English

Egy nap a városban

Ha újévkor virslit ennél, itt vegyél - Szomor Farm

szucsadam 2018 december 28.
Címkék: hentes szilveszter

Van ez az újévi szokás, hogy éjfélkor virslit eszünk. A minőségi húsevés igénye és a virsli azonban nehezen összeegyeztethető, még akkor is, ha egyébként már lehet magas hústartalmú példányokat kapni a szupermarketekben is. A virsli azonban mégiscsak virsli maradt, amiben “van valamilyen hús”, meg egyéb dolgok.

Amióta egyszer vásároltam egy igazán minőségi virslit, használjuk az agyonhasznált szót: kézműveset, azóta keresem a jó fellelőhelyeket. Az elsőt még a Bálna Budapestben találtam, aztán megszűnt a hely. Most, gondoltam, hogy közeledik a szilveszter, megint megpróbálok felkutatni valami jót. Úgyhogy keresésbe kezdtem, és találtam is egy ígéretes helyet. A Szomor Ökofarm standját a Lehel piacon.

dsc04727.JPG

Szomor Dezső kiskunsági farmján szürkemarhát, bivalyt és mangalicát tenyészt (bővebbet itt találtam). A mintaboltja pedig a csarnok földszintjén, a Nyugatihoz közelebbi oldalon található, ahol mindenféle adalékanyag-mentes húskészítmény, meg húsdarab közül válogathatunk. Vittem egy rakás dolgot, köztük húson, vízen és fűszeren kívül mást nem tartalmazó párizsit, virslit, májast, tepertőkrémet vettem, de van náluk vastagkolbász, szalámi és nyers hús is.

A párizsi nekem nem jött be az ízesítése miatt, de ez csak ízlés kérdése. Viszont a virsli

eszméletlen jó.

dsc04805.JPG

Intenzív fűszrezésű, kicsit csíp is, ezért sajnos kisgyereknek annyira nem jó - nincs feltüntetve, hogy csíp, nem is mondták -, viszont baromi finom, tömör, szuper cucc. Ugyanígy tudok áradozni a tepertőkrémről és a májasról is, mindegyik adalékmentes, tiszta anyag, ha szeretitek az ilyeneket, itt vegyétek.

Ennél minőségibb virslit nem tudok ajánlani nektek szilveszterre.

Szomor Ökofarm
Cím (bemutató üzlet): 1134 Budapest, Váci út 9-15.

Egy étterem, ahol a rászorulóknak mindig jut valami - Faház étterem

szucsadam 2018 december 20.

Előszeretettel kutakodok Budapest külső kerületeiben különleges éttermek után. Sok a lyukra futás, de azért nagy öröm, amikor mégis találok valami gyöngyszemet, Legyen szó a Kemencésről, az Egyelek megről, a Pirog Dáról vagy a Cafe Memories-ról.

Most még a fentieknél is távolabb merészkedtem, a Faház önkiszolgáló étteremhez, Óbudára.

dsc04840.JPG

Igazából nem is kulináris élmény miatt jöttem, inkább olyan tippet kaptam, hogy az itteni tulajdonos életszemlélete, emberekhez való hozzáállása más, mint amit megszokhattunk. Például minden vasárnap vendégül lát egy családot a környékről - a rászorulók kiválasztásában egy helyi szociális területen mozgó szakember segíti -, számukra pedig ezután minden nap felajánlja, hogy minden nap zárás előtt kiosztja a túlfőzésből származó ételadagokat. Azt, amit más helyen a szemétbe dobnak.

Egy tekintélyes méretű faházról beszélünk, egy tízemeletes panel árnyékában. Ebédidőben vagyunk, a hely majdnem tele: áll a sor a pult előtt. Van napi ajánlat, és gyorsan egyértelmű lesz számomra, hogy itt minden ár nyomott. A levesek 440 forintosak, a főzelékek 120 / 10 dkg-on mennek, a húsos ételek 240 - 330 forint / 10 dekával. Nincs nagy meglepetés a kínálatban, sültek, brassói, székelykáposzta, pörkölt, tokány, csirkemell, de látványra és a próba után is azt mondom, becsületesen elkészített, ízletes dolgokat árulnak. Csak azért nem mondom, hogy átlagos önkiszolgáló, mert legfeljebb tíz-húsz éve volt ez átlag kifőzdékben, az alapanyagok minősége azóta sokat esett. Szóval itt frissebb, szebb dolgokkal, klasszikus lambériás hangulatban.

