A szomszédban már jártunk, a 3-as szám alatti lépcsőházra a fogkrémszínű festéséről, és a hivalkodástól mentes, de igényesen kialakított belső teréről ismerhetünk rá. A mostani versenyzőnk hasonló elgondolás mentén született.

Ugyanis ez a ház is kétszáz éve, egészen pontosan 1814-ban épült, két évvel később, mint a szomszédja, ráadásul ugyanazon építész, Hofrichter József tervezte, rajzolta. Hild János - a leghíresebb Hild édesapja - által kidolgozott pesti városépítési tervének egyik darabját láthatjuk tehát, a klasszicista Duna-sor tagját. Mint korábban már említettük, ezek az akkori igényeknek megfelelően nagy gonddal készültek, és egy kis különlegességgel is sikerült megfűszerezni a belső tereket. Ráadásul a díszítő elemeket sem kell nagyítóval keresni a mai versenyzőnkben.

A mai lépcsőházunk eredeti neve: Gyürky-ház, aminek legfontosabb ismertetőjegyére Zsuzska ismert rá - neki köszönhetjük a képeket is -, aki így fogalmazott:

Csodálatos lépcsőháza van, ilyen öntött- és kovácsoltvas-tobzódást kevés helyen láttam. Nehéz volt fotózni, pakoltam a kukákat és papírgyűjtő szemeteseket jobbra-balra, mire sikerült összehozni pár szép képet.

Régi álom teljesül: rendszeres hajójárat indul Budapesten, sima BKV-jegyért. Munkába menet az egyik legszebb panorámát nézheted, miközben a hajón ingyen szórják a wifit. 

L. küldte nekünk ezt a fotót, amin világosan látszik, hogy a kikötőben készülnek valamire:

Némi utánajárással kiderül, hogy mire: újraélesztik a budapesti vízi közlekedést, hogy az emberek buszok meg villamosok helyett hajóval menjenek dolgozni, bevásárolni, ügyeiket intézni.

A megállók a következők lesznek: Újpest, Árpád híd, Meder utca, Jászai Mari tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Boráros tér, Millenniumi Városközpont.

Ha megnézzük a jelenlegi térképet:

Láthatjuk, hogy három megálló hiányzik róla: az újpesti, az Árpád hídi és a Millenniumi városközponti, ezeket meg kell építeni, sőt, építik is őket gőzerővel. A többi kikötőt meg átépítik, korszerűsítik, akadálymentesítik, ez látszik a fenti képen is. A hajókra wifit raknak, így kiválóan lehet dolgozni rajtuk és mindegyikben lesz büfé is.

Képzeljétek már el: az utas felpattan Újpesten, és 45 perccel később leszáll a Millenniumi városközpontnál található munkahelyén. Közben megreggelizik, dolgozik a laptopon, miközben a hajó méltóságteljesen ringatózik, a háttérben meg elsuhan a Parlament, a Budai vár, az összes nevezetesség. A közlekedés hirtelen szükséges rosszból álomutazássá válik,

Az egész projekt 493 millió forintba kerül, ennek a 90 százalékát az Unió adja, és szerintem minden fillér jó helyre kerül: nemcsak egy olyan közlekedési folyosót nyitunk, ami gyors, dugómentes előrejutást tesz lehetővé, de annak is biztos jobb lesz a napja, aki a Dunán hajókázva érkezik a munkahelyre ahelyett, hogy az autók közt araszolna. Ráadásul végre kihasználjuk a folyó adta lehetőségeket, kicsit összekötjük a várossal, mert lássuk be, most a legtöbben csak akkor látjuk a Dunát, amikor átmegyünk felette valamelyik hídon.

A szolgáltatást a jelenlegi flottával valósítják meg (öregecske, de bőven vállalható hajók), középtávon viszont szükséges lesz új hajók beszerzése.

Szeretsz a város jó oldaláról olvasni? Akkor csatlakozz facebookos csoportunkhoz, hogy mindenről időben értesülj.

Aki nemcsak inni szereti a bort, hanem komolyabban is érdeklődik a legmélyebb és legtitokzatosabb ital iránt, annak Budapest egy rakás lehetőséget kínál. Vannak itt kis kóstolók, ahol családias hangulatban beszélgethetünk a borászokkal, meg nagy kóstolók, ahol az óriási választék a fő vonzerő. Egyik rendezvény sem hasonlítható viszont a VinCE-hez, ami évente egyszer idehozza Magyarországra a neves borszakírókat, borászokat, szakértőket a világból, és a borok kóstolása mellett izgalmas előadásokkal készül.

