Tudjuk az előzményeket: a városvezetés nemrég úgy döntött, elég az metrókijárókban hallható zenéből, a perselyt a földre állított zenészekből, ideje rendet tenni. Kitiltották az aluljárókból az utcazenészeket, akiknek az ujja ilyen időben természetesen csak odalent képes fagyás nélkül hangokat csiholni a hegedűből, gitárból, furulyából ésatöbbi. A felszínen pedig engedélyhez kötötték a zenélést, és napidíjat szednek azoktól, akik engedélyért folyamodnak.

Az utcazenészek aztán demonstrációba kezdtek, az Örs vezér téren próbálták összeszedni az erőiket. Olyan volt, mint amikor Pókember összeáll Batmannel, a Bosszú Angyalai a Fantasztikus négyessel, a különböző aluljárók hősei egy helyen tömörültek és játszottak. De már akkor látszott, mi a baj: kevesen voltak. Nem érték el egymást, nem tudtak elég sok zenészt felsorakoztatni. Így nem tudták kellő meggyőző erővel képviselni a saját érdekeiket.

Szövetség kell - mondtam akkor Kárpule Ferencnek, egyik kedvenc utcazenészemnek, aki a törvényt meghallva nem is hagyta ennyiben. Eljutott egészen a törvényhozókig.

Valamelyik nap találkoztam vele, épp egy filmzene és egy Vivaldi között, kezet ráztunk, és mesélt. Elmondta, hogy miután nyáron a Fővárosi Közgyűlésen felszólalt, és a mindenki számára elérhető művészet támogatásáról, de legalábbis nem eltaposásáról beszélt, ígéretet tettek neki az együttműködésre. A városvezetés állítólag elismerte, hogy a törvény nem tökéletes, és nyitott a szakmai egyeztetésre az érintettekkel. Ferenc megkapta a feladatot, hogy gyűjtse egy sátor alá azokat az utcazenészeket, akikkel szívesen vállalna közösséget. Akik tényleg zenélnek, tényleg játszanak hangszeren, és előadóművésznek tekinthetőek, akik az utcán próbálnak megélni.

Ferenc egy személyben lett a döntőbíró, ami egyrészt könnyűnek tűnik, hiszen egy zeneművészetit végzett hegedűs azért meg tudja ítélni, ki az, aki beállítja a Jingle Bellst a szintijén, és a levegőbe nyomogatja a billentyűket, és ki az, aki tényleg szorgalmasan tanulta a hangszert kezelni, és valóban, akár csak lelkes amatő szintjén is, előad valamit. Másrészt: lehetnek még nehéz döntései, és ezt ő is tudja.

Eddig 15 tagja van az Utcazenészek és Látványos Előadóművészek a Szabad Közéletért és Kulturális Értékekért Közhasznú Egyesületnek (szép hosszú neve van), ahová nemsokára lehet jelentkezni. Azoknak, akik úgy érzik, részei Budapest utcai művészetének. Ez egy fontos érdekképviseleti csoport lehet a későbbiekben, még akkor is, ha nem vagyok meggyőződve a Fővárosi Közgyűlés egyeztetési szándékának komolyságáról. De aki zenész, vagy látványos előadóművésznek tartja magát, aki az utca emberének ad elő, szerintem kérje a felvételt, hamarosan weboldal is létrejön, ennek címét megosztom majd.

És ez példa mindannyiunknak: az érdekképviseletet nem felülről szervezik, hanem a hasonló sorsú emberek összefognak, hogy együtt nagyobb legyen a hangjuk, és amikor baj van, azonnal elérjék egymást.

Jelentem, az utcazenészeknél az eljárás folyamatban.