dsc04825.JPG

A málnaszörpből három deci 150 forint. Már ezen a ponton lehetett látni, hogy a hely nemcsak a vasárnapi ebédeltetéssel, és a túlfőzés kiosztásával lett szociálisan érzékeny, hanem az alapárak meghatározásánál sem a magas árrésben hisznek. Tömegesen adnak enni a környékbelieknek.

dsc04827.JPG

Miután végeztem, megkerestem a hely tulajdonosát, végül pár perc múlva megjelent Pethő László, egy egyenes, nyílt tekintetű, segítőkészséget sugárzó ember. Sportolókra emlékeztető arcvonásait látva nem is maradtam sokáig kétségek között: László NBI-es labdarúgó volt a 70-es, 80-as években, majd 35 évesen elkezdett shotokanozni. Jelenleg egy danos karatemester, és szívesen mesél Európa-bajnok második helyezéséről, a Masters-en elért eredményeiről, meg arról, amikor egy hat danos óriást vert el a maga kábé 60-70 kilójával.

dsc04836.JPG

Egy küzdőszellem. Hajnalban kel, a saját maga épített pajtában edz, utána gyorsan az étterembe, ahol a feleségével és két gyerekével együtt késő estig dolgoznak. A hét minden napján, az januártól decemberig, időnként egy-egy hosszú hétvégét engedve maguknak. Most először zárnak be tíz napra, erre hat éve nem volt példa. A jelentős svájci frankos devizahiteléből egy hosszú és bonyolult módszerrel keveredett ki, mára már azt is a háta mögött tudja. Emellett fontolgatja, hogy indul a Masters-en, mert ismét meghívták.

Kiderült, hogy a Vasárnapi ebéd kezdeményezéséhez már több mint egy tucat étterem csatlakozott, akik szintén kiosztják a feleslegessé vált ételeket a nap végén. Van olyan cég, aki dobozokat ajánlott fel, hogy aki nem tud ételhordót hozni, el tudja vinni a meleg ételt.

És hogy honnan a szociális érzékenység, a segíteni akarás? - kérdezem. Laci azt válaszolja, nagy szegénységben nőtt fel, Angyalföld hírhedt Tripolisz részén. Volt egy rokona, Henrik bácsi, aki rendszeresen segítette őket, önzetlenül és kedvesen. Ennek hatására akart ő is adni másoknak, még ha sokszorosan meg is haladta már Henrik bácsi örökségét. Így lesz a jóból még több jó.

dsc04831.JPG

Mondanám, hogy ez egy karácsonyi történet, mert tényleg olyan. De László számára ez a mindennapok része lett. Nagy taps neki és boldog karácsonyt!

Faház étterem
Cím: 1038 Budapest, 1038, Nád u. 4.

"Hétköznapi példaképek" témájú rovatunkban legutóbb Sándort és Józsi bácsit ismertük meg. Ha ismersz még hozzájuk hasonlóan lelkes embereket, írjatok nekem a jobb hasábban látható email-címre.

Ez a kávézó egyre menőbb, most már Képregénykönyvtár is van benne - Nem adom fel

szucsadam 2018 december 18.

A Nem adom fel kávézó és étteremről itt írtam korábban. Baromi jó kezdeményezés, hiszen fogyatékkal élők számára adja meg a lehetőséget, hogy elhelyezkedjenek, nem is akárhol. Egy versenyképes, kellemes, tágas kávézóban. Itt mindenki megváltozott munkaképességű, de sikerült úgy szervezniük a munkát, hogy mindenki a képességének megfelelő pozícióban dolgozhat, és nincs fennakadás.

 

Csakhogy a hely a nyolcadik kerület kevésbé frekventált részén található. Igaz, egy köpésre van az Óbudai Egyetem Kandó-épülete, meg szerintem a kerület egyik nagyon fontos fejlesztéseként felfogható sétálóutca, de azért mégiscsak - az egy viszonylag nagy köpés. De mivel ők nem adják fel, ezért folyamatosan fejlesztenek, szerveznek, hogy a kávézó még több legyen. Tegnap este például a MÁV Szimfonikus Zenekar öttagú kamarazenekara adott elő egy Bach koncertet. Csak úgy, a tea mellé, ingyenesen.

