Nem tudom, ti hogy vagytok vele, az én emésztésemnek kell egy teljes január, hogy visszaálljon a normális ritmusba. A töltött káposzták, halászlevek, rántott akármik és cukortól csillogó bejglihegyek után nagyon tudom értékelni az egyszerű gasztronómiai örömöket. A nyers sárgarépát mondjuk, vagy a sima zöldséglevest. Bármit, amitől a gyomrom nem sajátítja ki magának az erőforrásaim jelentős részét.

Az a tapasztalatom, hogy a húsmentes étkezéseket pontosan erre a célra találták ki. Nem nehezülsz el, teletömheted a hasad anélkül, hogy a hagyományos teltségérzet akár csak megkörnyékezne. Pontosan addig eszel, ameddig rágsz. Nézzétek mondjuk a zsiráfot:

Egész nap képes erre a mutatványra. Egykedvű, nyugodt, boldogan őröl.

Nézzétek meg a húsevőket:

Féktelen kedvvel zabálnak, aztán elfekszenek valahol, és kipihenik a kajálás fáradalmait, meg azt a negyed bölényt, amit betoltak.

Ugyanezt a különbséget érzem, amikor húsmentes napokat, heteket tartok időnként. Az evésnek, az ízeknek nem lesz túl nagy jelentősége, rosszabb esetben akár infúzióról is mehetne be a kaja, beleegyeznék. Táplálkozom. Töltöm az akksit. Nem feledkezem el magamról, nem verem az asztalt örömömben, mint egy véres hússzelet láttán. Viszont evés után frissebbnek érzed magad, mint előtte. Ez azért rohadt jó benne. Úgy érzem magam, mint egy perpetuum mobile.

Így aztán ezt a hónapot erre is szánom: megkeresem azokat a helyeket, ahol húsmentes kaját adnak, és reménykedem benne, hogy azért valahol mégiscsak sikerül egy emlékezeteset ennem. Ha ezt tudom egyesíteni az étkezést követő örömökkel (amiben szerintem a vegák állnak jobban), akkor már elégedett leszek.

Elsők között meg kell említenem a Napos oldal nevű helyet, mint a vegák mekkáját Budapesten. Tizenhárom éve a Jókai utcában vannak, nyers és vegán salátákat árulnak, meg mindenféle egészséges izét: fehércukrot, fehérlisztet alig találunk az ételekben, szeitánban viszont állítólag verhetetlenek. Ez más néven búzahús, amit itt kirántanak, vagy gyrost készítenek belőle, meg amit akartok.

Délben menüztetnek, úgyhogy be is ugrottam egyik nap. Francia hagymaleves volt, és sütőtökös lencseragu jázmin rizzsel. És kihozták. És ettem.

A két ünnep között több posztot már nem rakunk ki. Ezzel a mostanival kívánunk tehát nektek boldog karácsonyt és új évet. Januárban visszatérünk, és folytatjuk a város felfedezését.

Elértünk az év végére, mi legalábbis már így számoljuk, ezért ideje a számvetésnek. Arra gondoltunk, szubjektív szempontok szerint megpróbáljuk felsorolni, melyek voltak a kedvenc momentumaink 2013-ban. Melyik posztokat szerettük a legjobban írni, mikor volt a legjobb Budapest, mikre fogunk emlékezni tíz-húsz év múlva is.

A lista nem feltétlenül a legnépszerűbb, inkább a számunkra legkedvesebb cikkeket gyűjti össze. A legnézettebbeket könnyű lenne kiválogatni, arra ott a Google Analytics, amiből kiderül, hogy százezer közeli olvasószáma volt a hamburgeres toplistánknak, néhány lakásbemutató cikkünknek, a 140 éves Budapestről szóló fotógyűjteményünnek, legjobb budapesti gyorskajáldákat bemutató cikkünknek és természetesen: a Szexturkálónak.

Nekünk viszont nem feltétlenül ezek voltak a kedvenceink. Hanem.

Csaba

 1

Az ötös listát nem tudnám rangsorolni, de kezdjük a vidámparkos anyagunkkal: Ádámmal egész nap forgattunk a világ legszomorúbb vidámparkjában, ami a bezárás előtt már csak árnyéka volt önmagának, pedig egyáltalán nem volt olcsó. Nem is azt tetszett, amit ott bent találtunk, hanem a közös munka, a forgatás, meg a végén a vágás, amivel kábé egy óra alatt megvoltam, annyira magától értetődő volt az egész.

