Biztosan sokan követtétek az ellopott autónk történetét a Facebookon. Sok részletet megosztottam veletek, sok kimaradt, ezért most pótolom a mulasztást. Elmesélem részletesen, mi történet abban a másfél napban, amikor megtaláltátok nekünk az ellopott autónkat.
2013. május 28-én reggel hatkor vettük észre, hogy a fekete Ford Fiestánk nem áll a ház előtt. Én még aludtam, de Évi hangját hallva a világ leggyorsabb ébredését produkáltam, az ablakhoz futottam: a látvány kijózanító volt. Bejelentettük a rendőrségen az eltűnést, megvártuk a járőröket, akik felvették a jegyzőkönyvet, és mondták, menjünk majd be nyolc után a kapitányságra.
Addig is telefonáltunk. Hívtuk a taxitársaságokat, és felajánlottunk 100 ezer forintot annak, aki nyomravezet. Telefonáltunk a rádiókba, hogy olvassák be az eltűnést. Beregisztráltunk az alábbi helyekre, volt, ahová ingyen, volt, ahová pénzért:
http://www.autovadasz.eu/bejelentesek
http://www.autolopasok.hu/
http://www.keressautot.hu/lopott_auto_bejelentese/urlap/
De nem voltunk elégedettek. Valami még hiányzott, úgy éreztük, nem tettünk meg mindent. Mivel a rendőrök azt mondták, az első pár napban érdemes körbenézni a lakótelepek parkolóit, bennünk motoszkált a kérdés: hogyan tudjuk ezt megtenni? Kiket kérhetnénk meg arra, hogy nézzék velünk együtt a parkolókat? És akkor beugrott: mindenkit. Titeket, a közösséget, ami bebizonyította már itt is, ezen a blogon, milyen erős, és mi mindent tud elérni.
Egy órám volt nagyjából arra, hogy létrehozzak egy Facebook-oldalt, kitaláljam a játékot, valami minimális béna, retró dizájnt készítsek hozzá, és elkezdjem a kampány népszerűsítését az Egy nap a városbanon és az Appleblogon. Biztos voltam benne, hogy a fotópályázat feltűnést kelt: nem azért, mert garantált nyereményt biztosít az egyik beküldőnek, és kilátásba helyez 100 ezer forintot is. Egyszerűen azért, mert más, mint ami eddig volt. Új, izgalmas, olyan összefogásra ad lehetőséget, amiben mindenki visszajelzést kap a segítségéről, látványos és személyes.
Közben Évi már megnézett egy közeli lakótelepet, és amikor visszaért, már mindent elkészítettem, és együtt indultunk tovább. Az okostelefon végig az ölemben, néztem a leveleket, a facebookos oldalt, válaszoltam kommentekre, kérdésekre. A tolvajok fejével próbáltunk gondolkozni, és mivel az autó a Mézeskalács tér közeléből tűnt el, a kis utcákon feltűnés nélkül elérhető helyekre, valamint az autópályán kifelé, az M0-án gyorsan megközelíthetőekre gondoltunk. Egyik utcába be, a végén ki. Térkép alapján, a végén már anélkül, érzésre, mert rájöttünk: ezt nem lehet egyedül, a teljesség igényével.
Közben beszéltünk a biztosítóval (Casco volt lopásra), megköszöntük ismerősök felajánlásait, a zseniális autószerelőnk, Dézi is tíz percenként mondta a tippjeit, így mentünk kettesben, körbe-körbe. 28-án este hat óra körül vettük észre, hogy noha addig még egy kép sem érkezett be az oldalra, és a lájkolók száma is csak száz körül volt, megkeresett a Totalcar és a Népszabadság újságírója a 4F-en keresztül. Nem beszéltünk még lapokkal, igazából Évi ekkor gondolt először rá, hogy kiküldi valami sajtólistára az oldalt. Nem kellett, nem használtuk ki a helyzeti előnyünket, maguktól indultak be az események.
Miután a Totalcar cikkje lement, kikerült az anyag Index címlapra, képpel, ami óriási lökést adott. Ezután vettük csak észre a HVG-n, hogy már korábban kitettek egy rövidhírt, aztán az Origo is átvette a sztorit. Ez már a lavina második hulláma volt, innentől a Class FM és a Music FM is megkeresett, rádiós interjúkat adtunk, másnap a Népszabadság videós munkatársának beszéltünk kamera előtt, közben folyamatosan kerestük az autót.
