English

Egy nap a városban

Az első tökéletes nap a városban

Röviden összefoglalva: szuperül sikerült az Egy nap a városban blog és a Scool első közös nyelvtanfolyama múlt szombaton.

Sok ezren olvastátok a beharangozó posztot, akik esetleg lemaradtak volna róla, azoknak röviden összefoglaljuk, miről van szó: egy tökéletes napról Budapesten, amikor úgy ismered meg a város rejtett zugait, finom fogásait, történetét, hogy közben végig angolul beszélsz a csoporttársaiddal. Pontosabban a többi turistával, hiszen egy napra külföldi vendégnek érezheted magad a saját városodban, így olyan szemmel látod azt, ahogy még soha, és a nap végére jobban beszélsz angolul, mint bármikor korábban.

Ez volt az elmélet. Tökéletes nap, remek élmények, intenzív angol. Izgatottan vártunk a gyakorlatot, ami szerencsére felülmúlta a várakozásainkat.

Múlt szombaton reggel kilenckor ugyanis elstartolt az első csoport, a tagok annak ellenére voltak kíváncsiak a tökéletes napra a városban, hogy fogalmuk sem volt, mit kapnak majd.

Nem csalódtak.

Megpróbálunk kicsit többet elárulni a programról anélkül, hogy lelőnénk a poénokat, és Mariann, az egyik résztvevő leveléből is idézünk nektek, hogy lássátok, miről szól a történet.

Ha röviden kellene összefoglalnom a napot, most annyit mondanék: That was absolutely amazing! Még mindig angolul kattog az agyam, és ez jó. Régen éreztem így, és valószínűleg a többiek is, akikkel nehezen váltunk el a nap végén egymástól. A program zárását követően még együtt battyogtunk a hazafelé vezető úton, akkor is angolul beszélve.

Jöjjön röviden a menetrend: reggel gyülekező a Jászai Mari térnél. Nem titkoljuk tovább, hajóutazással kezdődik a tökéletes nap.

Itt hangolódtok rá a szerepre is: hogy turisták vagytok Budapesten, hogy új élményekkel gazdagodtok, és hogy végig angolul beszéltek majd. Az első menetnek hála tudjuk, hogy ez sokkal könnyebben, gördülékenyebben megy, mint reméltük, a remek csoportvezetőinknek és programpontoknak köszönhetően a következő helyszínre érve már annak sem jut eszébe magyarul megszólalni, aki eddig egy kiló kenyeret sem mert kérni angolul.

Döbbenetes volt. Mindenki egy álló napon keresztül tartotta magát ahhoz, hogy csak angolul szólaljon meg. Nem voltunk mi nyelvtanilag tökéletesek, de ez volt a legkevésbé érdekes. Folyamatosan járt a szánk, nemcsak az egyes túrahelyszíneken tartott játékok alatt, hanem az odavezető úton is végig szóval tartottuk egymást.

A Március 15. téren egy rövid játék után megszálljátok a gagyi Budapest-túrák kötelező elemét, a Váci utcát, ahol valódi turistákkal kerültök interakcióba. A gagyi után aztán jön a minőség a Vásárcsarnok eldugott zugaiban, ahol megismeritek a legjobb húsokat, zöldségeket, alapanyagokat, néhány olyan gasztronómiai titkot, ami jól jön még a nap során, és persze életetek hátralévő részében is. Aztán jön egy remek étterem, ahol nemcsak a tökéletes falat ízét ismerheted meg, de az, elkészítési módját is.

Mert van abban valami egészen különös, amikor ismeretlen emberek, pusztán a közös indíttatás miatt elkezdenek csoportként működni és képesek olyat tenni, amit maguktól soha nem csinálnának. Például fellépnek egy igazi színpadon. Hát mi felléptünk. Vicces jeleneteket improvizáltunk egy ismert tv-műsorból annak eredeti helyszínén, és baromira élveztük. Nekem ez volt a nap fénypontja, egyszeri és megismételhetetlen élmény, a röhögőgörcs netovábbja.

A tökéletes nap délutánján ugyanis elviszünk egy színházba is, az egyik legszínvonalasabb magyar műsor felvételének helyszínére. Itt kipróbálhatjátok azt, amit eddig csak a képernyőn láttatok - mindezt angolul.

