Ha a Dob utcán sétálunk az Erzsébet körút felé, a Klauzál tér után láthatjuk meg ezt:

Én először észre sem vettem, hogy egy falfestményt látok, pedig még direkt kerestem is a szememmel. A Neopaint csapata ismét lecsapott, és a Dob utca 48. épülettömbjének homlokzatát tökéletesen rámásolta az éktelenkedő falfelületre.

Önmagában remek hír, hogy egy csúnya, málladozó fallal ilyen gonddal foglalkoznak, szerintem a homlokzat falra festése is jópofa (láttunk már ilyenre példát Budapesten), sőt van itt néhány olyan apróság, ami még szerethetőbbé teszi az egész vállalkozást. Például az, hogy az első emelet magasságában az első emeleti lakót ábrázolták, fotó alapján (meg egyébként is ott öntözi a virágait általában):

A sarkon pedig a sarki zöldséges hölgy kapott egy mérethű portrét:

Annyira új, hogy még meleg: tegnap épp arra jártunk, benéztünk a kirakaton és kiderült, hogy néhány órával korábban nyitottak. Elcsíptük a startot.

Jó hamburgeresből sosem elég, még ha kezdenek is kicsit túlszaporodni a helyek, most már tényleg ötpercenként találsz egy olyan éttermet a belvárosban, ahol normális burgert lehet enni. A Googbar az Egyetem térnél van, a közelben volt a Varieté, ami ugyan most bezárt, de nemsokára újra nyit, a Ráday utcában ott a Manga Cowboy meg a Gin shop, nincs messze a Gozsdu udvar sem a Spílerrel, onnan a Körút felé tartva ott a Kandalló pub és a Ring, ha meg inkább a Bazilika felé indulnátok el, pillanatok alatt elértek a múlt héten nyílt Jack's Burgerig.

Szóval Goodbar: tökéletes az elhelyezkedés, nagyon jó a beltér. Úgy ipari, hogy remekül érzed magad benne, a szegecselt acéloszlopok, a fa asztalok és a türkiz padló a növényekkel együtt olyan, mintha valami trópusi sziget mellett az óceánba hajították volna az Eiffel tornyot, te meg egy faborítású vitorlásról élveznéd a látványt.

A kiszolgálás is jó. A pincér nem feltétlenül látja át a feladatát, de igyekszik, még akkor is, amikor elveszi az asztalunkról az étlapot, lerak egy másikat helyette, megkérdezem, hogy mi történt, mire ő azt mondja, hogy semmi. Kicsit úgy éreztem magam, mint Arthur király a Gyalog galoppban, miután elkezdte darabolni a sötét lovagot:

- Mit ugrálsz te bolond, hiszen egy karod sincs!
- De van!

Szerencsére a fiatal pincér mellett van egy rendkívül szórakoztató középkorú fickó is, ránézésre a tulaj, aki érti, hogy a tagadás nem megoldás, és a kérdésünkre elmondta, hogy véletlenül vegának jelölték a bárányburgert az étlapon, és a pincér egy olyan verzióra cserélte ki a régit, amin már javították a hibát. Aztán a tulaj felidézte a Bazi nagy görög lagzit, amiben kiderül a főszereplőről, hogy vegetáriánus, amitől a görög nagynéni sokkos állapotba kerül:

"Tula, hogy érted azt, hogy nem eszi meg húst? Jól van na, semmi baj, majd csinálok bárányt."

Ok, esküszöm, nem lesz több filmes idézet.

Szóval a hely kellemes, a kiszolgálás szórakoztató, a választék az étlapon óriási, kérheted marhából, kacsából, csirkéből, sertésből és bárányból a burgert, van miniburger kábé harmadáron, úgy többet is végig tudsz kóstolni, én viszont a Good Bar sajtburgert kértem, kéksajttal, mert azzal ajánlották.

Nem sokkal később meg is érkezett:

Erről a beruházásról legalább rögtön kiderült, hogy volt értelme: tegnap este hét fickó betörte az egyik új Mercedes Citaro busz ablakát, de a mindenféle kütyükkel felszerelt jármű nem hagyta magát és segített elkapni a rongálókat (Fotó: BKK).

A sztori a következő: az említett Hetek fogták a vészhelyzeti kalapácsot és betörték vele a jármű egyik oldalablakát. A kár 250 ezer forintos, normális esetben ezt mi fizetnénk meg, de a Citaro egyrészt fel van szerelve kamerákkal, amik rögzítették az esetet, másrészt van benne GPS-koordinátákkal összekötött riasztórendszer, amivel egyből le tudta adni a sofőr a rendőröknek a drótot.

