English

Egy nap a városban

Budapest legszebb lépcsőházai: Apáczai Csere János utca 5.

szucsadam 2012 március 29.

A szomszédban már jártunk, a 3-as szám alatti lépcsőházra a fogkrémszínű festéséről, és a hivalkodástól mentes, de igényesen kialakított belső teréről ismerhetünk rá. A mostani versenyzőnk hasonló elgondolás mentén született.

Ugyanis ez a ház is kétszáz éve, egészen pontosan 1814-ban épült, két évvel később, mint a szomszédja, ráadásul ugyanazon építész, Hofrichter József tervezte, rajzolta. Hild János - a leghíresebb Hild édesapja - által kidolgozott pesti városépítési tervének egyik darabját láthatjuk tehát, a klasszicista Duna-sor tagját. Mint korábban már említettük, ezek az akkori igényeknek megfelelően nagy gonddal készültek, és egy kis különlegességgel is sikerült megfűszerezni a belső tereket. Ráadásul a díszítő elemeket sem kell nagyítóval keresni a mai versenyzőnkben.

A mai lépcsőházunk eredeti neve: Gyürky-ház, aminek legfontosabb ismertetőjegyére Zsuzska ismert rá - neki köszönhetjük a képeket is -, aki így fogalmazott:

Csodálatos lépcsőháza van, ilyen öntött- és kovácsoltvas-tobzódást kevés helyen láttam. Nehéz volt fotózni, pakoltam a kukákat és papírgyűjtő szemeteseket jobbra-balra, mire sikerült összehozni pár szép képet.

· 1 trackback
süti beállítások módosítása