Egyszerűen nem vagyunk ahhoz hozzászokva, hogy egy ellenzékben lévő párt előterjeszt valamit, amit aztán ellenszavazat nélkül elfogadnak, pedig most pont ezt történt: az LMP rájött, hogy a metróépítés miatt a forgalom elől elzárt Móricz jó úgy, ahogy van, nem nőtt meg a dugók száma a környéken a térség feltúrása miatt, éppen ezért ha elkészül a 4-es metró, akkor már vissza sem kéne adni azt az autósoknak. Inkább legyen ott park, ahová kiülhetnek az emberek egy kávéra, vagy csak úgy, hogy lefelé lógjon a lábuk.

Polákovics Balázs, az LMP XXII. kerületi képviselője át is küldte nekünk a terveket levélben, aztán azt a linket , ami a következő megdöbbentő hírhez vezetett el: a Fővárosi Közgyűlés egyhangúan megszavazta a kezdeményezést.

A hírről azóta beszámolt az Urbanista is, és hát mi se maradjunk már ki a jóból, bedobjuk a látványterveket, hogy legyen valami fogalmunk arról, milyen lesz a felújítás után a Móricz.

Egyelőre még látok némi ellentmondást a két látványterv között, de az mindenképp jó, ha a budai oldal sétálós övezeteiből is egyre több lesz, mert a Móricz az Allé körüli parkkal együtt már egész kis városrészt hoz létre kizárólag a gyalogosoknak.

Talán még emlékeztek arra a májusi posztra, amiben az előnászútamról írtam: egyetlen tökéletes napot töltöttünk el Dórával Budapesten, amiben turistaként fedeztük fel a várost: hotelbe költöztünk, ott reggeliztünk, uzsonnáztunk és vacsoráztunk, színházba, étterembe mentünk, látnivalókat néztünk. Az egész hatvanezer forintba került, ami persze elég sok 24 óráért, de az élmény páratlan volt.

A poszt sokaknak tetszett, de voltak páran, akik főleg arról kommenteltek, hogy ennyi pénzből több napot is el lehet tölteni vidéken, és tényleg: mielőtt elmentünk volna Dórával a tengerparti nászutunkra, eltöltöttünk négy napot itthon, és pontosan ennyit költöttünk. Ennek a négy napnak a programját mesélem el nektek röviden, hátha kedvet kaptok egy kis utazáshoz.

A szállást a Bónusz Brigádon keresztül foglaltuk, és megdöbbentően olcsó volt: 20 ezer forintot fizettünk kettőnknek egy háromcsillagos hotelért, és az árban a reggeli, a szauna-, jacuzzi-, és biciklihasználat is benne volt. Gondoljátok csak el, ez 3 ezer forint fejenként, esténként, miközben a Holiday Apartman nemcsak közel volt a fürdőhöz, de teljesen vállalhatóan is nézett ki:

Tarlós István nemsokkal azután, hogy felszámolta a gigadugót okozó budaörsi buszsávot, újabb ötlettel állt elő: a legalább két utast (tehát három embert) szállító autósok hadd használják a megmaradt buszsávokat, a főpolgármester ezzel az intézkedéssel csökkentené a dugókat Budapest útjain.

A különféle szervezetek vérmérséklettől függően némi ellenérzéssel vagy épp hisztérikusan reagáltak, de szerintem Tarlós mindkét döntése, felvetése érthető: a budaörsi buszsáv ebben a formában abszurd volt, hiába jó az alapötlet, ha ilyen béna a kivitelezés. A radikális városi forgalomcsökkentéssel én is egyetértek, de csak ha ésszel csinálják, úgy, mint Nyugat-Európában: először fejlesszék a tömegközlekedést, építsenek legalább egy olyan metrót, amire az elővárosokban még vonatként lehet felszállni, és így egy lendülettel visznek el minket a belvárosba, hozzanak létre hatalmas P+R parkolókat a városhatárban, és csak utána vágják haza a megszokott közlekedési stratégiákat. Ez így városfejlesztés.

Felfesteni egy sávot, ráadásul mindezt EU-s pénzből (hány szakértő dolgozhatott azon, hogy megfelelő pályázatot tudjunk beadni egy csík kijelölésére?) viszont nem koncepció, hanem kóklerség, tipikusan magyaros megúszós történet, viccparódia. Adjanak kevesebb sávot, de előtte még oldják meg, hogy kulturáltan bejuthassanak az elővárosok lakói.

