English

Egy nap a városban

Hedonista pirogzabálás Budapest szélén - Pirog Da

szucsadam 2013 szeptember 06.

Ahogy az egy rendes gyorséttermi forradalomhoz illik, Budapesten is egyre több ország tipikus ételei köszönnek vissza az üveglapok mögül. A hamburger mellett megjelentek a pho levesezők, az olaszos tésztabárok, a papírdobozos thai kaják is.

Sőt pirogot is lehet kérni lakókocsiból. A Pirog-Da büfé már évek óta árulja a tipikus orosz ételt a XV. kerület szélén, egy Lidl parkolójában, így aztán ideje volt, hogy én is kipróbáljam.

P1170384.JPG

Egyébként otthon édesanyám sokszor készített pirogot. Általában darált húsos cuccal töltötte meg, az egész kábé akkora volt, mint a hüvelykujjam, az átmérője nem volt nagyobb négy centinél. Egy ebédre meg tudtam enni úgy hatot-nyolcat.

Éppen ezért, amikor láttam, hogy a Pirog-Dában maximum három pirogos pakkokat készítenek elő, kicsit meglepődtem. Nyilván lehet kérni ötöt is, de valami oka azért lehet, hogy az étlapon legfeljebb háromig számolnak. Kettőt kértem én is, mint Bud Spencer a tojásból:

Úgy is jártam:

P1170387.JPG

Hatalmas pirogok, mintha egy fél lángost hajtogatnál össze. Ha nem vagy nagyon éhes, eggyel is jóllaksz, kettőtől nekem már repültek a gombok. Körülöttem viszont mindenki hármat kért, vagy menüben: egy óriás hamburger egy piroggal és sült krumplival. Itt nincs helye a finomkodásnak, ide tényleg zabálni járnak az emberek. És ne értsétek félre, ez nem egy rossz dolog. A hedonista zabálásnak megvan a helye a gasztronómiában, és ez a Lidl parkolója. Jelen esetben.

És a Pirog-Da pirogot tényleg lehet önfeledten, örömmel zabálni. Az olajban sült kelt tészta önmagában nem olyan finom, mint amit otthon készít az ember (valószínűleg az olaj miatt), de egyébként kellemesen telít, a húsos pirogban lévő ragu pedig kimondottan jó. Sőt kiváló. Beletömködnek még egy kis zöldséget meg sajtot, hogy kiegyensúlyozott legyen a táplálkozás. Zseniális.

A tulajdonosok arcról ismerik meg a törzsvendégeket, és tudják, mit fognak kérni. Sokan leadják a rendelést, és mennek bevásárolni. Általában pirogot kértek, amíg ott voltam, meg hamburgert, pedig készítenek hot-dogot, csevapcsicsát, tortillát, juhtúrós csirkesalátát is. Orosznak tűnik, pedig elég nemzetközi a konyha lakókocsi.

Afölött pedig, hogy egy pirog 320 forint, kettő meg 600, nem tudok napirendre térni.

Tudom, eléggé kiesik a legtöbb embernek, esetleg egy hétköznapi vári cukrászdás kiruccanáskor útba lehet ejteni, este kilencig.

Pirog-Da
Budapest, 1157, Erdőkerülő u.36.
Nyitva hétköznap 09:00 - 21:00

Tamásnak köszi a tippet.

süti beállítások módosítása