Ami miatt viszont elmentem most a helyre, az a képregénykönyvtár. Magyarország első képregénykönyvtára állítólag, úgy működik, hogy odamész, iszol valamit, leemelsz a polcról egy képregényt, és elolvasod. Elvinni nem lehet, hozni adományt szabad. Sőt, abból állt össze a mostani gyűjtemény is, és itt ne arra gondoljunk, hogy agyonolvasott képregények vannak a polcokon. A legtöbb képregény újszerű.

Elöl az éttermi asztalok, hátul a kényelmesebb, besüppedős, hosszú teázásokra és kávékra szakosodott egység található, itt nem egy, de legalább három Jóbarátok-fotel is kínálgatja magát.

Én pedig beültem az egyikbe, leemeltem egy angol nyelvű sci-fi képregényt, és belemerültem egy rövid történetbe. Ebben az emberiséget leigázta egy földönkívüli, rákszerű civilizáció, akik lemásolták a kultúránk digitálisan elérhető szeletét. Otthon aztán rájöttek, hogy arra nem gondoltak, hogy a kultúránknak vannak tintával növényi lapokra nyomtatott verziója is, ezért visszajöttek értük, de addigra az emberek már eldugták a könyveket, mindenki néhányat, hogy megőrizzék maguknak azt, ami csak rájuk tartozik. Az utolsó dolgot, amit nem vehetnek el az embertől.

Ebben a hangulatban dolgoztam tovább, a kiszolgálók végtelenül udvariasak voltak, a répatorta finom. Menjetek el, ha van kedvetek képregényt olvasni, vagy bekuckózni egy meleg helyre, egy kényelmes fotelbe, vagy meghallgatni valamilyen zenés vagy beszélgetős műsort. Ma este például Roma irodalmi est lesz. Nagyon fontos hely ez.

Nem Adom Fel Kávézó és Étterem
Cím: 1086 Budapest Magdolna utca 1.

Már két elvarázsolt üzletben is vehetsz gyönyörű ajándékokat - Cinq Filles

szucsadam 2018 december 16.

Mi történik, ha a stílusáról jól ismert stylist, Szentgyörgyi Kata boltot nyit Paulay Ede utcában? Természetesen egy olyan bolt, aminek van stílusa, olyan termékekkel, amik csodaszépek.

Csodaszép ajándékok boltja.

A siker nem is maradt el. Kata ékszernek is felérő dobozkái, amiket a boltban mindenféle csokoládéval, dzsemmel, pezsgős gumicukorral, borral vagy mással tölt meg, olyan ünneppé teszik az ajándékozást, amire tényleg csak boldog békeidőkben lehetett példa.

Egészen pici dobozkák is vannak, meg egészen nagyok is. Rengeteg színben, a belevalók is számtalan formában kérhetőek. Lehet, hogy csak úgy beleszórja az ember a cukorkákat a kis dobozba, lehet, hogy egy elegánsan feliratozott és csomagolt zacskókban illeszti össze. Illetve az üzletben elő is készítenek nektek mindet az ottani HACCP műhelyben, csak bementek, körülbelül elmondjátok, mit szeretnétek, milyen áron, kiválasztjátok a kedvenc dobozotokat - nem lesz könnyű - és kész.

acs_1080_1.jpeg

dsc04867.JPG

Ja, még egy nagyon fontos dolog: a belevaló bonbonokat, cukorkákat meg is lehet kóstolni, a bolt közepén kirakott asztal roskadozik a jutalomfalatoktól. Ha arra jártok, próbáljátok ki bármelyik mandulát, vagy a nugátos falatokat, eszméletlen jók.

Szóval a siker: most már két helyen is találunk Cinq Filles (“szenk fíjj”) üzletet a városban, a Paulay mellett a New York Kávézó szomszédságában is nyitottak egy új helyet. Az Erzsébet körúti bolt ugyan kisebb, és nem is valószínű, hogy összefuthatunk ott Katával - általában a Paulay-n lévő üzletben van -, de örömteli látni, hogy a stílusos, luxusnak látszó, de mégis teljesen normális ajándékok egyre kevésbé lesznek kivételesek.

