Egyik zebra olyan, mint a másik. Van azonban egy olyan zebra, a Dohány utca és az Alsó erdősor utca kereszteződésénél, ami más, mint a többi.

E mellett ugyanis ott áll minden tanítási napon Sándor. Hét és nyolc óra, negyed kilenc között, ha a zebrát megközelíti valaki, különösen egy a közeli iskolába tartó gyerek, láthatósági mellényben kimegy az úttestre, megállítja a forgalmat, majd amikor már biztonságos, széles mozdulatokkal továbbengedi az autókat.

Minden nap, ha tanítás van, ő ott áll. Ha ő nem megy, valaki mást kér meg, a polgárőrségtől, ahol önkéntesként dolgozik. Hibátlan frizurával, megborotválkozva - a velem való találkozásnál külön röstellkedett, hogy most elmaradt -, szép ruhában. Megadja a módját. Mosolyogni egyébiránt nem szeret.

De nem csak a forgalmat irányítja, hangosan köszön mindenkinek. Azoknak, akiket ismer, külön mond egy-két kedveset, vagy érdeklődik felőlük. Csak annyit, amennyit megállás nélkül lehet társalogni, csak épp annyi figyelmet mindenkinek, ami azért elkíséri őket egy-két órára. Ha a diákok nyolc előtt három perccel még a bolt mellett beszélgetnek, barátságosan odaszól, hogy nem kellene-e még elindulni. Nem parancsol, nem cseszeget, csak udvariasan érdeklődik. Nemsokára szedik a sátorfát a diákok, ebbe a kérdésbe még csak tinédzserként sem lehet belekötni.

Nyolc óra előtt öt perccel különösen éber lesz, nagyon kapkodja a fejét. Az elkésők miatt: ők az utolsó pillanatban úgy kirohannak az útra, mint a sicc.

Sándor szerint, akit a környékbeliek már jól ismernek, ebben a világon semmi nincs. Amikor megkérdeztem, mióta van itt minden reggel a zebránál, azt válaszolta, évek óta. Amikor rutinosan visszakérdeztem, hogy kettő vagy három, legyintett. Mondjuk, hogy húsz - mondja.

El tudjátok képzelni? Hogy húsz éven keresztül úgy kezded a napodat, hogy egy óráig vigyáztál gyerekekre, kedves voltál? Milyen lehet így a nap többi része? Ha akármelyik terméketlen, vagy rossz napom elé odaképzelem ezt az indítást, akkor máris úgy érzem, ja, így mindjárt más.

Sándor jól érzi magát ettől, egyébként polgárőrként máshol is segíti a rendőrök munkáját, biztosítja a terepet, nyitva tartja a szemét. Mindenki más is jól érzi magát attól, hogy Sándor ott van, és óriási lelkesedéssel végzi a munkáját, amit ő választott magának, és nem kap érte fizetséget. Ennél nagyobb win-wint nem lehet elképzelni.

"Hétköznapi példaképek" témájú rovatunkban legutóbb Józsi bácsit ismertük meg, a legendás mekis takarítót. Ha ismersz még hozzájuk hasonlóan lelkes embereket, írjatok nekem a jobb hasábban látható email-címre.