Persze ekkorra már nem is nagyon tudtok máshogy megszólalni. Néhány óra alatt ugyanis olyan ügyesen képes átállni egy másik nyelvre az agy, ha nem unalmas órákon, hanem valós helyzeteken, élményeken keresztül vezet az útja, hogy már akkor is angolul beszéltek, amikor meg sem szólaltok, csak gondolkoztok. És olyan kifejezésekre, szavakra találtatok rá, amikről nem is tudtátok hogy egykor megtanultátok őket.

Lenyűgöző helyszíneken jártunk a túra során, melyeket annak ellenére, hogy tíz éve a városban élek, nem ismertem. Inkább a gyakorlatiasabb oldaláról ismertem meg Budapestet, megtudtam, hol érdemes kuriózumnak számító konyhai alapanyagokat vásárolni, nemzetközi színvonalú ebédet enni jó áron, kulturálódni és relaxálni.

Nem szeretném mások előtt lelőni a poénokat, mert a dolog pikantériáját pont az adta, hogy sose tudtuk, mi vár ránk, mi lesz a következő helyszín és játék. De annyit mondhatok, hogy remekül szórakoztam, azt kaptam, amit vártam.

Persze itt még nincs vége. Számos játék, falat, keresés, kutatás vár rád a tökéletes napunkban, aminek a részleteit mi sem szeretnénk lelőni, hiszen ez garantálja a maximális szórakozást. Mert a cél ez: érezd magad olyan jól Budapesten, ahogy mindig is szeretted volna. Ha sikerül elérnünk ezt az állapotot, a nyelvtanulás már megy magától, erőfeszítés nélkül. Az első túránkon kiderült, hogy az elgondolásunk helyes, a módszer működik.

Most már csak az a kérdés, hogy kipróbálod-e te is. Akarsz-e a csomaghoz képest viccesen alacsony áron remekül mulatni, utazni, enni-inni, játszani Budapesten úgy, hogy közben gatyába rázod az angolodat is?

Ha a válasz igen, itt tudsz meg további részleteket, időpontokat, árakat a csomagról, és itt is tudsz csatlakozni. Esetleg nézz körül a Scool egyéb programjai között, ha innen letöltesz egy kupont, 5 százalék kedvezményt kapsz minden egyéb tanfolyam árából.

A következő turistacsapat lassan összeáll! Te is benne leszel?

Olcsó ebéd menő helyen: Wang étterme

szucsadam 2012 május 02.

Egy igazi üstökössel tér vissza az Olcsó ebéd menő helyen sorozat, a blogon már sokszor emlegetett Wang mestertől jelentkezünk, a szerintünk legjobb kínai étteremből Budapesten.

És igen, ebédmenüjük is van. Kínai felfogásban.

Ha este érkezünk a Gizella utcai étterembe, balra egy paravánt látunk, ami egy kiürített ételpultot takar el. Na, ez délben még tele van. Ebédidőben Wang mester étterme tényleg alig különbözik más kínai kifőzdéktől: olcsó fogásokat kérhetünk a tálcánkra, a műanyag villa és kés mellé. Amiben mégis különbözik, azok az ételek: sokkal ízletesebbek, izgalmasabbak ezek a fogások, mint bármelyik másik kínai önkiszolgálóban, miközben ugyanolyan alacsony áron kínálják ezeket.

Sőt mondok jobbat. A délben kérhető ételek ugyanebben a formában egyébként a la carte is kérhetőek, drágábban. Aki például szereti a Gong-bao csirkét sült tésztával, az délben majdnem harmadannyiért kaphatja meg (kis adag esetén még kevesebbért), és az elkészítési mód semmiben nem különbözik attól, amit este kapunk. Egyetlen dologban érezhetjük az alacsonyabb minőséget: a frissességben. Délben ugyanis az előre elkészített fogásokat mikrózzák, este viszont minden frissen jön, és azért ez nem mindegy.