Szóval még van egy hét karácsonyig, a webshopból én már ilyenkor mindig félnék rendelni, biztosabb, ha lementek az üzletbe. Ott sokkal több lehetőség közül válogathattok, beszippanthattok egy igazi ajándékozós hangulatot, és amikor kiléptek a dobozokkal, olyan igazi százéves karácsonyi hangulatba jöttök.

Tavalyi írásunk a helyról itt olvasható

Cinq Filles
Cím: 1061 Budapest, Paulay Ede u. 44. és 1073 Budapest Erzsébet krt. 9-11.

Disclaimer: a Cinq Filles az Egy nap a városban blog hirdetője

Ahol a növényi tejeskávé jobb, mint a bocitőgyes - Mon Café

szucsadam 2018 december 14.

Kávézópluszvalami rovatunkban abszolút megállja a helyét a Mon Café, amit a Ferenciek tere közelében, egy csendesebb szpoton találunk meg. Egyáltalán nem vegán kávézóról beszélünk, olyan van a szomszédban, a Napfényesben: ott, ha tejeskávét kérsz, sem kávé, sem tej nem lesz a végeredményben, viszont gyerekkorunk ízeit pendíti meg. Itt, a Mon Caféban csúcskávékat kóstolhatunk, amiket csúcsgépeken gyártanak le - mára ez megszokott dolog lett -, és az átlagos speciality kávézóknál még picit magasabb áron is adnak.

A Mon Cafét én azért szeretem, mert ha kókusz- vagy mandulatejes cortadót vagy lattét kérsz, akkor az első korty után arra fogsz gondolni, hogy baszkiezdejó. Ilyet még nem ittam! Mi ez?

Nem, nem friss kókuszt reccsentett konyhai manufaktúráról van szó, és nem is hevesen kipréselt pörköltmandulasajtoló-kisiparosokról, a titok nagyon is prózai:

dsc04729.JPG

Nem tűnik nagy dolognak, amíg meg nem próbálod beszerezni az Alpro For Professionals cuccait. A kókusz kókuszízű - rikaság! -, mandula eszméletlenül mandulás. És persze remekül habosítható is - emiatt a For Profesionals jelző -, és semmi köze az egyébként mandulát mindössze csak 2 százalékban tartalmazó sima Alpro vagy más nagyipari mandulatejhez.

Ebben ugyanis 2.5 százalék van!

Nem tudom, hogy miért tízszer mandulásabb, de ez a helyzet. A tejérzékenyek, vegánok számára kényszerű helyettesítők, az íztelen mandula-, kókusz-, mogyoróitalok ezzel a termékcsaláddal egycsapásra imádnivalóak lesznek, és inkább ezzel kérem én is a kávémat, ha választhatok. Egy baj van: alig kapni. Ha jön a Metróba, akkor biztosak lehettek benne, hogy a Mon Café lehetőleg azonnal felvásárolja a készleteket.

Egyébként van ennél is több lényegi részt tartalmazó cucc, a BODY&FUTURE mandulaitala 4 százalék mandulát tartalmaz, eddig ezt még nem kóstoltam. Viszont három deci több mint 800 forintba kerül belőle.

Volt nemrég ez a vegán tejföl mizéria, amikor egymásnak mentek a békét hirdető emberek, amiért nem juthat hozzá mindenki a vegán tejfölhöz az egyik áruházláncnál. Azt látni, hogy Magyarországon őrületesen mennek a vegán alapanyagok, és sokkal nagyobb árréssel lehet itthon értékesíteni ezeket, mint tőlünk nyugatra, ahol ez az igény egyáltalán nem szokatlan. Viszont azt nem fogom megérteni, hogy ha valami jó, és viszik, azt miért nem képesek gyártani?

Persze, én nem vagy professional, nem vagyok barista, így a “for professionals” nem nekem szól, én csak szeretnék jó növényi italt venni a tejérzékeny családtagoknak, de nehezen tudok.
süti beállítások módosítása