Szombaton ellátogattam a Budai Gourmet fesztiválra, Csaba azt mondta, az előző nagyon tetszett neki, erre is érdemes lenne elnézni. Viszont ő a hétvégén Németországban forgatott, úgyhogy egyedül mentem el kideríteni, mennyit kell költenie annak, aki úgy rendesen körüljáratná az ízlelőbimbóit. És hogyan lehet olcsón megúszni.

Mert ugye rögtön fontos napirendi pont a belépő, ami 2900 forint, és ebben csak egy kóstolópohár, meg a karszalag van benne. A facebookos oldalunkra kidobott képeim alatt rögtön erről indult be a vita, valahol érthető. Viszont azt sejteni lehetett, hogy ilyennel számolni kell, az idén ugyanis a Sziget Szervezőiroda rendezte az eseményt, Gerendai Károly pedig elmondta, hogy a költségvetést megnégyszerezték, hogy a rendezvény még inkább a prémium felé mozduljon, hogy ez legyen a gasztrofesztiválok tokaji aszúja. És hogy a résztvevők is érezzék ezt a "luxusbódézást", nem elég rendesen összekalapálni a placcot, bizony a látogatószámot is a kritikus alá kell szorítani, hogy ne legyen feszengés meg lábtaposás. Ezt pedig belépő árával lehet.

Tudjuk, hogy már rég vége a sorozatnak, eredményt is hirdettünk meg rangsort, de utólag jöttünk rá, hogy egy fontos gyrosos kimaradt. Ezt sokan ajánlottátok, mint igazi görög gyrost kínáló helyet, így ha utólag is, de el kellett mennünk, ismét Kispestre, az Adri gyrostól pár méterre, Fotioshoz.

Nem tehettük meg, hogy kihagyjuk, ezért olyat teszünk, amit eddig soha: utólag beszúrjuk őket pontszámuk alapján az összefoglaló posztba is, a toplistára utólag felkerülnek tehát, így érdemes update-elni az ízlelőbimbókat, mert nem akármilyen gyrosról van szó.

A tulajdonosra abszolút illik az, ami nekünk is viszonylag új jelenség, leginkább a gyorsétterem-sznobizmus szót tudnám rá használni. Amikor egy tisztességes minőségű gyorsételt kínáló apró kis hely tulajdonosa az indokoltnál picit nagyobb arccal közeledik önnön nagyságához. Nem baj ez, egész szórakoztató, itt is megfigyelhető volt.

Az eladó lány viszont kedves volt, mivel először jártam ott, megkóstoltatta velem a szószokat, a tzatzikit, a répasalátát, a sajtos szószt. A legjobbakra jellemző gondosság itt is megvolt: a saláták jó alapanyagokból készültek, a pita vastag, csavart, nem mikrózott, állítólag házilag készült.

Lássuk egyenként. A pita vastag, tömör, sokat ígér, az íze viszont inkább emlékeztet a papírra (3 pont). A hús túl zsíros volt, egyes felfogás szerint ez nyilván a csirke legjava, de az arányokra érdemes azért figyelni, a fűszerezés sem tett hozzá semmit az élményhez. Mint amolyan sült csirke, az eddig megismert jobb gyros-élményektől azért elmaradt (3 pont).

A zöldségek nem sok vizet zavartak, épp mint a többi, eredeti görög receptet használó helyen, ami volt benne, az megfelelő minőségű volt (3 pont). Az adag nagy, tele hússal, én nem is bírtam megenni mind (5 pont). A tzatziki kifogástalan, bár nem túl sűrű (5 pont).

A szószok jók, de összességében csak kiegészítőként szerepelnek a hús-pita világban (5 pont). A Big Gyros Tavernáéhoz nagyon hasonló répaszószt tettek a gyrosra, én most nem is mennék bele a "ki nyúlta kitől" állításokba, nem tisztem ezeket eldönteni. Engem csak az érdekel fogyasztóként, melyik a jobb.

Az összetevők elosztása megfelelő volt (5 pont), ennyi húst nem is lehet nagyon elrejteni valami más mögé. Az ára 600 forint (5 pont).

Összességében 34 pont jár a Fotios gyrosnak, a toplistás pontozás szerint - ahol csak egy szószt értékelünk - 29 pontos lett a Kispesti szentély, ami így negyedik helyen szerepel az összesítésben.

Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése

Lesz ebből poszt? - fordul felém Csaba. A feje mögött a Bazilikát látom, keze alatt egy hosszú, hideg pult húzódik végig. Ha még öt percig nem néz ránk senki, akkor feltétlenül - válaszolom. Akkor már öt perce támasztottuk a pultot úgy, hogy a néhány vendég körül tüsténkedő felszolgálókkal még egy leheletnyi szemkontaktust sem sikerült elérni. A Bazilikával szembeni Borbárban voltunk, bort szerettünk volna kóstolni.

