Szombaton ellátogattam a Budai Gourmet fesztiválra, Csaba azt mondta, az előző nagyon tetszett neki, erre is érdemes lenne elnézni. Viszont ő a hétvégén Németországban forgatott, úgyhogy egyedül mentem el kideríteni, mennyit kell költenie annak, aki úgy rendesen körüljáratná az ízlelőbimbóit. És hogyan lehet olcsón megúszni.

Mert ugye rögtön fontos napirendi pont a belépő, ami 2900 forint, és ebben csak egy kóstolópohár, meg a karszalag van benne. A facebookos oldalunkra kidobott képeim alatt rögtön erről indult be a vita, valahol érthető. Viszont azt sejteni lehetett, hogy ilyennel számolni kell, az idén ugyanis a Sziget Szervezőiroda rendezte az eseményt, Gerendai Károly pedig elmondta, hogy a költségvetést megnégyszerezték, hogy a rendezvény még inkább a prémium felé mozduljon, hogy ez legyen a gasztrofesztiválok tokaji aszúja. És hogy a résztvevők is érezzék ezt a "luxusbódézást", nem elég rendesen összekalapálni a placcot, bizony a látogatószámot is a kritikus alá kell szorítani, hogy ne legyen feszengés meg lábtaposás. Ezt pedig belépő árával lehet.

Én úgy láttam szombaton, hogy a tervet túlteljesítették, a lefedett tóra tett asztalok közül alig néhánynál ültek egész nap, és egyáltalán elég szellősen elvoltak az emberek. Én az előkészületekből úgy vettem ki, hogy több emberre számítottak.

Alapvetően bódésorok, meg a fedett épületekben kihelyezett asztalok kínálták a pálinkákat, borokat, ételeket. Több fontosabb budapesti és vidéki étterem nyitott standot, mindegyikük ezer forint körüli áron kínálta a kóstolókat. Ezek nem teljes értékű fogások, úgy vannak méretezve, hogy az ember akár öt-hat bódén is végigmenjen az ízek kedvéért.

Nekem ehhez nem nagyon volt kedvem. Egyrészt az ilyen kóstoltatás, kihelyezett sátorkonyhás, egész napos rendezvényen nem lehet hozni azt a minőséget, amiért az ember ezeket az éttermeket egyébként meglátogatja. Ha meg akarunk ismerkedni a helyekkel, ez az élmény még kevés. Persze finom dolgokat ehetünk, de inkább egy-egy hétvégén érdemes egyenként végigjárni őket, hogy megtudjuk, melyik mit tud.

Én a Kistücsöknél ettem egy harcsát halászlé mártással, aztán mivel ezután még éhesebb lettem, a Metro standjánál kértem egy szimpatikusnak kinéző menüt 890-ért. Igen, volt ilyen is. Ebben volt előételnek friss lazac salátával, grillezett lazac (vagy harcsa, amit kértél), meg valamilyen halpogácsa. Az áruházba 64 órával a kifogás után érkeznek a példányok, hogy az én előételem pontosan mikor akadt horogra, nem tudom, de tényleg friss volt.

Itt már rendben voltam, de én a borkóstolás határozott vágyával indultam útnak, mégpedig úgy, hogy minél kevesebbet költsek erre a célra. Először a standok körül lődörögtem, ahol 200 és 800 forint között mentek általában a borok decijei, de egy-két kóstolás után rájöttem, hogy ennél vannak jobb módszerek is.

Megtaláltam ugyanis a Borakadémia és a Vinoport közös standját, ahol vakkóstolós játékok és fiatal borászok váltogatták egymást, megmutatva a szortimentjüket. A Borakadémiánál fekete pohárban adtak elém egy ismeretlen tételt, amiről meg kellett mondani, nagyjából micsoda. A Tokaji fehéret csont nélkül vittem, az aszút kizártam, hosszas gondolkozás után a hárslevelű is ment. Büszke voltam magamra.

A Vinoportnál egy öt boros vaktesztet is elkövettem, bár itt csak két pontot értem el, egyre inkább közeledtem ahhoz, hogy olcsón érezzem egyre jobban magam. Tudom, hogy ez kifejezetten sóher dolognak tűnik a prémiumrendezvények csimborasszóján, de hát mit tegyek, most ehhez volt kedvem.

A Millenáris Teátrum oldalához néztem át, jobbkor nem is tehettem volna, itt Isabelle Legeron, egy Master of Wine tartott előadást. A Master of Wine-okról azt kell tudni, hogy ők a bortudomány Stephen Hawkingjai, kábé 280-an vannak a világon. És szerintem Isabelle a leglazább és legszimpatikusabb közülük, bár a többiekkel nem beszélgettem még, de akkor is.

Szóval itt is itattak, nem is akárhogy, Isabelle élvezhető előadása és elemzése mellett kóstoltunk olasz bort, amit grúz mintára készítettek, burgundi pinot noirt, bordeaux-i cabernet-t. Utána beszélgettem vele, elárulta, hogy a 'Ollova, a Kyrialudvan (mondta, hogy a betűzés nem tökéletes) és Imrekalo a kedvence a fesztiválon, úgyhogy ajánlott volt a Hollóvár, a Királyudvar és Káló Imre standjait megnézni. Szégyelltem, de nem ismertem fel akkor a neveket, amire Isabelle aranyosan megfeddett.

Itt már alakult az este, még ki se száradt a poharam, máris feldobtak az asztalokra vagy tíz darab ötkilós lazacot, indult a lazacfiléző bajnokság.

A versenyt Kiss Krisztián nyerte, a Cascade étterem séfje, a videón látható hölgy pedig az egyetlen amatőr a társaságban, ő olyan jól elsajátította egy-két óra alatt a technikát délután, hogy a döntőbe jutott.

Visszatérve a standokhoz megkóstoltam Gere Andi (Gere Attila pincészete) borai után Kamocsai Ákos (Maurus) kínálatát is, esküszöm még jobban el lehetett beszélgetni a borászokkal itt, mint a saját standjukon, ahol a kiszolgálás meg a kártyalehúzás egy elsődleges feladat.

Az egyik oldalsó épületben kolbász-, szalámi- és sajtárusokkal is találkoztam kifelé menet, itt is kipróbáltam pár dolgot amivel megkínáltak, ne kérdezzétek, mik voltak azok. Szerintem sajtok. Ezekért a kis kóstolókért sem kellett fizetni.

Hát ennyit tudtam nagyjából alkotni a fesztiválon, örömmel osztottam meg veletek finom berúgásom tapasztalatait. A posztból viszont kiderül egy fontos információ, ezért is írtam meg: legyen akármilyen prémium kategóriás egy ilyen gasztrofesztivál, nem feltétlenül a pénzedet akarják lenyúlni mindenhol. A kiállítók általában nullszaldóra játszanak, sokan még arra sem, így meg lehet találni azokat a helyeket, ahol akár ingyen kóstolhatsz. Hát csak ennyi.