English

Egy nap a városban

A rózsaszín durbincs esete a tintahalrizottóval

Magyarósi Csaba 2011 július 13.
Címkék: étel étterem

A MÁK tavaly tavasszal nyílt, és azóta kisebb legendává vált, talán mert nagyon ügyesen lehet sztorizni róla. Például, hogy a LouLou helyét vette át, hogy a konyhafőnök, Huszár Krisztián egy rakás menő magyar étteremben, így a Csalogányban, a LouLou-ban és a Susogóban is dolgozott. Hogy a három Michelin-csillagos Martin Berasategui konyháján nyomta meg a gasztronómiai Turbo Boostot, ami után már nem volt kérdés, hogy megérett a konyhafőnökségre. Hogy a Baszkföldön elsajátított tudásra építve a MÁK-ban úgynevezett pintxo-kat, normálisan kiejtve pincsókat szolgálnak fel, ami lényegében egy helyi tapasz, viszont elsősorban a magyar ízekre építenek.

Hát mi ez, ha nem izmos kezdet?

A hely hangulata egyébként kitűnő, a LouLou lágy vonalai helyett itt nyers fával, téglával, fémmel találkozunk, őszinte a benyomás, ahogy őszinteséget várunk a konyhától is. Amikor beléptem, hirtelen arra gondoltam, hogy valószínűleg tavaly ősszel nyitott a hely és ez az első nyara, mert a rekkenő hőség akadálytalanul tört be az utcáról az étterembe, amit a hátsó szekcióban a borhűtőből távozó hőség tovább súlyosbított. Aztán eszembe jutott, hogy már 2010. nyarán is üzemelt a MÁK, azóta egy légkondit azért beépíthettek volna.

Amíg az ételre vártunk, limonádét kértünk, ami hibátlanra sikerült, pont annyira volt édes, keserű és frissítő, ahogy azt elvárja az ember. Közben kértünk kenyeret vajjal, előbbi finom, friss, ropogós volt, kissé talán túl tömör, de hát ezért kenyér és nem valami előre szeletelt vacak. A vaj nem tolakodó, visszafogott kiegészítő.

Aztán megjött a rózsaszín durbincs tintahalrizottóval, és egyből kiderült, miért olyan népszerű ez a hely: a hal tiszta íze a rizottó erejével, gyönyörűen érezhető tintahalas beütésével egyszerre könnyű és izmos fogás, azt mondanám rá, hogy szép kerek történet, ha mondanék ilyesmit. Maradjunk a kurva finomnál.

Második fogásnak bélszínt kértem vajbabbal. A hús szépen volt sütve, mit szépen, gyönyörűen, jó volt az alapanyag és az elkészítés is, bár engem ez a fogás nem annyira győzött meg: sem a bélszíntől, sem a vajbabtól nem kaptam meg azt az erőt, amire számítottam, ráadásul egymással sem kezdtek semmihez, csak úgy ücsörögtek egymás mellett a tányéron.

A lányok ördöghala paprikás vajtökkel viszont állítólag parádés volt, én csak vizuálisan léptem vele kapcsolatba, úgyhogy csak annyit tudok magabiztosan kijelenteni, hogy szép.

Végül következett a desszert. Nem számítottam semmi különlegesre, nem vagyok különösebben oda az édességekért, viszont máig emlékszem arra, amit ez művelt az ízlelőbimbóimmal:

Tökéletes, legalább olyan magasságokban jár a túrós palacsinta, mint a durbincs, már csak ezért is megéri ellátogatni a MÁK-ba.

A fogások többsége egyébként 1200-1800 forint között van, ezekből legalább hárommal érdemes számolni, de a főételek, amik adagban nem sokkal nagyobbak a többinél, már 4-5 ezer forintba kerülnek. Lényeg, hogy viszonylag olcsón is meg lehet úszni a helyet, a drágább ételekből ne azért rendeljünk, mert jól akarunk lakni, hanem mert megtetszik valamelyiknek a leírása.

Kísérletezni viszont érdemes, mert fontos színfolt a MÁK a budapesti gasztronómiában.

süti beállítások módosítása