A kérdésre és a válaszra egy gyors magyarázat azoknak, akik nem ismerik az Egy nap a városban tartalmi szelekcióját: általában azokról a dolgokról írunk, amit szeretünk Budapesten, amire felkapjuk a fejünket, ami egy kifejezetten jó élmény. Közepes átlagokról nem. Van néhány eset azonban, amikor olyan kellemetlen az élmény, hogy arról is írni kell, mint rossz példáról. Nem sűrűn, de megesik. Ezt fontolgattam.

A Manga Cowboy vezetőjétől kapott levélben az állt, hogy feltétlenül el kell látogatnom az étterembe, mert már van saját szósz a hamburgerekben. Arra célzott, hogy annak idején, a hamburgeres sorozatunkban a Ring után a legjobbnak választott Manga Cowboyban csak a spéci szószt hiányoltuk a kajából, azóta viszont ez is belekerült, szóval érdemes újra tesztelni. Két nappal jártunk az esküvőnk előtt, megfogadtuk Dórával, hogy csak tökéletesen mesterséges, élvezeti érték nélküli szintetikus ételeket fogunk enni, nehogy valami eredetileg élővel (tehát romlásra alkalmassal) rontsuk el a gyomrunkat. Nehezen is tudom rekonstruálni, hogyan döntöttünk végül mégis úgy, hogy beülünk egy hatalmas, félig nyers marhapogácsát falni a Mangában (előre is elnézést a szar képekért, csak a mobilom volt velem).

Mindenesetre megérte. Előételnek Mitzi-KA csípős zöldséges thai levest ettem, ami az egyik legjobb ázsiai levesnek bizonyult a városban: ilyesmit eddig csak a Thai nagykövetség vacsoráján ettem (ők a Thai Buddhából szerezték), meg Thaiföldön, de nem az elegáns, felhígított, turistáknak szánt helyeken, hanem a legautentikusabb, kizárólag bennszülötteknek fenntartott műanyagszékes bódékban. Remek leves, feltétlenül egyetek belőle.

Megkóstoltuk a Tokyo udon tésztát is zöldséggel, méghozzá rákkal. Ezzel a fogással nekem főleg az volt a gondom, hogy túl egészségesnek tűnt: remek ez a tészta, imádom két pofára zabálni, ahogy Kínában tettem, vagy ahogy Wangnál szoktam, a Mangában viszont túl sok volt a zöldség ahhoz, hogy ezt akadálytalanul meg tudjam tenni, és a fogás ízében is inkább ezek domináltak a tészta vagy a rák helyett. De aki szereti a zöldségeket (például Ádám), az rajongani fog a Tokyo udonért.

És akkor nézzünk már rá a hamburgerre is, ami hatalmas, erős, bátor, kompromisszumokat nem ismerő. A gastro vonalon maradva nekem továbbra is a Ringé jelenti a csúcsot, aki viszont nem valami finomkodó burgert, hanem egy eredeti, a hamburgerség szabályainak leginkább megfelelő kaját akar enni, annak a Manga Cowboy a legjobb választás. Kamikaze-t kértem, amibe csípős barbecue szósz került, épp csak annyi, hogy a háttérben megbújjon, hogy hozzáadjon egy keveset az ízhez, de ne vonja el a figyelmet a főszereplőről, a tökéletes, hatalmas hússzeletről. A piacról szerzik be frissen a város egyik legjobb hentesétől, és most még jobban ízlett, mint amikor a hamburgeteszt folyt. Rákérdeztem, nem változott a fűszerezés, de azóta még óvatosabban sütik át a pogácsát, ezért lesz olyan friss, tiszta a hús íze.

Aki nem bírja a marhát, annak ajánlom a tengeri halfiléből készült burgert, amit persze csak annyira lehet észrevenni a Kamikaze mellett, mint Adrian Brody-t Arnold Schwarzenegger után a Predator folytatásában, de hát van aki eleve könnyebb falatokra vágyik, ő nem fog csalódni.

Ja, és egyikünk sem lett rosszul az esküvőn, szóval senki se ijedjen meg a nyers marhahús látványától. Ez így, és csak így tökéletes.

2011. június 1. van, a naptáramban pedig azt olvasom, hogy "Margit híd átadás", és utána egy kérdőjel. Jó régen írhattam be, ez a dátum olvasható ugyanis a hídfőknél elhelyezett óriásplakátokon, mint a projekt befejezésének várható ideje. A budai oldalon már valahogy levakarták a mai napot, a pestin azonban még mindig olvasható.

Nyilván nem kell nektek mondanom, ti is látjátok: annyira nincs kész a híd, hogy jobban már nem is lehetne. Ettől függetlenül írok róla egy helyzetjelentést, így az átadás tervezett napján mit kellene látnunk, és ebből mit tapasztalunk most.

A Margit híd felújítását 2009. augusztus 21-én kezdték meg, az elvi, ideiglenes átadása 2010 augusztusában lett volna, ehhez képest először tavaly novemberben hajthattunk rá autóval, ami egyébként nagy megkönnyebbülés volt mindenkinek.