2

A másik kedvencem az egyetlen lakásból kialakított két élhető otthont bemutató cikkem volt. Ez már a második olyan anyag volt, ami Éva Mihály Amichay egyik projektjét mutatta be. Tudni kell róla, hogy kevés emberrel találkoztam, aki szenvedélyesebben mesélne arról, hogy miként lehetne egyéni szinten, akár nagyberuházások nélkül is sokkal jobb hellyé tenni Budapestet, és ezt a projektet a saját makroközösségén belül sikerrel meg is valósítja.

3

A harmadik cikknek pont semmi köze sincs Budapesthez, az egy filmkritika. Biztos volt nagyon sok jó film 2013-ban, és ezek közül nagyon sokat nem láttam, de azok közül, amit igen, a Mielőtt éjfélt üt az óra volt a legjobb. A trilógia harmadik része úgy lett a sorozat talán legromantikusabb eleme, hogy a főszereplők a mozi legnagyobb részében veszekednek - nyilván ez történik, amikor a fejben épített virtuális univerzum ütközik a valóságos élethelyzetekkel. Remek film.

4

A negyedik egy kiállításról szólt: nem a cikk a jó, hanem a képek. Kár, hogy már bezárt, mert a MONET, GAUGUIN, SZINYEI MERSE, RIPPL-RÓNAI-néven futó, impresszionistákat és posztimpresszionistákat bemutató tárlat az egyik legszórakoztatóbb kiállítás volt, amit Budapesten láttam.

5

Az ötödik cikk igazából egy egészen másmilyen anyagnak indult: csak a felújított Kálvin teret akartam bemutatni, aztán a jobb fotók kedvéért kicsit távolabb bicikliztem a tértől, ott belefutottam egy másik felújításba, azt is le akartam fotózni, és így tovább. A vége az lett, hogy körbebicikliztem az egész belvárost, és hirtelen összeállt a fejemben, hogy az elmúlt 6-7 évben a belső terület nagy részét felújították.

+1

És egy kis bónusz: nem maga a cikk, hanem a jelenség. Emlékeztek még arra a furcsa villanásra, ami év elején egész Budapestet bevilágította? Én emlékszem arra a pillanatra, amikor nappali világosság robbant a városra, és szerintem sokan voltak, akik izgatottan várták már a reggelt és a hivatalos magyarázatot a science fictionbe vagy romantikus képzelgésbe illő jelenetre.

Ádám

Az én ötös (hatos) listám egyrészt szól azokról a budapesti trendekről, amiknek legjobban örültem idén. Másrészt pedig belecsempésztem néhány olyan élményt, amit valószínűleg sosem fogok elfelejteni, és az unokáimnak is mesélni fogom.

1

Kezdjük mindjárt az utóbbiak egyikével. Az év legneccesebb pillanatával, amikor egy pillanatra azt hittük egy szuterén étteremben Csabával, hogy mi leszünk a főfogás. Egy tippet követve ugyanis lemerészkedtünk a Sensation nevű afrikai étkezdébe, ahol sem oxigén, sem térerő nem volt, csak egy strandpapucsos pincérszerűség, aki olyan kihívóan méregetett minket, mintha Justine Sacco ült volna be hozzájuk egy teára. Végül kaptunk valami kaját, és jól le is húztak minket. De legalább túléltük. Értetek mindent, ugye.

2

A másik hihetetlen jelenség a Gellért hotel volt számomra idén. A Márton napi borfesztiválon, egy szállodányi részeg ember között vettem észre, hogy kábé harminc éve megállt az idő a szállodában, olyan állapotokat konzerválva, ami még akkor is durvának tűnhetett. Mindig látni fogom a lelakott Nixon lakosztály közepén Tamást, a szobapincért, aki 14 éves kora óta, 33 éve dolgozik ott, és valami egészen sajátos illemkódex van a fejében. Látni fogom a főnökét, aki nagy beleéléssel beszélt arról, hogy ő korábban milyen módot talált arra, hogy az urak tányérjáról kóstolgasson. Meg az egészet, úgy, ahogy volt: a legszürreálisabb berúgásom volt 2013-ban.

