Az egész tavalyi év egyik legjobban várt eseménye volt számomra a Cirkus Cirkör december végi előadássorozata a Trafóban. Hónapokkal korábban az utolsó jegyeket vettem meg, ami, tekintve hogy végül négyszer tömte meg a csapat a nézőteret, bámulatosnak mondható. Mintha mindenki rájuk szomjazna.

Aki nem tudja, kik ők és mivel foglalkoznak, itt egy érzékekre ható videó:

Itt pedig egy, ami az érzelmekre utazik, a most látott előadás előzetese:

A poszt további olvasása alatt ajánlott a fenti zene (Riddles in the Dark) folyamatos hallgatása, erre a legegyszerűbb mód, ha ide kattintotok. Vagy letöltitek az iTunes Store-ból itt.

Kortárs cirkusz. Kísérleti cirkusz. Újcirkusz. Mindegy, minek hívjuk, valami, ami leváltotta - leváltja - a hagyományos, artista-bohóc-állatmutavány egymásutánját, friss produkciókkal. Ez lehet akár a legmodernebb technológiára épülő látványelőadás, egy Cirque du Soleil show, de lehet egy dramaturgiai rendszerbe fogott, mondanivalóval bíró mutatványsorozat, egy olyan szerethető dolog, mint az Undermän.

Az untermann a cirkuszi artisták szaknyelvén az, aki az akrobatikus duettben a repülő párját tartja, akinek a vállán előadják a számot. Az erőember. Az alsó. Általában férfi, aki emel, aki megtart, aki a felül lévő párja árnyékában szerepel. Az Undermän egy igaz történet három férfi akrobatáról, akik elvesztették a társukat és ezzel együtt a munkájukat és az álmaikat is. Ők voltak, akik egyensúlyozták, kitámasztották, felemelték és megmentették imádott párjukat. És egy elhagyott untermann-t ki fog megtartani?

forrás: trafo.hu

Mattias Andersson a Cirque de Soleilből jött el, Peter Åberg, a Swedish Theatre, Matias Salmenaho a Cirque Aital és a 7 Fingers volt tagja. A történetük szerint a nagyságról álmodoztak, aztán feladták ezeket, így találtak egymásra. Három szomorkás, szakállas Untermann.

Elképesztő, nem? Fogják három ember személyes életútját, egyéni tragédiájának és újrakezdének történetét, és e köré faragnak egy műsort. Nem kitalálják, megírják a sztorit, hanem rátalálnak. Felhasználják. Mondhatjuk marketingnek is, de valami egészen újszerű felfogásban.

Eszünkbe jutnak a belénk ivódott cirkuszi félvadember sztereotípiák, ahogy a favágó kinézetükre pillantunk (mára már megnőtt rendesen a szakálluk az első előadásuk óta). Aztán ezt az előadás első pillanatában elfelejtjük. Ugyanis leülnek egy-egy hangszer mellé, és romantikus dallamokat játszanak. A vademberek.

Hát ez mi?

Vaskos kezekkel, stabil lábakkal kiállnak a színpadra, és mesélnek a sorsukról. Aztán zenélnek egyet. Aztán elkapják egymást, karikával pörögnek, súlyokat dobálnak, majd megint zenélnek. A maguk vaskosan romantikus módján viccelődnek egy sort.

Az egyik Untermann kiáll, és a súlyokat kezdi emelgetni. Nem tudhatjuk, hány kilós a vasgolyó, de a mozdulataiból ítélve nem könnyű. Aztán kettőt kezd dobálgatni, gyorsul a zene a háttérben, amit a csapattársai játszanak az előadás negyedik tagjával (Andreas Tengblad szimplán zenész), egyszer csak eldobja a súlyokat, legyint egyet, és inkább ő is tangoharmonikát fog, és játszik tovább. A közönségnek fogalma sincs, tapsolni kell-e, vagy nem. Hogy ez most történik, spontán, vagy előre kitalált. Mert olyan esetlen.

Ez végig kitart az előadás alatt. Napokkal később esik le, hogy minden előre kiszámított volt, még a tökéletlenség is. Az is, hogy nem tudod, tapsolni kell-e, vagy nevetni. Vagy most mégsem kellett volna nevetni? Az Undermän úgy játszik a nézőkkel, ahogy azok nem szeretnék, mégis jól esik így elbizonytalanodni. Ha sellőlányt mutatnak, vagy medvét tuszkolnak a lóra, nem lepődünk meg egy pillanatra sem, mi már nem az a generáció vagyunk, de három érzékeny óriás sorsa kizökkent minket.

Tulajdonképpen azt sem tudom, végül egy koncertet láttam-e, akrobata előadást, vagy valami személyes tragédiát, ahogy három elhagyott untermann egymást próbálja a levegőbe dobni, mert nincs egy törékeny, könnyű, kecses akrobata sem mellettük. Aztán elsétálnak, miközben a másik még mindig a levegőből zuhan. Ez visszatérő elem a darabban, ez az elsétálás alulról. Gondolom arra utal, mi lesz, ha kilép alulról a biztonságot adó untermann? Vagy mi lesz, ha az untermann alól szalad ki a talaj?

Nagyon emberi előadás ez.

Belefér minden. Belefér, hogy kicsit lúzereknek tűnnek a szereplői. Belefér, hogy megbántott mackónak tűnnek, akik jobb híján adnak elő most itt, előttünk, nekünk. Minden igazi, fogták a valóságot, a saját érzéseiket, és azt adták elő.

És ez nem egy színdarab. Ez továbbra is egy artistabemutató volt vagy mi. Olyan egyszerű trükkel, ami a cirkusz megszületése óta nem jutott eszébe senkinek. Őszinteséggel.

Imádom ezt az új cirkuszt. És a jegyeladásokat látva olyan szomjasak vagyunk rá, mint kevés dologra. A Trafónak gratulálunk a szomjoltáshoz, ezúton üzenjük, még kérünk.