A déli menüztetés Wang Gizella utcai étterménél a környékbeli adottságok miatt szinte kötelező. A környéken iskola és irodaépületek is vannak, a normál étlappal pedig nem igazán lennének versenyképesek a nagy tömegben érkező, siető és olcsó menüket kereső dolgozók szemében. Ezzel viszont igen:

A képen látható csípős-savanyú leves, tavaszi tekercsek, pekingi szójás csirke és a híres zöldséges sült tészta (utóbbi kettő kis adag) 980 forintba került. Ha este rendelném ugyanezeket, már a levessel és a tavaszi tekerccsel átlépnénk az ezer forintot, és akkor még csak az előételek voltak meg. A fenti összeállítás egyébként bátran ajánlom mindenkinek, remek ebéd kerekedett ki belőle, egyébként ezek egyben a leggyorsabban fogyó fogások. Fél egyre már alig-alig volt a fentiekből, és a szabály úgy szól, hogy a menüztetés tart, ameddig tart - vagyis amíg el nem fogy minden. Nincs utántöltés. Általában fél kettőkor már csak ezt lehet látni:

A maradékot.

Jó választással tehát a Wang déli menüje verhetetlen ár-érték arányokat ostromol, de tegyük hozzá: nem ezek a fogások azok, amik miatt rendszeresen ide járunk. A kedvenceket, a pikáns csípős birkahúst palacsintával, a fafülegombás előételt, a húsos derelyét, a száz napos tojást vagy a Mao Ce Tung kedvencét (és még sorolhatnám) eddig nem láttam menüben, itt csak az egyszerűbb ételek vannak.

De aki megteheti, célozza meg a Gizella utcát, de fél egyig érjen a helyszínre, különben lemarad a választékról.

A nemzetközi Visa blogversenyről

simon mondja 2012 április 29.
Címkék: szórakozás verseny

Úgy néz ki, megnyerjük. Körülbelül tízezer szavazattal vezetünk a 11 ország bevonásával zajló versenyen, amit a Visa Inspire bankkártya népszerűsítésére szerveztek, és ez behozhatatlan előnynek tűnik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy tegnap reggel még körülbelül ugyanekkora lemaradásunk volt.

Húszezer szavazat egy nap alatt: wow!

Vegyük ezt át gyorsan: körülbelül egy hónapja kitörő lelkesedéssel fogadtuk el a jelentkezést a versenyre, ami elvileg egy szimpátiaszavazás lett volna. Arra kellett kérnünk titeket, hogy a játék honlapján kattintsatok rá a posztjaink mellett található szívecskejelre, és aki a legtöbb szavazatot kapja, az nyer. Ötszáz ajrót, az nem rossz pénz.

A játék első hetében szépen elhúztunk a mezőny egy jelentős részétől, meggyőző szavazatszámmal támogattatok minket, amit ezúton is köszönünk. Ennek nagyon örültünk, de nem lepődtünk meg rajta: tudtuk, hogy az Egy nap a városban blog olvasótábora az egyik legaktívabb közösség az országban. Jöttek azonban furcsa jelek: megdöbbentő szavazatmennyiség bukkant fel néhány nálunk is kisebb országban, aztán körülbelül egy héttel a start után néhány másik blog is életre kelt, és életszerűtlen szavazatmennyiség bukkant fel a nevük mellett.

Körülbelül tízszer annyi, mint ami hihető lett volna. Körülbelül százszor annyi, mint egy korábbi, merev szabályok szerint megrendezett blogversenyen összejött.

Elkezdtük kutatni a lehetséges megoldásokat, végül olvasók találtak rá a válaszra: kiderítettétek, hogy megfelelő böngészőbeállítás mellett (kikapcsolod a sütiket) lényegében annyi szavazatot viszel be egyetlen játékosra, akár magadra, akár bárkire, amennyit nem szégyellsz.

Ha van egy szabad fél órád, kattintgatsz és szerzel kétezer szavazatot. Az nagyjából kétszer több, mint amennyit egy népszerű magyar blog a szavazattáborának a teljes mozgósításával össze tud hozni. Hogy legyen némi összehasonlítás: a Goldenblogot tavaly kábé 811 szavazattal simán nyertünk, egyik versenytársunk 335-tel volt az ötödik, másikuk 278 szavazattal végzett szintén szép helyen. Ehhez képest itt röpködtek a három-négyezer szavazatok, ami finoman szólva is életszerűtlen volt.