Hagyjuk is, ez most átmenetileg a múlt.

A másik ügy, az aktuálisabb, a buszsáv megosztása a legalább három személlyel közlekedő autósokkal. Az ötlet, amellett, hogy persze kódolva van benne a totális bukás lehetősége, megérdemli, hogy elgondolkozzunk rajta.

Budapesten közel egymillió autó utazik a rosszabb napokon, a jobbakon sem sokkal kevesebb. A város legnagyobb gondja a dugó: ahogy az Janecskó Kata remek cikkéből is kiderül, amint 120 fölé nő az egy kilométerre jutó autók száma, az egy óra alatt áthaladó forgalom drasztikusan, 2000-ről 500-ra esik vissza. Mit jelent ez? Hogy minél több az autó, annál kevesebb halad át egy időpillanatban ugyanazon a ponton, a dugulás után a forgalomból kieső 1500 autó valahol a ácsorog, pöfékel, szmogot gyúr a benzinből: óriási károkat okoz (itt van egy jó tanulmány a közlekedés természetéről). Ha viszont megfelelő szinten tudjuk tartani az autók számát, akkor viszonylag gyorsan, kevés problémát okozva, kevés káros-anyagot kibocsátva tudnak áthaladni a városon.

Vegyük észre, hogy miben különbözik ez a korábbi koncepcióktól: nem az a terv, hogy szélesebbek legyenek az utak, így az autók gyorsabban tudjanak áthaladni a városon, a cél az autók számának a csökkentése, ami szerintem minden oldalról támogatható.

Reggel, miközben az autómban ücsörögve megtettem a tíz kilométeres távot a munkahelyemig, megszámoltam, hogy hány gépjármű jön szembe, és abból mennyiben ücsörög egynél több ember. Durva arányok jöttek ki: az autók 87 százalékában csak a sofőr volt (ebbe a kategóriába tartoztam én is), a maradék 13 százalékon osztoztak a kettő vagy több személlyel utazók.

Képzeljük el egy pillanatra, hogy a buszsáv használhatósága miatt mindenki betársul valakihez, így minden autóban hárman utaznak. Ez csak egy elméleti szám, de azért érdemes kimatekozni: a jelenlegi egymillió autóból 370 ezer maradna a reggeli statisztikáim alapján. Mikor mászkált utoljára ennyi gépkocsi Budapesten? Valamikor a hatvanas évek végén. Persze nem várható, hogy mindenki beleül a szomszéd autójába, de ha csak tíz-tizenöt százalékkal lehetne csökkenteni a forgalmat, akkor is jelentősen nőne az átlagsebesség, jóval kevesebb lenne a dugó, drasztikusan visszaesne a légszennyezettség, és az így nyert időt okosan felhasználva neki lehetne állni egy tervezett autómentesítő programnak.

Amiben egy teljes széltében megépült M0-ás valódi alternatívát jelent. Amiben alagutak segítik a város alatt a gépjárművek gyors átjutását. Amiben úgy vezetnek be dugódíjat, hogy közben elővárosokba kifutó metrókkal, használható autóbuszparkkal és rendesen kiépített villamoshálózattal segítik az utazókat. És amiben olyan jól kiépített bringautak vannak, hogy százezrek válasszák inkább a közlekedésnek ezt a módját.

Persze itt ezermilliárdos kiadásokról beszélünk, tudom én, hogy mindez nem fog egycsapásra megvalósulni, de attól még nem kell kapásból elvetni Tarlós ötletét, csak azért mert szokatlan. Inkább kezdjünk el beszélni róla.

(A cikkben használt fotót Badammedia készítette)

Az Urbanistán jelent meg egy írás arról, hogy a gyalogoshíd helyett egy másik alternatíva kerül a városvezetés asztalára. A BTSZK ügyvezetője, Molnár József mondott egy érdekeset a Budapest Turisztikai Konferencián: egy Várkabin munkanevet viselő projektről beszélt. A tervek szerint kötélpályás üvegkabinok járnának a Vigadó tér és a Budai Vár között, később pedig a Vár és a Citadella között is.

Az állomások állítólag nagyon kicsik lennének, vagyis nem rondítanának bele a városképbe, a kötelek pedig állítólag szinte láthatatlanul belesimulnának a tájba.

