English

Egy nap a városban

Egy rakás erzsébetvárosi tűzfalra vár ez a sors

szucsadam 2013 május 11.

Ha a Dob utcán sétálunk az Erzsébet körút felé, a Klauzál tér után láthatjuk meg ezt:

P1150452.JPG

Én először észre sem vettem, hogy egy falfestményt látok, pedig még direkt kerestem is a szememmel. A Neopaint csapata ismét lecsapott, és a Dob utca 48. épülettömbjének homlokzatát tökéletesen rámásolta az éktelenkedő falfelületre.

P1150454.JPG

Önmagában remek hír, hogy egy csúnya, málladozó fallal ilyen gonddal foglalkoznak, szerintem a homlokzat falra festése is jópofa (láttunk már ilyenre példát Budapesten), sőt van itt néhány olyan apróság, ami még szerethetőbbé teszi az egész vállalkozást. Például az, hogy az első emelet magasságában az első emeleti lakót ábrázolták, fotó alapján (meg egyébként is ott öntözi a virágait általában):

P1150463.JPG

A sarkon pedig a sarki zöldséges hölgy kapott egy mérethű portrét:

P1150462.JPG

És a modelleket a helyszínen választották ki a festők, nem tizenhatszor engedélyezett, lepecsételt, jóváhagyott, kilencven oldalas tervdokumentáció vonalhelyes megvalósítását láthatjuk. Erre a lazaságra pedig nagyon szükségünk van.

Ez a fal csak az első a sorban: a Neopaint a "Tűzfal Rehab az Erzsébetvárosban 2013" projekt keretében összesen nyolc nagyméretű felületet illetve tűzfalat vesz kezelésbe a közeljövőben, olyanokat, amik frekventált helyen vannak, vagy már jó ideje szúrják az arra járók szemét. A projekt teljesen saját kezdeményezés, a Neopaint dolgozta ki, hol és mit szeretnének festeni. Ők egyeztetnek az önkormányzattal, a műemlékvédelemmel, a lakókkal. A festéket a csapat szponzora, a Trilak állja, de a kerület is ad egy minimális hozzájárulást, illetve ahol alaposabban fel is kell újítani a házfalat, ott a lakók is beszállnak.

A következő áldozat a Király utca 11 lesz, ez a felület:

Screen Shot 2013-05-10 at 3.32.54 PM.png

Az ide tervezett képen egy Király utcai villanyoszlopot láthatunk majd, és egy Krúdy Gyula idézet is felkerül a falra, ami a Király utcát a legpestibb utcának titulálja.

Utána jön a Rumbach Sebestyén utca 10:

rs.png

Itt cirádás elemeket festenek fel, egy nagy Erzsébetváros felirattal, és a motívumokba beleszövik majd az ablakot és az óriásplakátot. Igen, a plakát marad, hiszen a ház nem szeretné elcserélni a rendszeres bevételét egy hirdetésmentes festményre. Sőt a felújítás után még többet is érhet a reklámfelület.

Tervben van még a Dob utca eleje, minden bizonnyal ez a fal, aminek a tövétől nem messze találjuk az egy négyzetméterre legtöbb reklámtáblát kihelyezni képes éttermet:

Screen Shot 2013-05-10 at 4.10.08 PM.png

És jön még egy Kertész utcai és egy Akácfa utcai helyszín. Végül a Mumus ház teljes homlokzata a Kisdiófa utcában:

Screen Shot 2013-05-10 at 4.14.47 PM.png

Senki ne számítson merész grafikákra, az épületek bizonyos esetekben műemlékek, így nem engednek modern formákat, rikító színeket rájuk festeni, de igazából az alkotók részéről erre nincs is igény. Az biztos, hogy nemsokára szebb lesz Erzsébetváros, legalábbis amennyire minimális forrásból, összekalapozott kerettel lehetséges.

A Neopaint csapatát egyébként már ne keressétek a Király utcában, épp költöznek a Nyár utca 14-be, ahol augusztusra kialakítanak egy műhelygalériát.

süti beállítások módosítása