A kézműves pékek valamiért Budára tömörülnek. Ki érti. Ott vannak az á table franciásan roppanós kenyérhéjai, a Pékműhely világbajnok csigái és veknijei, a fény utcai Norbi Update pékség (oké, vicceltem), meg most egy új jelentkező a Krisztina körúton. A Pismány Pékség Kicsiny Boltja.

Mit jelent a kézműves pékség? Röviden összefoglalva: amikor nem az adalékanyagok minőségének és kenyérre gyakorolt hatásainak különbségét elemezgetjük, nem a sűrítőanyagok, lisztjavítók, csomósodás- és nyúlásgátlók által kimatekozott tésztát ízlelgetjük, hanem a kovászt, a jó minőségű lisztet, a gondos munkát. Meg ami ezekből következik: az ezer ponton roppanó héjat és a a tökéletes állagot.

A Pismány pékség ismerős lehet azoknak, akik szoktak vásárolni Szentendrén. Egy ottani ABC-ben lehet megtalálni "Marci, a pék" Pismány márkanév alatt futó, minőségi kenyereit, amik most Budapestre is bekúsztak.

Pontosabban bekúszatta őket Szalma Dániel, az üzlet tulajdonosa. Ő ugyanis nem pék, csak a Pismány tulajdonosának jó barátja, egyébként vendéglátós, aki már tanulóévei alatt beleugrott a budapesti kenyerek és tészták világába. Szerény, visszafogott, de közlékeny és nyílt tekintetű eladó, kézfogással, nevükön üdvözli a törzsvendégeket (ottjártamkor is láttam erre néhány esetet), és mindenek felett lelkes. Élvezi, amit csinál, és küldetésként tekint rá.

Én egy ismerősöm tippje miatt jöttem ide: állítólag alacsony szénhidráttartalmú, répás kenyereket sütnek, amik egy hétig megtartják a frissességüket. Ez pedig olyan kombináció, amit mindenképp ki akartam próbálni.

Szeretem ezt a saroképületet, aki egyszer látta, szerintem beugrik neki.

Nehézség: 3/5

A poszt este frissül a válasszal.

Válasz: egy tűzoltós-parancsnokság (szerintem a legszebb) tornyát láthatjuk. A Kun utca - Dologház utca sarkán vagyunk, az épület a II. János Pál pápa térről fotózva:

1895-ben adták át az épületet, amit csak tűzoltókaszárnyának neveznek. Ekkor ünnepelte a tűzoltóság a 25. évfordulóját. Egy korabeli fotó a felavatásról.

A Borjourtól megszokhattuk, hogy különleges helyekre szervez borkóstolókat, ezzel adva még egy kis izgalmat az egyébként is kellemes időtöltéshez. A mostani eset is ilyen: van egy nagy múltú, nemrég felújított szálloda, amit egyébként is legendák öveznek: itt készült először a rigójancsi sütemény. Rigó Jancsi cigányprímás kérésére, aki szerelme, Clara Ward számára kérte az itteni cukrásztól az édességet. A hölgy egyébként Chimay herceg felesége volt nem sokkal korábban, amíg a sütinevű János le nem csapta a kezéről. Így néztek ki ők:

Tegyük hozzá, Clara az önsorsrontás magasiskoláját mutatta be, mert miután Jancsival seggére vertek vagy nyolcmillió dollárnak, megszökött egy olasz pincérrel. Aztán egy portással. Aztán fotómodellnek állt, mert kitagadták az örökségből és elapadt a pénzcsap.

Na mindegy, a lényeg, hogy ismét nyitva a Hotel Nemzeti, Blaha Lujza, Rigó János és még számos híresség egykori törzshelye. Itt állt, amikor a Nemzeti Színház magasodott előtte, és itt állt akkor is, amikor abból már csak egy darabka volt látható (előtérben a Nemzeti Színház maradvány, háttérben a Hotel Nemzeti):

forrás: fortepan.hu, Gesztesi Albert

Tavaly decemberben pedig újra kinyitott.

Adja magát, hogy ha a Borjour rendez itt valamit, akkor az egy rigójancsival súlyosbított borkóstoló lesz, és bingó. A résztvevők így egyszerre ismerkednek meg a sütemény történetével, kapnak egy szerelmi történetet, kulináris élményt, egyszerre két nagyágyúval, plusz körbenézhetnek a szállóban. Bár a csoki és a bor nálam a tipikus "kösz, de ez már túlzás" esete, olyan, mint tavasszal az ötödik kiló eper egy ültő helyemben, de mindig nekiszaladok, hátha. Most is így tettem.

Elkönyveltem magamban, hogy a 4-es metró belső tere általában a minimál felé mozdul, és hogy a látszóbetonnal meg a fénnyel játszanak, erre megláttam ezeket a képeket:

Ez a Metró4 Gellért téri állomása, egy facebookos oldalon (Korodi Luca) bukkantunk rá több másik képpel együtt.

Elsőre ijesztő volt nekem, de most már röviden azt gondolom: állat. Ráadásul Minecraft-rajongóknak is tetszhet, mivel látszanak a pixelek.

Tök jó, hogy megnyílt az Élesztő a kilencedik kerületben, de van vele egy nap probléma: nincs kaja. A környéken kell keresgélni. Marikai néni nagyon aranyos, bár jóindulattal is inkább gourmand, semmint gourmet értelemben, ráadásul hétköznap van csak nyitva, akkor is kilencig. Keresnünk kell tehát a környéken egy olyan helyet, ahová betérhetünk a harmadik sör után, rátolni valamit a komlóra.

Úgy gondoltam, posztokban örökítem meg a próbálkozásaimat, mire lehet jutni egy gasztronómiájáról nem épp híres környéken. Az első nekifutás - mint az elsők általában - nem sikerült túl fényesen. A Dang Muoi vietnami éttermet kerestem fel Misi barátommal, miután az Élesztőben megittuk, amit meg kellett.

A Dang Muoiról érdemes tudni, hogy alapvetően a siker miatt menekült ide: józsefvárosi piaci büfének indultak, de akkora volt a kereslet, hogy újraterveztek. Éttermet nyitottak.

Ahogy azt ilyenkor kell, masszív giccsözönnel töltötték meg a termet. Farsangi, színes papírdíszek a plafonon, mindenféle villogó ezmegaz, házi oltár a sarokban. Drágának látszó, olcsó asztalok. Mégsem taszító az egész, inkább vonzott (sörözés után - a szerk.), a hely tele vietnami arcokkal, a pincér hölgy kedves, kijön magyarázni valamit az asztalhoz, nem értjük, de nem csinál belőle problémát.

A pho-jüket például nagyon dicsérik. De gondoljátok bele a helyzetünkbe magatokat: néhány liter sörrel a gyomrában senki nem kér ki egy kétliteres tál levest. Valami szilárdabb cucc kell.

Az étlapot olvasva megakadt a szemünk néhány fogáson, így például:

Hát nem ki is kértünk mindkettőt? (Sörözés után - a szerk.) Mellé pedig egy hagyományosabb vonalon mozgó zöldséges marhát, hogy legyen hová menekülni. A halról és a húsról nem is érdemes sok szót ejteni, átlagos, frissnek épp nem mondható fogások voltak, büfé kategóriában teljesen rendben voltak.

Hanem a csiga. Te atyaúristen. A csiga konkrétan nem volt ehető, a gumi állagot olyan komolyan vette, hogy sérülést sem tudtam rajta ütni a jobb hátsó hetesekkel, pedig ott van nyomaték.