English

Egy nap a városban

Ilyen helyekkel kellene megtölteni a nyolcadik kerületet - Zsiga Bár

szucsadam 2016 június 03.

A Tavaszmező utca a nyolcadik kerület József körúton kívül eső részének legszerethetőbb utcája. Egy hangulatos, szellős, nyugodt sétálóutca, amit azért körülvesz a kerület strandpapucsos, autóra támaszkodva beszélgetős-beszólogatós hangulata, ahogy be-benézünk a környező mellékutcákba. 

És e mellett is rengeteg látnivalót tartogat!

A Mátyás tértől induljunk. Itt van a sarkon a Liza, a rókatündér című filmből megismert bérház. Különös, díszes, oda nem illő, kissé abszurd, de jó. Mint a film.

dsc01634.JPG

Rögtön utána, balra a híres Pléhkrisztus, a kerület egyik szimbóluma, amit a helyiek ápolnak, gondoznak, őriznek. Előfordult, hogy még a keresztet körülfotózó embereket is elküldte az arra járó lakos. Rögtön utána a Műterem kávézót és kávépörkölő műhelyt találjuk. Budapest egyik legfontosabb kávézója, hiszen nem sokan mondhatják el magukról, hogy maguk pörkölik a kávébabot, a saját kávézójukban. Kicsit klubhangulatú, a pultnál álló srác régi ismerősként beszélget a vendégekkel, zavart lesz mindenki az új arctól, tőlem. Aztán kérek egy kávét, és mindenki felenged.

Az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági Kara következik. Én még akkor jártam ide, amikor a BMF-hez tartozott, és a tanulmányaim alatt mindössze egyszer látogattam meg az épületet, amikor átvettem a diplomámat. Mellette az Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskola, ahol ma a villamosmérnököket képzik.

Kicsit beljebb, a Magdolna utcából nyílik a korábban már bemutatott Nem Adom Fel kávézó, ahol fogyatékkal élők szolgálnak ki minket sütivel és italokkal. Hiánypótló kezdeményezés, azóta a Vörösmarty moziban hasonló elgondolás mentén született egy másik kávézó, a kerület forgalmasabb felén.

De az a hely, amiről most akarok írni, kicsit arrébb van. A Tavaszmező utca és a Horváth Mihály tér találkozásánál. Ez a Zsiga bár.

dsc01750_1.JPG

Elsőre megtévesztő lehet a pult és a bárszék, amik arra engednek következtetni, hogy itt egy átlagos italozóval kerültünk szembe. Ha azonban a fejünket jobbra fordítjuk, máris meglátjuk azokat a tereptárgyakat, amik kezdenek minket bevezetni ebbe a varázslatos világba.

dsc01712.JPG

"Van alsó szint is" - szól rám a csap mögül a srác, úgyhogy lemegyek. Egy hasonlattal tudnám legjobban összefoglalni az élményt: mintha egy elszegényedett roma vajda nappalijában lennénk, aki kénytelen volt az egykori kastélyának használati tárgyait egyetlen szobába zsúfolni. A falak tele képekkel, mindenféle bizbasz az összes vízszintes felületen, régi kanapék, fotelek, egy kisebb kastély összes kelléke tíz négyzetméteren, nagyon-nagyon-nagyon színes tapétákkal és feketére festett falakkal körbezárva.

A fenti fotókat elnézve sosem jutott volna egyikünk eszébe sem, hogy a hely csak három éve nyitott, hogy a pult mögött egy harmincas, értelmes srácot találok, a tulajdonos pedig egy itt lakó hölgy. Na jó, nekem legalábbis nem.

De a hely igazán csak akkor nyílik ki előtted, ha már ott iszogatsz egy ideje. És elkezded tanulmányozni a falakat.

Kávét akartam kérni, de valahogy úgy éreztem, hogy a sör jobban passzol a helyhez. Nem tévedtem: cseh söröket csapolnak, Klostermann, Bakalaz és Otavsky Zlaty-t, egy pohár 360, egy korsó 600 forint. Amíg iszogattam, volt időm elmélyülni a falakra akasztott műalkotásokban, és rögtönzött elemzést próbáltunk meg összerakni a felszolgáló sráccal. Itt van mindjárt az a mű, ami több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt:

dsc01742.JPG

Oké, elsőre könnyűnek tűnik, egy család, meg egy kutya. De a családot valamiért félbevágta a hajnal, vagy az alkonyat, aminek egy valószínűleg jó pár hete halott, fekete, sátánszemű fekete dög örül háttal. Az arcok kidolgozottsága is zseniálisan merész.

Egy masztrurbáló nő, egy olyan festőtől, aki egyetlen ecsetvonást sem tett a képen, csak pöttyözött.

dsc01744.JPG

Jézus az olajfák hegyén, Walt Disney kiadás. Ebben a verzióban nem viszik el a Messiást, hogy szörnyű halált haljon, hanem végül talál egy kismacskát az egyik bokorban, aki megmenti a bajtól, és végül örök barátságot fogadnak egymásnak.

dsc01741.JPG

Ő Zsiga. Igen, Zsiga még él:

dsc01734.JPG

Lehet kávébabot is kóstolni, közvetlenül a hóesésbe menekült félszemű gyermek Megváltó mellett.  

dsc01732.JPG

Egy csoda a hely. Külön öröm, hogy a tulajdonosnak (feltételezem, hogy közös a tulajdonos) lakberendezési oldala is van. Halálosan komolyan mondom, a ZSIGA Home&Style a fentihez hasonló, felújított, újrakárpítozott, lecsiszolt, festett bútorokkal foglalkozik, amikkel akár a saját otthonodban is el tudod érni ezt a hangulatot. És ne legyünk igazságtalanok: a hely tényleg tele van szépen felújított, régi bútorokkal, de az a kakofónia, ahogyan ezek elénk ömlenek, nehézzé teszi, hogy egyenként megfigyeljük őket. De mondjuk ha nincs teleaggatva Szűz Máriával, akkor nekem például feltűnik, hogy a tányérok milyen szép bútoron kaptak helyet.

"Voltunk a francia Vogue-ban is. Itt járt egy újságíró, és beleszeretett a helybe. Hát igen, Palvin Barbi és mi" - húzza ki magát a pultos srác. Aztán mennie kell a teraszra, megbeszélésre. Ott hagy engem őrizetlenül a pultnál, láthatóan nem fél, hogy meglovasítom valamelyik vallástörténeti ereklyét. Kiteszem a pultra a sör árát, és kiülök én is a kinti, fedett, villamoskocsi-szerű képződménybe. Tök jó lehet itt ücsörögni, ha esik az eső, gondolom magamban, és ücsörgök ott egy kicsit még tovább, napsütésben. Jó úgy is.

dsc01745.JPG

A Zsiga Bár szuper hely, amit kizárólag a nyolcadik kerületben lehet elképzelni. Jó a sör, és egyedül is el tudsz tölteni annyi időt, mint a Műcsarnokban. Még így is inkább turisták látogatják, de ha szeretnénk, hogy kialakuljon egy életteli bohém negyed az elhíresült Külső-Józsefvárosban, akkor az Auróra, a Csiga, a Macska, a Gólya és a Drunken Tailor mellett ilyen gondolat mentén lehetne továbbmenni. Csak a sörkínálat maradjon ilyen.

Zsiga Bár
Nyitva: H-Cs 11:00 - 22:00, P-Szo 11:00 - 24:00
Cím: 1082 Budapest, Horváth Mihály tér 14.

süti beállítások módosítása