Az ötletgazda Budai és Barta Tanácsadó Kft. képei az indexről:

Fillérekből, azaz 6-8 milliárd forintból megépülhetne a kötélpályás megoldás, magántőke bevonásával, a tervek szerint két év múlva akár már 5-6 eurós viteldíj fejében ezzel szelhetjük át a Dunát.

Önmagában az ötlet nem hülyeség, bár egész más járulékai vannak, mint egy gyalogoshídnak. Az összekötő funkció ebben az esetben ugyan megvalósul Pest és a Vár között (a Citadella bevonása még nagyobb piros pont), de a budai oldal, a Lánchíd utca és a Várkert bazár fellendülése, megújulása, élővé tétele így nincs megtámogatva. Nem is szól annyi embernek, hiszen míg egy hidat mindenki használna, a viteldíjas libegés nem éppen a budapestiek mindennapi szórakozása lesz, sokkal inkább turistáknak szól.

Nektek mi a véleményetek?

Fordulóponthoz érkeztünk, egy időre szüneteltetjük az Olcsó ebéd menő helyen-sorozatot, egyrészt mert kezdünk kifogyni a helyekből, másrészt mert nyaranta valahogy jobban esik a kiadós reggeli, mint a bőséges ebéd. Mostantól tehát rántottákról, roppanós virslikről, pástétomokról olvashattok hétfőnként, reményeink szerint egészen őszig.

A sorozat nyitódarabja a Gerlóczyról szól: voltunk itt már ebédmenüt tesztelni, aztán meg is szálltunk az étterem feletti hotelben egy tökéletes napon. Akkor az uzsonnát és a vacsorát is teszteltük, és mivel itt ébredtünk, reggelit is kaptunk. Most ez utóbbinak a részletes ismertetése következik.

Kezdjük a helyszínnel, aminek remek a hangulata: az épületek, a tér, és az abból kinyúló hatalmas fa egyszerűen vonzza az embert, ezért lehetséges, hogy még szombat reggel is viszonylag érzékelhető tömeg tud összegyűlni a Gerlóczy előtt.

A reggeliválaszték hatalmas, 11 féle étel és négyféle nagyobb menü közül választhatunk, utóbbiak közt szerepel például az angol reggeli, amiben roppanós virsli, sült bacon, tojásrántotta, bundás kenyér, tejföl és fusette (péksütemény) is szerepel. Nem pont ilyen az eredeti angol összeállítás, ami egyébként csak a hatvanas években született meg a turisták boldogítására, de 1200 forint nem is nagy ár érte.

Ennek ellenére mi nem menüt fogyasztottunk, inkább az étlapról választottunk.

Kértem például rántottát olíva tapenaddal, ami remek választás volt: nincs is szomorúbb a száraz rántottánál, a Gerlóczyban azonban pontosan tudják, hogy mennyi ideig kell sütni a tojást, így az lédús, ízletes maradt. A fűszerezés is kiválóan sikerült, és bár az adag nem volt túl nagy, a kilencszáz forintos rántotta az emlékezetesebb budapesti reggelik közé tartozik.

Rendeltünk frissen szeletelt prosciutto crudót is, ami viszont már kevésbé érte meg a kilencszáz forintot: az olasz sonka íze elveszett a sok egyéb fogás között, és ezért az árért sokkal jobb reggeliket is lehet rendelni a Gerlóczyban.

Például házi pástétomot, ami viszont tényleg emlékezetes, laktató és finom: jó az étel állaga, ügyesen váltakoznak a krémesebb és darabosabb részek, tökéletes a fűszerezés, így például olívás ciabattára kenve remek indítást jelentenek reggelente.

A próbált ételek közül ezt ajánlom a legnagyobb lelkesedéssel, némi teával, ami szintén jó ebben az étteremben, mert rendben van az alapanyag, és nem valami filteres szörnyet raknak elénk.

A Gerlóczy reggelijei a különlegesek közé tartoznak, a franciás hangulatú tér remek, franciás hangulató ételekkel vár, igaz, az adagok nem túl nagyok, ráadásul olcsónak sem lehet nevezni a helyet. Cserébe héttől nyitva vannak, szóval hiteles reggelizős versenyzőről van szó.

Ha érdekelnek a színvonalas reggeliző helyek, vagy csak szeretnéd megtudni, hogy mit érdemes megnézni Budapesten, hova érdemes ellátogatni, csatlakozz a facebookos csoportunkhoz, ahonnan az Egy nap a városban minden fontos írásáról értesülsz.