Ilyen kiskapuk rendszerint nem szoktak maradni a szavazómotorokban, úgyhogy gyorsan jeleztük is a szervezőknek, hogy lépni kéne, mert így bármiféle csalásra lehetőséget ad a rendszer: vagy visszamenőleg ki kéne szűrni az egy IP-címről érkező valószerűtlenül sok szavazatot, vagy le kéne nullázni a szavazatszámot, és egy biztonságos rendszerrel új versenyt kezdeni. Mert ennek így semmi értelme nem volt.

Elég hosszú levelezés és telefonos egyeztetés után kiderült, hogy a szigorításra nincs lehetőség/hajlandóság a programozói oldalon, a tömeges szavazatbevitel tehát lényegében létjogosultságot nyert.

Ekkor felröhögtünk Ádámmal és úgy döntöttünk, hogy ha harc, hát legyen harc. Szóltunk egy régi harcosnak, a nemzetközi clickclickclick-bajnokságot több SZÁZMILLIÓ szavazattal megnyerő magyar csapat egykori vezérének, hogy helyzet van. Álljanak rá a dologra, kezdjenek mészárolni, bizonyítsák be, hogy mekkora lyuk tátong az oldal biztonsági rendszerében.

És tessék: néhány óra alatt vagy húszezer szavazatot növekedtünk, így az élre kerültünk.

A fődíjat, az ötszáz eurót persze nem akarjuk megtartani. Biztos vagyok abban, hogy egy kiskapuktól mentes rendszerben, szigorúbb szabályok mellett megnyertük volna a versenyt és egy kicsit sajnálom, hogy másként történt, hogy így kellett a csúcsra jutni. És főleg dühös vagyok azokra, akik előidézték ezt a helyzetet. Vagy azokra a szavazókra, akik kedvenc oldalukat a rendszer bénaságaira építve hozták nyerő helyzetbe: így pont a verseny értelmét vették el tőlünk, meg a többi játékostól.

De ha már rendes verseny nem tudott kialakulni, ne tegyünk úgy, mintha valódi győzelemre lehetne esély. Éppen ezért a magunk részéről a nyereményt, ha ezek után is megkapjuk (bár miért ne kapnánk, csak azt a kiskaput használtuk ki, aminek a bezárásáért napokon át könyörögtünk) elharmadoljuk a három hazai blog között, szóval az ötszáz ajró másik két harmadát átadjuk az Urbanistának (külön grat) és a Manzárdnak.

A magunk harmadát meg felajánljuk városszépészeti célokra.

Egyúttal reméljük, hogy a későbbiekben nem fordulhat elő hasonló eset egy versenyen, mert bár tényleg nagyon jól szórakoztunk az utolsó napokban, egy korrekt megmérettetésnek nem erről kellett volna szólnia.

A rengeteg támogató szavazatot meg mindenkinek köszönjük!

Már tükröződik a városligeti tó

szucsadam 2012 április 28.

Bár még nem a végleges mélységben, de már a városligeti tavat is feltöltötték. Így a télen megrendezett gyorskorcsolya eb jege és a csupasz semmi után most megint lehet élvezni a tükröződő látványt:

Sőt, remélhetőleg a Csaba szavai alapján legmenőbb szórakozásnak ítélt Art on lake is visszatér valamilyen formában, a segédeszközök már a vízen:

Esetleg a Titanic évfordulót meglovagolva szervezhetnének egy játékot ide, az Európát jelképező Vajdahunyadvár és az Amerikát alakító, felújított Műjégpálya-épület között félúton egy félig a vízből kiálló miniatűr óceánjáró másolat körül kellene felszedni minél gyorsabban a fuldoklókat jelző bólyákat. A fiúk megvállasodnának, a lányok sikongatnának, és végre mi is hasznot húznánk a száz éves történelemből. Mutatom:

Zseniális vagyok Photoshopban egyébként.

Hát nekem most ez jutott eszembe, szerintetek mi legyen idén a tóban?

Eljött a ti időtök. Már alig van hátra pár nap a nemzetközi blogversenyből, amihez kérünk, regisztrációt nem igénylő, ultragyorsan leadható szavazatoddal támogass minket! Értékeld az egyik kedvenc blogodat, nyomj egy szívecskét/vote-gombot erre a posztra, és/vagy ezen az oldalon az Ádám & Csaba-névvel jelzett posztok alatt. Tényleg nem vesz el tőletek időt, nekünk viszont sokat számít. Köszönjük!

