Amióta az Egy nap a városban ennyire ismert lett, rendszeresen kapunk meghívásokat különféle éttermekből, kávézókból, hogy próbáljuk ki őket. Mi csak ritkán fogadjuk el ezeket, hiszen a blogot pont azért szeretjük, mert spontán. Járjuk a várost, nem bennfentesként, úgy, ahogy ti is, és élvezzük ezt a szerepet.

Most azonban kivételt tettem, és elfogadtam egy meghívást. Azért, mert egy érdekes kezdeményezésről van szó, egy igazi különlegességről Budapesten, így amikor Molnár Attila megkeresett, meg akarom-e kóstolni az Arany Kaviár Orosz Bisztró Délben elnevezésű ebédmenüjét, ellátogattam az Ostrom utcába.

Az Arany Kaviárban legutóbb a magyar tokhalkaviár apropóján jártam, de azóta is tartom a kapcsolatot Attilával, érdekel a sikerre vitt magyar termék sorsa. Most viszont nem emiatt jöttem, kíváncsi voltam, hogyan festenek a népi orosz fogások egy luxusétteremben tálalva.

Az Arany Kaviár már a kezdetektől efelé kacsingatott, de az utóbbi időben egyre inkább elszakadt az orosz vonaltól, a konyha kicsit franciásabb lett, figyelve a vendégek igényeire - mondta Attila. A cél nem, vagy nem csak a Budapesten élő orosz közösség. Ők is gyakran jártak ide, de akadtak problémák is: hangos vendégek, olyan is előfordult, hogy az otthon megszokott ízeket követelték. Mert ugyan Szása, az étterem séfje az orosz konyhát orosz származású édesanyjától ismerte meg gyermekkorában, és Oroszországban is vezetett konyhát, nem járhat mindenki kedvében. Például azért, mert azért Oroszország elég nagy ahhoz, hogy ezerféleképpen főzzenek, területenként eltérően, másrészt ezek a fogások azért többek, mint amik a hétköznapi orosz asztalra kerültek.

Itt van tehát ez az étterem, ami egyre inkább a francia vonal felé mozdulna, mint ahogy az orosz cári konyha is annak idején, arra, amerre esetleg több díjat osztanak. Különlegessége mégis Szása és az orosz ételek, így erre is fókuszálni kell. Viszont ami a legérdekesebb: a cári és az orosz népi konyha között óriási szakadék tátong, míg előbbi a fényűzésről és az ínyencfogásairól híresült el, addig utóbbinak egyszerűségét lehetne kiemelni. Reméltem tehát, hogy az előttem lévő tányérokban feloldódik ez a különbség, és úgy jelenik meg az orosz népi étel, hogy a cárok sem haragudnának meg, ha meglátnák.

A menü alapvetően az orosz felfogásban készült, tehát előétel, leves, a főétel és a desszert közül válogathatunk - de lehet kérni három fogást is.

Az első fogás előtt minden vendégnek járnak az üdvözlő falatok, a házi kenyér mellé jó minőségű vajat, fűszervajat és füstölt heringfalatokat hoznak ki.

Előételből mindjárt hármat is meg tudok mutatni, mert Évié és az enyém mellett Attila választását is lefotóztam és megkóstoltam. Elsőként tehát a füstölt lazaccal töltött blini:

Aki ismeri a füstölt lazac ízét, nem talál majd sok meglepőt ebben a fogásban, hacsak a hideg hal és a meleg blini találkozását. Az oroszok palacsintájába forgatták tehát a lazacot, majd joghurttal leöntötték.

A rakott heringsaláta annál összetettebb:

Itt érdekes kombinációban találkozik a burgonya, a cékla, a saláta, uborka, a tojássárgája, a hal és a joghurt. Alapvetően tepsiben sült étel, a hihetetlen, bizarr módon gusztusos színű céklaszósz pedig szinte rávilágít a kocka alakúra vágott előételre. Izgalmas, könnyű, nem tolakodó: megadja az alaphangulatot, főleg ha a halak felé mozdulunk a későbbiekben is.

Én ukrán juhtúrós varenyjét kértem, amit káposztával készítettek, a juhtúró erőteljes íze és a savanyú káposzta egyértelműen erősítették egymást a számban, remekül eltalálták.

Ugyanakkor ez sem volt túlbonyolítva, ami igaz az összes fogásra: jól értelmezhető ízekkel operálnak, azokkal, amik a legjellemzőbbek az orosz konyhában. A tálalás és az újragondolt készítés miatt mégis élmény végigmenni a menün.

A szoljanka leves következett, egy hihetetlenül gazdagon elkészített savanyú orosz húsleves, mondhatni az oroszok gulyása. Csak ebben olívabogyó, citrom és tejszín is volt a zöldségek és a marhahús mellett, jó savanyúan, remekül elkészítve. Pedig nyilván nem lehet könnyű ennyi összetevőnél megtalálni az egyensúlyt.

A főételem kijevi jércemell volt burgonyapürével, nem túlbonyolítva, viszont bársonyos ízzel, állaggal, ez volt a legkifinomultabb rántott hús, amit valaha ettem. A közepéből kifolyt a vaj, ami természetesen a húsba is beférkőzött sütés közben, kívül tökéletes, vékony, ropogós, mégis omlós panír.

Évi tokhal saslikja továbbra is a füstölt halak kedvelőinek lehet ínyencfogás, joghurtos-uborkás körettel tálalták - ezzel már-már görögös beütést kapott az étel.

A desszertek szintén , a túrós szirnyiki íze leginkább a túrógombócunkhoz hasonlítható, semmivel sem bonyolultabb, a meggyes varenyiki pedig a desszertbe is becsempészte a két orosz specialitást: a savanyúságot és a hajtott tésztát - a varenyje a sós, a varenyiki az édes szekcióban mutatja be nagyjából ugyanazt. Én juhtúróval ettem az ebéd elején, Évi meggyel a végén.

Három fogás 4900, négy fogás 5900 forint az Arany Kaviárban, amire azt mondhatnánk, ennyiért már Michelin-csillagos helyen is ehetünk. Én is ezt mondtam. Amit azonban fontos megjegyezni, hogy a menü árában benne van az ásványvíz, egy pohár bor és egy adag kávé is, így garantáltan ennyit kell fizetnünk, nem kell felkészülni a legrosszabbra, ha a sommelier-t kérjük. Néhány palack van felbontva az ebédhez, ezekből ajánlanak nekünk a választásunknak legmegfelelőbbet, nekem a Törley Campanula Pinot Grigióját ajánlották. Könnyű, gyümölcsös, nem hivalkodó, pont jó volt a terített asztalra - ráadásul érdekes volt kifejezetten külföldre készített magyar bort inni.

Összességében izgalmas kezdeményezésnek tartom az Arany Kaviár ebédmenüjét, bár az ára miatt nyilván nem engedheti meg mindenki magának. Aki viszont teheti, az próbálja ki, mert az orosz konyhával Budapesten itt ismerkedhet meg legkönnyebben.