A közelmúltban a Thai királyság díszvacsoráján voltam. Minden év decemberében tartják, szeretett királyuk születésnapját ünneplik aznap, én meg a családi kapcsolatoknak hála idén már másodszor vettem részt az eseményen. Minden a szokásos koreográfia szerint zajlott: a bejáratnál kézfogás a nagykövettel, meg a követség egyik vezetőjével, Pruthipong Poonthrigobóval, aki a tapasztalatom szerint minden körülmények közt elképesztően jól végzi a dolgát.

Utána jött az ünnepi köszöntő a thai és a magyar himnusszal, aztán a minden alkalommal eljárt nemzeti tánc:

Majd felvonultak a mosolygós, népviseletbe öltözött hoszteszek és nagykövetségi alkalmazottak:

Végül következett a vacsora. Pont erről szeretnék írni, az egyik fogás ugyanis olyan jóra sikerült, hogy Thaiföld óta nem ettem olyat. Nem volt persze semmi gond a csirkecurryvel, a Panang Kai-jal sem, jó volt a Keaw Kung, meg a desszertnek felszolgált Kanom Neaw is. Na de a leves, a Pad Thai Kung, valami irreálisan jól sikerült. Sok hasonlót ettem Bankokban, Chiang Maiban, a tengerparton, de amit Budapesten szolgáltak fel, az pariban volt a legjobbakkal.

Meg is kérdeztem Pruthipongot, hogy melyik étterem készítette ezt a levest, mert biztos voltam benne, hogy valami helyi thai konyhát bíztak meg a menü elkészítésével. Telitalálat: a Thai Buddhából érkezett a fogások nagy része, például a leves is. Még nem voltam náluk, de valamikor felkeresem a helyet, szerintem az apámmal, mert ő a thai levesek felülmúlhatatlan szakértője, és egyébként is vele kóstoltam a legjobb ételeket Thaiföldön. Utána beszámoló a blogon.