Az inspiráció témájában májustól a fenti oldalon egy mindenki számára nyitott fotópályázat is indul.

A legjobb magyar étterem

Magyarósi Csaba 2012 április 27.
Címkék: kritika étel gasztro

Fontos nap volt a hazai gasztronómia életében a tegnapi: megjelent a világ egyik legfontosabb gasztrókalauzának, a Gault&Millau-nak a magyar kiadása. Itthon persze sokkal többen ismerik a Michelint, ami szerintem négy okra vezethető vissza: egyrészt a gumigyártó könyve néhány évtizeddel megelőzte a Gault&Millau-t. Aztán ott van a csillagos rendszer, ami jóval egyszerűbben megjegyezhető, mint ez a sapkás. Tény, hogy úgy általában, világszerte is jobban tudja a szélesebb közönség, hogy mi az a Michelin, mint a Gault&Millau. És végül egy speciálisan hazai ok: nincs ember, aki normálisan ki tudná mondani a kalauz nevét.

De ne aggódjunk. Néhány franciaszakost leszámítva mindenki szájából hülyén hangzik itthon, hogy GóéMijó, szóval nyugodtan beszéljünk a kalauzról, beszélgetőpartnerünk kiejtése sem lesz jobb.

Ráadásul hatását tekintve közel olyan fontos kiadványról van szó, mint a Michelin, a Gault&Millau értő körökben legalább akkora sztár, mint az a gumigyáras. Aki jobban el szeretne merülni a Gault&Millau történetében, az olvassa el UP remek cikkét, lényeg, hogy a francia újkonyha elterjedésében óriási szerepe volt a kalauznak, és akadt már olyan sztárséf, aki azért lett öngyilkos, mert a kalauz 19-ről 17-pontosra fokozta le éttermét. Tegyük hozzá, amúgy sem volt stabil személyiség.

A színvonal tehát hasonló, egy körülmény azonban mindenképp a Gault&Millau mellet szól: a Michelinnel ellentétben megjelent a magyar kiadás is. Ezt úgy kell érteni, hogy az egész országot, beleértve az utolsó falut is, tesztelték kajákra, hotelekre, borokra. Több mint ötszáz oldalon keresztül ajánlják a legjobb helyeket nem szűnő lelkesedéssel, éppen ezért óriási hatással lehetnek a színvonalas hazai kikapcsolódásra.

Persze nem bírom ki, hogy elhallgassam a párhuzamot: hiába ez az első Gault&Millau, valójában már az 1.0-ás verzióról beszélünk. Mert az elmúlt években elkészült a 0.7-es, a 0.8-as és 0.9-es béta is. A vak is látja ugyanis a kapcsolatot a Gault&Millau, és a 2008-as, 2009-es, valamint 2010-es Alexandra Étteremkalauz között.

Például hogy ugyanaz a Molnár B. Tamás áll mindkettő mögött, akit sokan a Bűvös Szakácsról ismernek, és aki kezd olyan hatással lenni a hazai gasztronómiára, mint amilyennel Henri Gault Christian Millau volt a hetvenes években a párizsira. De hasonló a szerkezet is: Molnár B. az Alexandra könyveinek a megalkotásakor bevallottan a Gault&Millau értékelési rendszerét vette át, hasonló volt a megközelítés, a stílus, szóval a produktum kiáltott szinte azért, hogy Gault&Millau-nak nevezzék, hiszen lényegében az volt.

És most itt a könyv, két év szünet után újra megtudjuk a legjobb szakértőktől, hogy hova érdemes ellátogatni Budapesten és Magyarországon, hogy mik a legkiválóbb helyek. És mivel az értékelési rendszer az átnevezés ellenére nem változott, simán látható a fejlődés: a 2008-as kalauzt 20-ból 13,5 ponttal még simán nyerte a Csalogány. 2009-ben már 15 pont kellett a győzelemhez a Costesnek. 2010-ben 16 pont, ugyanennek az étteremnek.

