English

Egy nap a városban

Na ilyen a jó külvárosi kajálda - Egyelek meg

szucsadam 2014 november 12.

Noha a gasztroposztjaink jelentős része Budapest belső kerületein belül mozog, ez nem jelenti, hogy nem próbálkozunk máshol. Sőt, személy szerint én vagyok a legboldogabb, ha figyelemreméltó éttermet, minőségi kaját vagy akár csak valami meglepő talponállót találok egy lokális centrumban, a város központjától tíz kilométerre.

Csaba írt már félkomoly posztot a pléhcsárdás Bábel Istvánról, ujjongtunk már a Fotios gyroson (meg úgy általában a külvárosi gyros-lelőhelyeken), de általában nincs meglepetés a Hungárián, Alkotáson kívül. Húsz éves abrosz, zsírszagú levegő, és jobb esetben egy hagyományos csárda menüje, rosszabb esetben valami újító, majdénmegmutatom étlap olyasvalakitől, aki nem tudja megmutatni.

Vegyük például Újpest-Központot, a hármas metró északi végállomását. Minden adottsága megvan rá, hogy kitermelje magából a jó helyeket, hiszen elég élénk lokális központ, nagy a forgalom, irodaházak, üzletek, piac és egy kellemes tér is található itt. Mellékszál: nemrég a Központ bisztró nevű étteremben ettem a környéken, és nagyon reménykedtem. A helyre láthatóan nagyon sokat költöttek, a fekete alapon fehér kréta, a drága bútorok és járólap miatt volt az egésznek egy belvárosi hangulata. Az ételek viszont elég felejthetőre sikerültek, a desszertbe pedig beleömölhetett véletlenül egy kiló cukor. Mindezt már-már belvárosi árakon tudták nyújtani, hiszen az építkezés Újpesten sem olcsóbb, mint mondjuk a Király utcában.

Úgy voltam vele tehát, hogy ez sem lesz téma a blogon. Csak azért került be mégis egy említés erejéig, mert ettől a helytől nem messze találtam meg az ideális külvárosi kajáldát. Ami első ránézésre nem sok jót ígér:

P1240781_1.JPG

P1240765.JPG

P1240767.JPG

Az Egyelek meg nevű hely korábban egy kis lyukban működött itt, nemrég költöztek át egy nagyobb helyiségbe. Itt elfér néhány asztal, az önkiszolgáló pult és hátul a konyha. A konyhában pedig Karesz és apósa, István, a családi vállalkozás két tagja.

Karesz nem is akárhonnan jött: saját bevallása szerint a Bock bisztróban dolgozott évekig, és korábban is Bíró Lajos mellett süttette magát a konyhán a Múzeum Kávéházban. Ez már ígéretes kezdés, mint ahogy a cégérben a Modern Étkezde felirat is csábító. Már elsőre kíváncsi lettem, pedig később értek csak igazán meglepetések.

Estefelé mentem, vettem magam elé egy tálcát, gondoltam majd kipakolják elém a délelőtt elkészült ételeket, amit melegen tartottak a fedő alatt. Halat kértem volna, de az elfogyott, ezért maradtam a flekkennél arany burgonyával, és vártam, hogy elém csapják a kész cuccot.

P1240770.JPG

Karesz viszont egészen mást kezdett csinálni, miközben beszélt hozzám: hagymát szeletelt. Ott vágta fel a zöldségeket, dobta rá az olajra, és emelt ki a zsírból egy hatalmas 20 dekás sertéstarját. Kicsit lecsöpögtette - nem nagyon -, ment a többihez. A krumpli szintén frissen készült, a nyitott konyhában egyszerre több serpenyő is engem szolgált ki. Rájöttem, hogy ez a látszat ellenére kicsit sem menza.

A következő meglepetés a tálalás volt. Karesz múltja tökéletesen látszik:

P1240774.JPG

A húst maga konfitálta előző éjszaka, ennek megfelelően omlós volt, a zöldségek roppanósak, a krumpli tökéletes. És az egész tocsogott az olajban és zsírokban, nagy, hedonista húsdarab volt olyanoknak, akiknek a méret igenis számít. Nekem ennek megfelelően a fele is elég lett volna, de azért benyomtam.

P1240777.JPG

Most jön a harmadik meglepetés, az ár: a fenti tányér 1290 forint. És hogy mivel gazdálkodják ki? Nem az alapanyagokkal, nem az igényesség feladásával vagy a minőségre káros rohanással. A helyiség berendezéseivel például igen, meg a bérleti díjjal. Ez a hely a belvárosban is simán érvényesülne, de szerintem nekik jó itt, pont elég az újpesti, vidékies pörgés.

A desszert lúdláb volt, tessék megnézni:

P1240779.JPG

Saját keverésű csokikrém (nekem túl édes, olcsótejcsokis jellegű), meggy és remek piskótatészta együtt, jófajta cucc. 450 forint.

A cégérben olvasható modern konyha bizonyos elemei tehát megtalálhatóak itt: a főzeléket nem liszttel sűrítik, friss zöldségeket használnak, a tálalás gyönyörű és a desszert is újragondolt. Viszont az olajban, zsírban gazdag fogások is megtalálhatóak, az adagok pedig egy kamionos csárdában is simán elmennének. Jó ez az egyveleg, pont ez kell ide.

Ja, és ha a beszállító hoz jó marhahúst, akkor hamburger is van az étlapon. 25 dekás húspogácsával, jól hallottátok. A felét mindig hazaviszik. Mindezt szintén a Bock bisztrós múlthoz hűen, már alig várom, hogy kipróbáljam.

Egyelek Meg
Cím: 1042 Budapest, Árpád út 62.
Nyitva: hétfőtől péntekig 08:00 - 21:00

süti beállítások módosítása