100 éves portóik. Borok a Gyűrűk Ura földjéről. Muzeális borok kóstolója, 1956-os aszúval, egymillió forintot érő palackokat cuppantanak fel. Ilyenek.

Két olyan szakértő is tiszteletét tette nálunk, mint Steven Spurrier és Gary Vaynerchuk, a múlt és a jövő borsztárja. Spurrieré a múlt: ő szervezte meg 1976-ban a világ leghíresebb boros eseményét, az új korszakot hozó párizsi kóstolót. A vakkóstolás során először mérkőztek meg ilyen rangos eseményen egymással az Újvilág, pontosabban Kalifornia borai Bordeaux-val és Burgundiával. Akkoriban az Újvilágra Európában csak legyintettek, "tanuljanak még néhány évszázadig borkészítést", ez a vakkóstoló azonban meglepő eredménnyel zárult. Az amerikai borok sorra legyőzték a franciákat. Spurrier pedig tudta ezt előre, és ettől, az ő munkájától kezdve számíthatjuk az Újvilág feltörekvésének kezdetét.

Gary Vaynerchuk egészen más stílust képvisel, míg Spurrier egy hetvenes, kimért brit borkereskedő, Gary egy harmincas pattogó belorusz videóblogger. Nem lehet lelőni, egyfolytában beszél nagy lelkesedéssel, a YouTube megtelik vele, sőt túlcsordul. Gary hangját még egy világméretű szerverleállás esetén is lehetne hallani, miközben a borokban leginkább azt keresi, amit az egyszeri fogyasztó: az aromák tobzódását.

Hát rájuk feltétlenül kíváncsi voltam, amikor megérkeztem az egész hétvégén át tartó VinCE-re, a Corinthia Hotel Budapestbe.

Emlékszem, tavaly ugyanitt lépkedtem felfelé a 2011-es VinCE-n, akkor még sokkal ügyetlenebbül és még nagyobb izgalommal. A Deluxe Magazinnak kellett írnom egy beszámolót az eseményről, de fogalmam sem volt, hogyan fogjak neki. Szerettem én a jó borokat, ezzel nem volt baj, de akkor még semmit nem tudtam róluk. A levegőben viszont érezni lehetett a tudást.

Kicsinek éreztem magam, de határozottan megfogott a hely ritmusa, és elkezdtem egyik előadásról a másikra pattogni, a szünetekben pedig a folyosón kóstolgattam a kiállított borokat. Itt ültem be a Borkollégium egy borkóstoló gyorstalpalójára, Bálint László sorolta el gyorsan, mire kell figyelni a szájban. Ez az előadás annyira elbűvölt, hogy azóta az elmúlt egy évben megállás nélkül tanultam a borokról, elvégeztem az alap-, a közép- és a felsőfokú WSET képzést, így idén már magabiztosabban, annak a biztos tudatában sétáltam fel a lépcsőkön, hogy tíz percbe is beletelne valakinek rájönnie, milyen keveset is tudok valójában. Mert egy év alatt az ábécét lehet csak megtanulni, évtizedek kóstolási tapasztaltaira van szükség, hogy valódi, komoly tudásra tegyünk szert.

Viszont azt is tudtam, hogy ma a legnagyobbaktól tanulok, szombaton két Master of Wine borjedi tartott előadást - Caro Maurer és Peter Mc Combie -, remek borokat hozva.

Szombaton sokan hívtak fel, láttam-e Kárpule Ferencet a Csillag Születikben. A zsűri könnyezett - hallottam. Ferenc kiállt egy szál hegedűvel, és pontosan olyan hatást ért el, mint nálam 2010-ben, amikor először írtam róla itt az Egy nap a városban blogon. Nem lehet nem rá figyelni, ha zenél. Csodálkozva néztem azt az óránként ezernyi embert, aki elhalad mellette, és oda sem fordul. Hát most sok-sok ezernyi figyelte őt könnyes szemmel. A statisztikák szerint sok olyan is, aki elsétált mellette az elmúlt években.

Tudtam, hogy Ferenc szerepel a műsorban, hiszen megkérdezte a véleményemet róla korábban. Én azt tanácsoltam neki, hogy mindenképpen ugorjon bele, ebből rossz nem sülhet ki, olyan nyilvánosságot kap, amire most nagyon szüksége van.