A második napon, 29-én délután háromra voltunk hivatalosak egy építészhez. Hazafelé tartottunk, épp csúcsforgalomban az Erzsébet hídon át, amikor feladtuk. Akkor gondoltuk először úgy, hogy már nem lesz meg. Addig mentünk előre, mint a gép, nem volt kérdés, hogy megteszünk mindent, és ennek meglesz az eredménye: ezt csináltuk mindig, a munkánkban és a magánéletben, és eddig mindig bevált. Ott, a hídon elszakadt a cérna, és elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan kell biztosítóval tárgyalni, milyen autót vegyünk ésatöbbi. A hídon araszolva ránéztem a játék levelesládájára, és láttam: érkezett egy csomó fotó. Ez nem az. Ez sem az, de gyanús. Megnézzük majd. Aztán bumm, ott volt ez:
Üdv!
Megtaláltam az autót a 107-es számon bejelentettem ill. felhívtam a Appleblog oldalán található telefonszámot, hogy bejelentsem, de nem adtak elérhetőséget az Önök részéről, így megadtam a telefonszámom.
A jutalomra nem tartok igényt, sok sikert az autóhoz, ha még ott van.
Leállítottam az autót, és remegő kézzel próbáltam rájönni, hogyan vegyem fel a kapcsolatot a levél írójával minél gyorsabban, hogy megtudjam, hol az autó. Évi közben hívta a rendőrséget, akik ekkor már kábé háromnegyed órája tudtak arról, hol van a Fiesta. Elmondták, hogy a bejelentés szerint az otthonunktól öt perc sétára találták meg, de még nem volt szabad járőr, így ha gondoljuk, menjünk oda mi és biztosítsuk a terepet.
Két totál idegbeteg ember száguldozott keresztül akkor Pesten. Féltünk, hogy a rengeteg energia most azon múlhat, ki ér oda először, mi vagy a tolvajok, és abban ekkor már biztosak voltunk, hogy a rendőrség részt sem vesz a versenyszámban. Őket nagyon nem izgatja ez a játék, sem a megtalált autó. Hívogattunk ismerősöket, hogy rohanjanak oda, mindjárt mi is ott vagyunk. Amikor odaértek, és elküldték az autó fotóját, az Andrássy úton üvöltöttem kifelé a nyitott ablakon.
Délután öt körül értünk oda. Nem nyúltunk az autóhoz. A rendőrök háromnegyed hatkor érkeztek ki, együtt vártuk a helyszínelőket, akik kábé nyolckor jöhettek. Megtudtuk, hogy a kerületben két járőr van, ők sem tudják, hol van a 3500 plusz kolléga (még nem találkoztak velük). Amíg ott voltunk, egy pincebetöréshez is ki kellett menni a szomszéd utcában. És ez még csak két utca, egy 80 ezer fős kerület közepén.
Az eufória kitartott pár órát, aztán jött a fáradtság. Onnantól a túlélésre játszottunk, néztük ahogy szagmintát vesznek, ujjlenyomatot, megállapítják hogy tönkrevágták az autó zárját, a motor sem indul, és elvittek mindent a kocsiból, ami drágább volt mint kétezer forint. Így Évi szemüvegét is például, ami senkire sem jó rajta kívül. Tíz óra körül elköszöntünk a helyszínelőktől, az Autóklub trélerét hívtuk (a srác nagyon jó fej volt és segítőkész) majd elvitettük az autót egy hivatalos márkaszervizbe. A szerelőnk azt mondta, hogy így lesz a legkevesebb probléma a biztosítóval, a szakszervizbe nehéz belekötni. Elautóztunk a Ford Ivanicshoz (őket javasolta egy ismerős), jó messzire, éjfél körül hazaértünk.
Nem tudom, össze tudnék-e foglalni egy tanácscsomagot a történtekből. Megpróbálom.
- Keresd az autót. A másfél nap alatt rengeteg történetet hallottunk pihentetett lopott járművekről, amiket napokkal vagy akár hónapokkal később találtak meg, legtöbbször forgalmas parkolókban, de akár csendes budai utcákban is előfordulnak.