3

Következzen a kedvenc színpadi előadásom. Ez a Trafóban volt, a Cirkus Cirkör Underman bemutatója. Három óriás, akik szomorúan otthagyták a manézst, miután megsérültek. Nem fizikailag, az óriások úgy nem szoktak: a lelküket bántotta meg valami vagy valaki, ezt panaszolták el nekünk két műsorszám között. Együtt dolgoznak, együtt zenélnek, emelik a súlyokat és egymást. Az újcirkusz egy egészen kiforrott példája volt ez, egy új trükkel, amire még senki sem gondolt eddig: a nyitottság volt az előadás vezérfonala, ami így röviden összefoglalva közhelyesen hangzik, a posztban bővebben kifejtem.

4

Nagyon örültem, hogy idén megsokszorozódott a jó pékek, pékségek száma. Elkezdődött egy olyan folyamat, aminek már régen hódítania kellene: minőséget árulni és vásárolni abból a élelmiszerből, amiből a legtöbbet fogyasztjuk. A kenyérből. Különös csavar, hogy a jó budapesti pékek általában egyáltalán nem iskolában tanulták a mesterséget. Csak akartak enni egy jó kenyeret, kiflit, zsemlét, és arra gondoltak, megtanulják. Olyat tudnak ők, amiket már a pékinasoknak nem tanítanak: hogyan kell jó kovászt készíteni, hogyan lehet adalékanyagok nélküli kenyeret sütni. Most már egyre többen tudják. Józsinak pedig fontos feladat van és lesz ebben.

5

A kávézás, a kávéházi élmény egybeforrt Budapesttel. Akkor is, ha a világháborúk végleg eltüntették a Körút több mint 60 kávéházának nagy részét. A New York megpróbálja fenntartani a hagyományokat, írókat tesz törzsvendégeivé, zongoraversenyeket rendez az eredeti pompájában csillogó kávéházban, de a város közben más irányba fordult. A kávéház helyett most már a kávé áll a középpontban, minél jobb minőségű, minél tökéletesebben elkészített formában.

Én idén tudtam meg, milyen is ez az ital, ha tényleg savas, ha tényleg nincs túlpörkölve, és tényleg egy jó barista készíti el. Egészen új élmény.

+1

Nekem is van egy plusz, egyszerűen nem tudtam ötnél meghúzni a határt. Ez is fontos téma, ami idén kapott egy nagy lökést. A sör, ami 2013-ban olyan sztár volt, mint a bor 2012-ben. Amikor az Élesztőbe megérkezik egy hordó, azzal a kitétellel, hogy ebből csak ez az egy készült, de baromi jó lett, akkor értjük meg a kézműves szó valódi értelmét. Aztán persze mindenki ráugrott erre a témára is, és hígul a piac, de a lényeg, hogy már nem kell beérnünk az ipari átlaglöttyökkel.

Végül pedig összeállítottunk egy listát azokról a helyekről, ahol a legtöbbet megfordultunk 2013-ban.

Csaba: Café Pannini, Bors, Zing, Központ, Szépművészeti Múzeum, Laci!konyha

Ádám: Ring, Pékműhely, Pirog Da, Tamp&Pull, Almárium, Wang, Centrál Színház

Ez a poszt egy hamburgerről fog szólni. Nem tűnik izgalmasnak, igaz? Csak idén több tucat hamburgerről írtunk már, miért lenne ez az egy olyan különleges?

Elmondom. Nekem ez a hamburger nagyon szép lezárása ennek az évnek. Sőt a legjobb alany arra, hogy az év utolsó gasztroposztja legyen itt, az Egy nap a városban blogon. Ugyanis a streetfood forradalom új szintre lépését jelentette nekem.

Nem a hús, a sajt vagy a zsemle kiválósága miatt. Hanem azért, mert a Bajor sörözőben, egy enyhén büdös tucatkocsmában lehetett kapni, ami tényleg csak egy fokkal nézett ki jobban, mint ahová reggel hétkor beülnek az akkor már órák óta pihent májú alkoholisták, hogy a napi indítást megadják maguknak.