Ferenc ugyanis már jó ideje küzd azért, hogy engedjék vissza az utcazenészeket az aluljárókba. Mint tudjuk, tavaly elrendelte a városvezetés, hogy az utcazenészek csak a felszínen zenélhessenek, helyszínenként változó napidíj fejében. Ezzel elvették az egyetlen dolgot, ami a többnyire lepukkant aluljáróinkat széppé tette, másrészt adminisztrációs és anyagi terhet róttak a zenészekre.

Csak hogy lehessen érteni: az aluljárók három ok miatt fontosak az utcazenésznek. Egyrészt nem nem esik rájuk semmilyen csapadék, hidegben még elviselhető a hőmérséklet, nem fagynak és esnek le egyenként az ujjak. Másrészt az akusztika is jobb, mint szabadtéren, harmadrészt pedig nagyon sok ember fordul meg ott. Képzeljünk el egy tölcsért, ahol alulról felfelé folyik a víz. A legszűkebb keresztmetszet az aluljáró, ez után a pont után az emberek szétszélednek, egy szál hegedű ebben a hirtelen megnőtt térben elveszik, megsemmisül, és persze a kalapba is kevés esik.

Ferenc sokáig és sokszor érvelt ezzel a közgyűlésen a városvezetés előtt, kifejtette a zenéhez és alkotásokhoz való jogát minden embernek, azoknak is, akiknek nincs pénzük a koncerttermekben hallgatni ugyanezt.

Kezdetben úgy tűnt készségesek, és Ferenc örömmel vállalta a tanácsadó és érdekképviselő szerepét, létrehozott egy közhasznú egyesületet, hogy összefogja a zenészi igénnyel játszó utcazenészeket. Sajnos ahogy teltek a hónapok, egyre inkább úgy tűnt, a városvezetés mégsem kíváncsi a véleményére. A törvény tehát láthatóan marad, az aluljárókat új státuszba akarják helyezni, amivel végképp kiszorulnak a zenészek. A több tízezer forintos csekkeket pedig könyörtelenül osztogatják, ha rajta kapják őket, hogy engedély nélkül elővették a hangszerüket.

Ekkor jött Ferencnek ez a lehetőség. Ha rá nézünk tehát, ne csak egy zenészt, hanem egy harcost is lássunk, egyrészt aki évek óta főállásban áll az aluljrókban egyenes gerinccel, noha komoly fenyegetéseket is kapva, és szó szerint a megélhetésért küzd, másrészt aki a budapesti utcazenészeket képviseli, próbálja képviselni. Megszokta már, hogy sokan nem figyelnek rá, de hálás azoknak, akik megismerik őt. Hát most még többen megismerték, a budapesti utcazenészek ügye pedig mindenki számára ismert lehet Ferenccel.

Folytatódik a Magyarországon felvett külföldi reklámfilmeket bemutató sorozat.

Mallász Julie-től kaptunk a kínai mobilt bemutató hirdetést, aminek hangja sajnos nincsen, de a képekből akkor is kiderül, hogy megint Budapest lett a piedesztálra emelve. Akinek van elég türelme, megvárhatja, amíg egy kínai oldalról hanggal együtt letöltődik a videó, ez itt a hang nélküli verzió:

Röviden leírom, hogy miről van szó: egy kínai lány örömködik egy "távoli, csodálatos" városban, majd visszaemlékszik arra, ahogy három hónappal korábban felmondott lélektelen munkahelyén. A reklám üzenete egyértelmű, hagyd a francba az irodai melót és költözz Budapestre.

Vagy vedd meg az Oppo U-like Style-t, és kábé ugyanaz a hatás.

A videót küldő kapcsolatom szerint Kínában egyébként fogalmuk sincs az embereknek, hol játszódik a videó, a helyszínválasztáskor ugyanakkor az volt a döntő, hogy olyan várost mutassanak be, amitől elájulnak örömükben a kínaiak (van olyan oldal, ahol írnak a forgatásról, ott kicsi kelet-európai városként hivatkoznak Budapestre, ami persze érthető egy olyan országból nézve, ahol egy-egy metropoliszban többen élnek, mint egész Magyarországon).

Pedig ha jelezték volna, hol forgattak, talán még boldogabbak lennének a helyiek: amikor Hongkongban jártam, mesélték, hogy egy híres kínai színész annyira élvezte a budapesti fellépését, hogy gyerekeit Budának és Pestnek nevezte el, ami viszonylagos népszerűséget hozott a fővárosunknak a több mint egymilliárdos országban.

Most meg itt van ez a videó.