- Egyedül kevés vagy erre. Ismerősök, rokonok, barátok kellenek, minimum. Az Autóvadászok (fent a link hozzájuk) például ezt hivatalból csinálják, és amennyi autót loptak csak a közvetlen környezetemben, meg is tudom érteni, hogy erre épülhet biznisz. Rendszámfelismerővel járják a parkolókat, a miénket keresve rá is bukkantak egy másik lopott autóra. Hívd fel a taxitársaságokat, regisztrálj oldalakon. Nem tudom, melyik a hatékonyabb, a megtalált Fordunk előtt nem messze egy taxi állt, akinek aznap bemondták, mit keressen 100 ezer forint ellenében. És nem vette észre. Szerencse is kell, de én arra biztatom a taxisokat, vegyék komolyan ezeket az eseteket. Akár a pénzért, akár jófejségből, mindegy.
- Ne hidd el, amikor azt mondják, már rég szét van szedve, akár szakértők, vagy nagy tapasztalattal rendelkezők teszik ezt. Nem tudják, nem tudhatják.
- Építs az autóba külső biztonsági rendszert. Nem vagyunk szakértők, nem tudjuk, mi válik be, a másfél nap alatt ajánlottak nekünk a legolcsóbb, rejtett kapcsolótól kezdve a jó minőségű váltózáron át mindent, még nem tudjuk, mit választunk. Utánajárunk, és megosztjuk veletek a tapasztalatokat.
- Ha a közösséget akarod elérni, csinálj valami szokatlant. Nincs recept erre sajnos, és garancia sincs, hogy lesz eredménye. De érdemes megpróbálni, mindamellett tudni, hogy ez plusz energiákat kíván. A mi játékunk is egy külön "munkahely" lett a keresés mellett.
- Küldd el nekünk az autód fotóját a 4F-en keresztül, add meg a rendszámot és hogy honnan tűnt el a kocsi. Ha jutalmat adnál a megtalálónak, azt is írd meg. Mi kitesszük a 4F-re, összehozunk ezzel a remek közösséggel, akik segítettek nekünk is. Először gondoltunk rá, hogy bevonunk ügyvédet, aki letétbe átveszi a nyereményt, de nem szeretnénk, hogy úgy tűnjön, mi valami üzletet akarunk csinálni ebből. Megjelentetjük, összehozzuk a károsultakat a keresőkkel, hogy legyen egy újabb út, amin el lehet indulni. Abban meg bízunk, hogy a 4F oldal olvasói nem hogy lankadtabb figyelemmel, de a történtek után újult erővel keresik majd a lopott járműveket.
Már csak annyi maradt hátra, hogy megköszönjük mindenkinek a segítséget. Legszívesebben egyenként tenném meg ezt mindenkivel, de erre sajnos nincs lehetőség. Józsefnek, a megtalálónak tudok majd hálálkodni, ő azonban épp az előbb mondta telefonba nagyon határozott hangon, hogy nem fogadja el a 100 ezer forintot, és vitáról szó sincs. Ellenkezik az elveivel. Rá tudtam beszélni, hogy a kisfiának, aki extázisban olvasta a keresés történetét, vegyünk valami apróságot, és marketing tanácsadással segítsük a családi vállalkozásukat, de még azt sem engedte, hogy a cégüket megemlítsem itt, a posztban. Ettől függetlenül nemsokára a nevetekben is gratulálok majd neki.
Mi továbbra is posztoljuk majd az eset további vonatkozásait, a biztosítóval és a szervizzel történő ügyintézést, meg egy új védelmi rendszer kiválasztásának folyamatát.
A Volt egyszer egy Csepel Művek performatív kiállítás, vizuális rekonstrukció és hangjáték, amely megidézi az egykor 35 ezres közösség és a nagykalapács ütemére lüktető gyár történetét. A közönség egyesével, táblagéppel és fejhallgatóval felszerelkezve indul el a Színesfém utcán. Egyre kivehetőbb a gépek kattogása, délutáni műszakba siető léptek ritmusa, körülöttünk éled a gyár...Hangjáték, animáció, archív felvételek, filmhíradó részletek, interjúk egykori dolgozókkal teszik érzékelhetővé, hogy milyen volt a gyár-univerzum, megidézzük a Csepel Művek lelkét.
