Van Budapesten egy McDonald’s, ami egészen máshogy működik, mint az ország összes többi McDonald’s-a. Nem azért mert itt más a sajtburger, a sajtburger itt is teljesen ugyanaz, mint bárhol máshol. A kiszolgálás ugyanolyan gyors, az eladók pontosan ugyanazt kérdezik, és ugyanúgy kommunikálnak. A padok, a csempe, a kávé: ugyanaz.

A takarító nem. A takarító itt Józsi bácsi.

Józsi bácsit mindenki ismeri, legalábbis az ide egynél többször betévedők közül szinte mindenki. Józsi bácsi nem azért ennyire emlékezetes, mert nagyon jól takarít, bár az biztos, hogy egyfolytában köröz, pörög, dolgozik. Ha nem a vendégtérben takarít, akkor a vécékben. De emiatt még egy takarítóra sem emlékeztek meg. Az élet ilyen igaztalan.

Józsi bácsi azonban borzasztóan udvarias. Olyan udvarias, mint egy századfordulós főúr.

Szia, jó utat, egészségedre!

Hozhatok neked egyet, ha szeretnél, semmiből nem áll!

Jó étvágyat kívánok, uram!

Nemcsak gyönyörű kislány, de nagy finomságokat is kapott az apukájától. Nagyon jó neki!

Mostanában ritkán láttalak, mi történt?

És amint betér valaki az ajtón, egy hatalmas:

Jó napot kívánok, üdvözlöm!

Vagy üdvözöllek. Ha elmegy valaki, viszontlátásra, remélem ízlett az étel. Aztán ha nem fogadják, magában dörmögve mondja, hogy igazán úgy tartaná a tisztesség, hogy válaszoljanak. Ekkor jössz rá, hogy nem Józsi bácsi túl udvarias, hanem a világ lett udvariatlan.

Komolyan mondom, hogy a Kéhliben vagy a Rosensteinben tudnám elképzelni Józsi bácsit, akinek a nevét is az eladóktól tudtam csak meg. Aztán persze beszédbe elegyedtem vele is aznap, amikor az autóm javítását itt vártam ki, és itt dolgoztam néhány órát. Persze az öt perc alatt kétszer kellett elsietnie a munkát elvégezni, de azért tudtunk pár szót váltani.

Józsi bácsi hetvenhat éves. Negyven évig dolgozott az Ikarusnál, mint üzletkötő, buszokat adott el KGST és mindenféle más irányba, bejárta a világot. Aztán az Ikarus megszűnt, 2003-ban a korábbi várakozások szerint nyugdíjig tartó állással együtt. A dolgozók szétszéledtek, Józsi bácsi pedig itt kötött ki, az Örs Vezér téri Árkád mögötti mekiben, takarítóként.

Tizenhat éve itt dolgozik. Ő nem szeret váltogatni, itt már meg is marad.

A legtöbbször itt találjuk. Sokat dolgozik, gondolom a munkaerőhiány itt is érezteti a hatását. Ez a gyorsétterem mellett látható hatalmas táblán is látható, amin az áll méteres betűkkel: Főállású kezdő órabér: 1200-1680 Ft.

Józsi bácsinak hat unokája van, ebből négy már diplomás. Nem is alacsony pozíciókban dolgoznak.

Józsi bácsi régi kollégái néha csodálkoznak, hogy ezt a munkát végzi, de ő nem bánja. Mentségére legyen mondva, kihozta a lehetőségből a maximumot. Olyan méltósággal áll hozzá, olyan egyenes gerinccel csinálja, mintha tényleg a fent említett, a klasszikus vendéglátásra kihegyezett éttermekben a placcot igazgatná. És pont annyira alázatos, miközben épp annyira nevelő indíttatású, mint egy jó főúr.

A fiataloknak, ha nem tartanak maguk után vállalható állapotokat, állítólag mesél a magyar nép páratlanságáról, valamint az ógörögökről, akik szerint a kultúra ott mutatkozik meg, hogy hogyan eszünk, és hogyan hagyjuk magunk után a vécét, és megpróbálja rávenni őket, hogy legyenek méltóak a saját nemzetükhöz.

Józsi bácsi egy főúr, egy olyan helyen, ahol végképp nem számítanál rá. Isten áldja, Józsi bácsi!

Megkeressük a McDonald’s-ot, mit szólnak Józsi bácsihoz, a tizenhat év pozitív hozzálláshoz, és a vásárlókra tett benyomáshoz, amint jön válasz, frissítjük a posztot. Ti pedig, ha tudtok még Józsi bácsikról, olyan dolgozókról, akik ennyivel többet tesznek a munkakörükön kívül, értesítsetek a jobb hasábban látható email-címen.