Lássuk, hol tartunk 2012-ben a Gault&Millau szerint: az élen a Michelin-csillagos Onyx és Costes végzett, mindkettőnek 17-17 pont jutott, ami lényegében már a két Michelin-csillag magasságát verdesi, góémijóéknál meg a három séfsapkáét. Fontos tudni, hogy a kiadvány ugyan 20 pontig értékel, ám a maximális pontszámot egy rövid időszakot leszámítva sosem adták ki, mert a tökéletességre csak törekedni lehet, elérni nem. Így nézve a dolgot a magyar élmezőny alig két pontnyira van a világ legjobb éttermeitől, ami hatalmas fejlődést jelent alig négy év alatt. Még akkor is, ha tudjuk, hogy az a két pont gyakran hatalmas távolságot jelent étterem és étterem között.

De nem is feltétlenül a maximális pontszám a fontos. Sokkal inkább az, hogy a kalauz szerint Budapesten 17 (köztük a Mák, a Nobu, a Csalogány, a Laci!Konyha!), vidéken meg 9 étterem (Brill, Ráspi, Kistücsök, JT Enoteca, Hotel Hertelendy, Visz) is megkapta a szakácssapkát, ami a jó, megbízható teljesítményű konyhát jelöli. Sőt, országszerte 16 olyan étterem van, ami több pontot kapott, mint annak idején az abszolút csúcsot tartó 13,5 pontos Csalogány (inlc. a Csalogány maga).

Márpedig ez hatalmas fejlődés, négy év alatt eljutottunk odáig, hogy a magyar gasztronómiának nincs miért szégyenkeznie. És ebben bizony szerepe volt az Alexandra Étteremkalauznak, ahogy a Gault&Millau-nak is fontos feladata lesz: elszippantani az embereket a drága, de szar helyektől és becsatornázni őket a hasonló áron remek fogásokat kínáló éttermekbe. Szép cél ez, egyebek közt ugyanezért dolgozunk mi is itt az Egy nap a városban blogon.

És hogy szó essen a könyvről is: rendkívül alapos, elképesztő mennyiségű munka van benne és hirtelen nem is jutott eszembe olyan étterem, amiről szerettem volna olvasni, de hiányzott belőle.

Kifogásom talán csak a leírásokkal van: remek, hogy egy mondatban hangulatot festenek, leírják az atmoszférát, de nekem nagyon hiányzik a konyha ugyanilyen precíz, tömör összefoglalása. Sokszor csak hosszabb, változó minőségű ételeken átívelő leírások vannak, amikből az olvasónak magának kell összeraknia, hogy érdemes-e meglátogatnia az éttermet, vagy sem.

Kiderül, hogy milyen a vargányaleves, a gyöngytyúk-supreme, a fetás rizsropogós, a körtetorta, de nincs egy mondat, hogy asszondja: "Fasza hely", vagy kicsit hivatalosabban: "Újító konyha, kisebb bizonytalanságokkal, jó alapanyagokkal". Hogy egészen pontos legyek van összefoglaló, de csak angolul: a külföldi vásárlók jóval rövidebb jellemzést kapnak csak egy étteremről, ami alapvetően persze szívás, nekem mégis úgy esett a legjobban a Gault&Millau olvasása, hogy először átfutottam az angol nyelvű összegzést, és utána estem neki a hosszabb magyar leírásnak.

Ezzel együtt a kalauz remek kiadvány és gyakorlatilag kötelező mindenkinek, aki kicsit is komolyan veszi a gasztronómiát, illetve annak hazai sorsát. 2500 forintba kerül (sőt, Bookline-on még kevesebbe), tehát viccesen olcsó: ennek a sokszorosát rá tudjuk költeni egy tévedésre, ha rossz étteremben kötünk ki, a Gault&Millau-val viszont egy évre biztosan megoldottuk a kiváló kajálást.

Eljött a ti időtök. Már alig van hátra pár nap a nemzetközi blogversenyből, amihez kérünk, regisztrációt nem igénylő, ultragyorsan leadható szavazatoddal támogass minket! Értékeld az egyik kedvenc blogodat, nyomj egy szívecskét/vote-gombot erre a posztra, és/vagy ezen az oldalon az Ádám & Csaba-névvel jelzett posztok alatt. Tényleg nem vesz el tőletek időt, nekünk viszont sokat számít. Köszönjük!

Az inspiráció témájában májustól a fenti oldalon egy mindenki számára nyitott fotópályázat is indul.

süti beállítások módosítása
Mobil