Az asztalok és a hely egyébként tisztának tűnt, de belépés után egyből megcsapott egy különös szag. Mint amikor hat részeg embert altatsz egy szobában, és reggel sehogy sem tudod kiszellőztetni a gőzeiket. Az asztalok egyébként tiszták, a sarokban egy utcai kuka van betolva, kapható a Keserű Méz. Egyveleg.

Egzotikus kíváncsiságtól vezérelve kértem egy hamburgert. Ajánlották mások, meg amíg hezitáltam, egy srác jött be az ajtón, és elvitelre kért egyet előttem. "Ennyire jó?" "Nem tudom, nekem is mondták, hogy ide el kell jönni. Remélem."

Kihozták:

Mellé bájosan letettek egy fél tekercs konyhai törlőkendőt (isten áldja meg őket érte), meg egy üveg ketchupot. Heinz márkajelzésűt, jelezve, hogy nem szarral dobálóznak.

A hús jó, kicsit túlsült, túlfűszerezett. Viszont a környezethez nagyon illik, és jól is esik. Sörhöz álmodni sem lehet kiválóbbat, rögtön inni akarsz rá egy kortyot. A majonézes szósz nagyon jól enyhít ezen a fűszerezésen, a cheddar sajt ízletes, a zsemle kicsit száraz, de rendben van. Ezt érzed az első falatnál, aztán ahogy belejössz, egyre kevésbé figyelsz az összetevőkre, csak harapdálsz, mert azt érzed: rohadt jó. Boldogan tolod be mellé a héjában sült krumplit, amit láthatóan kézzel vagdostak össze, és ami szintén olyan szinten fűszerezett, hogy a hallottam sikítani a hasnyálmirigyemet. Mégis teli vigyorral tömtem.

És pont annak örültem, hogy ezt a Bajor sörözőben kaptam, a Karinthy Frigyes úton. Egy kiskocsmában. Nem egy újonnan nyílt, simára gyalult asztalokkal, szuper világítással megnyílt helyen, a kezdő vállalkozók csillogó szemével kísérve, akiknek az üzleti tervében a legújabb szoftverek háromdés grafikonjai látszanak. Szinte vállat vonva kaptuk, hogy na tessék, az csinál jó kaját, akiben megvan a szándék.

Legyen ez tehát az év tanulsága. Írjuk fel ezt egy táblára, és akasszuk a Duna fölé.

Hogy senki ne akarjon többé szart adni nekünk csak azért, mert egyébként sörözni ültünk be elsősorban, és esetleg meg is ittunk már vagy ötöt. Akkor is ehessünk jót. Akárhol, akármikor ehessünk jót.

Pár éve még nagyítóval kellett keresnünk azokat a helyeket, ahol így vélekednek a tulajdonosok. Mára sorra nyílnak az új típusú kajáldák, amikben az üzletvezető hisz magában. Ezt neveztük el forradalomnak: a korábbi, közönyös szemétárusítás helyett egyre többen voltak ők. A második fázis, a totális uralom akkor lesz, amikor nem tudsz beülni egy olyan helyre, ahol kifejezetten rossz a kaja. Hiszen annyira elterjed a minőség, hogy gyorsfagyasztott-mikrózott csirkefej-darálmányt már senki sem mer majd árulni, mert az arcába vágják.

Utópia, de a Bajor söröző nekem egy határozott lépés volt ebben az irányban.

Bajor Söröző
Cím: 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 12
Nyitva: minden nap 12:00 - 00:00

Új sorozatot indítunk az oldalon, ami a városban élő külföldieket mutatja be: miért nálunk, mit szeretnek itt, miért maradnak, miért jó Budapest egy külföldi szemével. A kéthetente jelentkező izgalmas sorozat további érdekessége, hogy nem az Egy nap a városban blog két szerzője írja, hanem Böjtös Kinga, a Vizitkártya blog szerzője, aki egyébként rajztanár- dekoratőr - reklámgrafikus, amikor nem épp építészek, belsőépítészek, bútor-és tárgytervezők munkáiról tudósít. Itt van Kinga blogja, olvassátok, de előtte még ismerkedjetek meg egy budapesti finn életével:

Gondolnátok-e, hogy Helsinki legjobban öltözött pasija a pesti nyolcadik kerületben ütött tanyát, mert szerinte ez a világ egyik legjobb helye? Tizenhárom éve, a Keleti pályaudvart meglátva annyira megtetszett neki az épület, hogy visszaváltotta három napra szóló retúrjegyét és kalandvágyból nálunk maradt.