A buszvezető igazi Chuck Norris volt, mert feltartóztatta a bátor ablaktörőket, amíg a járőrök megérkeztek a helyszínre, akik aztán eljárást is indítottak a vandálok ellen.

Szóval: volt egy új busz, amit valamiért feltétlenül szükséges volt megrongálni. De volt egy bátor sofőr, egy jól működő, pontos koordinátákat küldő riasztóberendezés, néhány gyorsan kiérkező rendőr, meg a kamerafelvétel, ami a későbbiekben segít majd az eljárás lefolytatásában.

Ami remek hír. Végre nem nekünk kell megfizetnünk azt, hogy néhányan így érzik jól magukat.

És hogy valami szép is jusson mára: Mondik Noémi rajza a Design Terminál oldalán még reklámnak is telitalálat. A kép szénné elemezve itt.

Ha jól emlékszem, januárban nyílt a hely, fogalmam sincs, mi van velem, hogy nem a március végéig tartó télben, hanem az április közepétől tomboló nyárban mentem el hozzájuk enni egy forró levest. Mentségükre szóljon, hogy volt egy rakás hideg levesük is.

Többször benéztem hozzájuk, de a papírlapra kiírt napi menü nem győzött meg. Annyira hozzászoktam már a táblához és a krétához, hogy a benti papírlapozás lelombozott. Aztán olvastam néhány negatív kritikát a helyről a Foursquare-en, meg azt is láttam, hogy a srácok körülbelül ugyanolyan bénán reagálnak a beszólásokra, mint mi Ádámmal, úgyhogy el is döntöttem, kipróbálom a kajájukat.

Kábé 28 Celsius-fok lehetett, amikor megérkeztem a Soup Culture-ba, és rögtön kikértem egy korhely levest, amit másnaposság ellen kínáltak. Másnapos se voltam.

De a kaja remek volt. Tényleg, imádtam. Az volt a tervem, hogy betolok egy fél pohárral, rá egy fél szendvicset, hogy azt is megkóstoljam, de éhes sem voltam, meleg is volt, gondoltam a maradékot majd elosztogatom a szegények közt, vagy kidobom: megenni úgysem fogom.

De megettem. Sőt: kiittam az utolsó kortyot is. Egyébként nehéz volt eljutni az ívásig, mert olyan sűrű, gazdag volt, hogy a nyolcvan százalékát inkább haraptam. Jó volt a káposzta, a kolbász, a füstölt hús, össze-vissza rángatta a nyelvemet ez a korhely, egyáltalán nem zavarna, ha egy erre járó külföldi ez alapján ítélné meg a magyar konyhát.

A szendvics ehhez képest már nem volt ekkora durranás, jó volt a házi készítésű padlizsánkrém, sőt, remek, de a Bors Gasztrobár őrületeihez képest például kevésnek éreztem a koncepciót, kicsit szegényesnek a megvalósítást. De finom volt. A kettő együtt 780-ért meg kimondottan megérte.

Terjeszkedik a minőségi fast food, észak felé tart, ráadásul nyílik még egy rakás jó hely a környéken, lesz téma a következő hetekre. A Soup Culture-t meg próbáljátok ki, ha arra jártok, levesben nagyon erősek.

Soup Culture
Budapest, Október 6 utca 19,
H-Sz: 11:00-19:00

Attól még, hogy az eladók olaszul vitáznak egymással, nem lesz jobb a kaja, de a hangulatod mindenképp javul. A 2Spaghi-ról például képtelen vagyok leválasztani az olasz tulajdonosokat, dolgozókat, vendégeket, akik olaszul beszélnek egymással olasz dolgokról. Még az sem zavar, hogy a környezet egyébként lehangoló, a hely meg szűkös.

A Porchettával ugyanígy voltam: egy ideje már nézegettem a Régi posta utcában ezt a lukat, ami valamikor év elején nyílt, és ami a sok olasz zászló meg kifejezés miatt mégis vonzó, dacára annak, hogy egy sötét verem.

Ráadásul minden a porchetta köré épül, e köré a középkori kicsontozott, összetekert, fűszerekkel tömött bőrös malachús köré. Állítólag már Giotto is ezzel a kezében találta fel a reneszánszt. 

Szóval beléptem a sötét verembe, ahol két szimpatikus olasz fickó hordta egymásra a frissen, Olaszországból érkezett porchettákat.

Kicsomagolták, aztán felvágták a húst, és közben meséltek róla: hogy az milyen kivételes, hogy főleg Lazio tartományba, Ariccia környékén népszerű, ők is onnan szerzik be, és hogy egy rendes olasz nem is rak semmit a szendvicsbe a húson kívül. Én azért kértem egy kis paradicsomot, salátát, majonézt. Ha már kínálták.