani: itt fizikai képtelenség egy pillanat alatt megkapni a rendelésünket. Amikor viszont kihozták, már csak az ízekkel törődtünk.

Remek volt a zöldspárga-krémleves rák tempurával, a citromos borjúbecsinált leves, a vajhal és a borjú rostélyos is, néhány apróságot leszámítva tökéletes volt a vacsora:

Másnap a szálloda reggelijével kezdtük a napot, amiről majd részletesebben beszámolok az Olcsó ebéd menő helyen című sorozatunkat felváltó új sorozatunkban:

Hazafelé a Váci utcán jöttünk, ami a Vásárcsarnokban ér véget. Beugrottam, vettem három szelet hibátlan, érlelt filet mignont, ami a bélszín legfinomabb része, elsétáltam az újra rajongásig szeretett Cserpeshez némi főzőtejszínért, végül a kedvenc zöldségesemnél is zártam, ahol felismert egy olvasó, akivel jót beszélgettem. Miután a zöldséges megtudta, hogy én írtam annak idején róluk a dicsérő cikket, kaptam ajándékba epret, úgyhogy jól felpakolva értünk haza, ahol elkészítettem a kedvenc levesem, meg azt a fehérborban és húsalaplében készült parmezánsajtos rizottós bélszínt, aminek a receptjét a legutóbbi Playboy-ban olvastam (amibe egyébként én is írtam cikket, és amiben épp ezért a blog neve is felbukkant egy ponton):

Este úgy döltünk hátra, hogy egy igazán tökéletes másfél nap volt mögöttünk, és esküszöm, jobban szórakoztam, mintha egy távoli városba utaztam volna. Bőrönddel, hotellel úgy éreztem magam, mintha valamelyik izgalmas európai nagyvárosban lettem volna vendég, új arcát ismertem meg Budapestnek, miközben tökéletesen ismertem a játékszabályokat, így hülyét sem tudtak csinálni belőlem. Éppen ezért aztán az egyik legjobb utazós napom volt a mostani, úgy, hogy el sem kellett hagynom a várost. Meg is beszéltük Dórával, hogy mostantól évente egyszer csapunk egy ilyen napot, és mást is csak erre tudok biztatni.

És akkor nézzük, mennyibe kerül egy ilyen hétvége. A Gerlóczy-t ajándékba kaptuk, amúgy 110 euróba kerül a csomag két főre reggelivel, ami ugye kábé 30 ezer forint. Az uzsonna szintén ajándék volt, a menü ára egyébként 1100 forint, két főre ennek a duplája. A vacsorát már én fizettem, az 11 ezer forintba került. A masszázs 7 ezer volt, a Rózsavölgyi bonbonja ezer, az italozás a Vén Diákban 2,5 ezer, az ebédmenü a Borssóban 2,7 ezer, a két jegy az Örkénybe 5,8 ezer, a séta a városban ingyen volt. Összesen 60 ezer forint volt a tökéletes nap a városban, ami nem kevés, de aki teheti, évente egyszer vágjon bele egy ilyen hétvégébe, mert megéri.