Azóta Ari S. Kupsus mindig a legutolsó városi divat szerint, de kizárólag gyalogosan közlekedik a macskaszagú pesti utcákon.

Egy összefirkált lépcsőházú, beázós tetőszerkezetű klasszicista bérházban él, ahol az idős lakók még most sem értik tisztán, hogy mit keres itt, bár a jelek szerint alaposan megkedvelték ez a furcsa nyelven beszélő fickót.

De ismeri őt az egész Bródy Sándor utca és minden aktív kiállítás-látogató is, hisz az Ari S. Kupsus galéria gyönyörű antik bútorgyűjteménye és a benne havonta változó kortárs tárlat igazi kulturális kuriózum. Megkedvelte őt megannyi végzős egyetemista a Zeneakadémiáról és a Képzőművészeti Egyetemről, akiknek első komoly bemutatkozását Ari szervezi, majd tehetséggondozó alapítványa nevében személyesen adja át nekik a finn nagykövetségen az évről-évre megítélt ösztöndíjat.

A komolyzenei koncertek saját otthonában, a kiállítások a földszinti galériában zajlanak illusztris vendégek - műgyűjtők, diplomaták – meghívásával. De tiszteli őt egy egész magyar falu, mióta művésztáborait az iszkaszentgyörgyi Pappenheim kastélyban rendezi, ahol nyáridőben megpezsdül a kulturális élet. A néhai grófnő jóvoltából a II. világháború alatt a finn nagykövetség menedéke volt ez a lepusztultan is szép épület, és most, jó pár évtized múlva szintén egy finn polgár szaladgál a márványlépcsőkön, hogy kastélykulccsal a farzsebében és a rangos „fehér oroszlán" állami kitüntetéssel a zakóján a művészek programjait, vagy épp a kastélykert kigyomlálását szervezze.

De vissza a fővárosba, ahol a lepukkant hangulatú gangról a kalandos renováláson átesett pazar lakásába lépve, a saját festésű türkízkék falak, bécsi barokk szekreterek és empire garnitúrák között pillanatra elnémul az ember. Majd barokk puttók és glóriás szentek között megtudunk pár fejezetet Ari kamaszkori konzervatóriumi éveiről, a divatvilágban befutott karrierjéről, saját tévéműsoráról és az etikett- tanácsadói hivatásáról, melyet finn, észt, lengyel politikusok, üzletemberek és köztársasági elnökök mellett végzett. A párizsi, szentpétervári évekről, ahol nagy divatmárkákat képviselt, vagy a varsói, szingapuri és kualalumpuri élményekről, ahol már uniós kulturális projekteket vezetett, és fél tucat nyelven értette meg magát, mialatt lassan, de biztosan műgyűjtővé, sőt szakértő mecénássá érett.

De a legjobb dolgok ide, Budapesthez kötik. Egy évtized elmúltával sem tud betelni a város sokszínű kulturális életével, melyben az operaházi esteket épp úgy élvezi, mint az alternatív klubok koncertjeit. Szerinte nagyszerű, hogy ugyanazon a napon neves világsztárokat és kezdő művészeket láthat az ember, ha nyitott a különböző műfajokra. Legelső budapesti napján a történelmi épületek látványa fogta meg és örömmel tapasztalja, hogy lassan, de jut némi pénz az országimázsnak is beillő helyek – pl. várkertbazár – renoválására. És mivel hazájában nagy luxust jelent régi épületekben élni, boldoggá teszi, hogy egy klasszicista házban lakhat és egy igazi kastély ügyét segítheti.

Sorsszerű párhuzam, hogy még húszonéve, a legelső lakásában rendezett olyan zongoraesteket, melyek Helsinki-szerte ismert kult-programmá váltak, és ezentúl mindig hű maradt a zenéhez, a képzőművészethez. De hogy a saját galériáról és zeneszalonról dédelgetett gyerekkori álmait épp itt, a mi fővárosunkban valósítja meg, azt talán maga sem gondolta volna.

Bónusz: most belépőt nyerhetsz Ari Kupsus lakásába, a következő komolyzenei koncertre. Figyeld a Vizitkártya Facebook-oldalát, részletek ott, hamarosan!