Tök jó, hogy néhány éve egy rakás fővárosi felújításról döntöttek, mert ezek lassan kezdenek beérni, és akármerre jársz, találsz egy új teret, épületet, átalakított utcát, középületet. Mostanában kettőbe is beleakadtam, és mivel ezekről eddig nem volt szó, lefotóztam nektek őket.

Az első a Kolosy térnél van, és már december környékén átadták, de a téli szürkeségbe nem jöttek ki a színek, meg a formák, egész pofás lett az egész:

Tudni kell a felújításról, hogy az egy nagyobb projekt része, nemcsak a térhez nyúltak hozzá, de a környező utcákhoz és a piachoz is, utóbbi miatt anyáztak annyit novemberben a kofák: hónapokra ki kellett költözniük az épületből a felújítás miatt, az átadás meg egyre csak csúszott, ami lenullázta a bevételeiket. Ejnye. A tér viszont tényleg sokkal jobb így, mint amikor még parkolónak használták.

A másik beruházás is piac mellett van, a Vámház körúti vásárcsarnok mögött, ami nem egy grandiózus beruházás, ezzel együtt lassabban készül el, mint bármi. Már 2010-ben írtak róla a tematikus oldalak, 2011. nyarára ígérték az átadást. Akkoriban még a környéken laktam, de jó ideig nem volt munka. Aztán legalább másfél éve elkezdték piszkálgatni a parkot, egyszer mintha el is készültek volna vele, majd újra feltúrták, és most félkészen bár, de kezd már emlékeztetni arra, ami a látványterveken szerepel:

Kellemes lesz a Csarnok tér a felújítás után, bár tegyük hozzá, hogy a hátsó, parkolós rész, ami eső után mindig csupa dzsuva, még érintetlen, csak a tervrajzokon zöld. És mivel a tér pont errefelé szélesedik, és a másik keskenyedő végét és vagy két évbe telt megcsinálni, az évtized vége előtt nem reménykednék a munkák befejezésében.

Ettől persze még az irány tök jó.

Szóval ez nem új, de még nem írtunk róla: van a Paulay Ede utcában egy édességbolt, amit fél Budapest ismer már, a másik fele viszont még sosem hallott róla:

Pedig elképesztően néz ki. Beléptek, és úgy érzitek, mintha a lobotómián átesett Tim Burton díszletei közt mászkálnátok. A fantázia megmaradt, de a személyiség gyökeresen átalakult, és a gótikus-hollós-levágott fejes világot felváltotta a rózsaszín pöttyös cukiság.

A Sugar Shop annyira jópofa, hogy azt képeken nehéz is megmutatni, el kell menni a helyre, aztán jó alaposan megnézni. De kábé ilyen:

Akárhová nézel, új étterem nyílik Budapesten, méghozzá nagyjából ugyanabból a fajtából: az 1000-1300 forintos mezőnyben játszó, egyszerű, de jó alapanyagokból készített nemzetközi konyhás helyek lassan beterítik az egész várost. A múlt héten például két új levesező is nyílt. Jó ez nekünk? Nézőpont kérdése.

Jókuti Andrással, a Világevő bloggerével pont erről a jelenségről beszélgettünk néhány hete: hogy a budapesti gasztroforradalomban viszonylag kevés a pionír, ha valaki kitalál valamit, a többiek őt másolják. Nyílik egy levesező? Nyílik rögtön tíz. A városban most már három sikeres hely működik, a Leves., a Bors és a Soup Culture, és vagy öt hasonló hely van még.

Esetleg friss szendvicset akarsz? Megveheted a fenti háromnál, meg még vagy egy tucat, mostanában nyílt helyen.

Pho-re vágysz? Lassan több helyen kapsz vietnami levest, mint gulyást, és már azok is ázsiai kaját készítenek, akik korábban maximum a lecsót vállalták be.

Aztán nagyjából ennyi, ami Jókutinak kimondottan fáj. Hol vannak a perui ízek? Hol vannak a színvonalas afrikai kajáldák? Miért nincs több ehető indiai? Lesznek-e valaha megfizethető francia kisbisztrók? Miért nem hozza be valaki végre a rohasztott izlandi cápahúst?

Ez az egyik nézőpont. De nézzük inkább másként: a budapesti gasztroélet néhány év alatt elképesztően sokat változott, stabilabb alapokra épülő nyugati társadalmakban a hasonló folyamatok évtizedek alatt zajlanak le. Öt éve még tényleg csak a McDonald's-ba és a Burger Kingbe tudtál beülni, ha megfizethető, gyors kajára vágytál, ma már fejből tudnék sorolni vagy harminc alternatívát a belvárosban.

Hogy a változás minta szerint zajlik, amiben van némi ismétlődés, nem tragédia, vagyis inkább a folyamat része: képtelenség öt év alatt a világ teljes gasztrotérképét lefedni, nem hozhat be minden étterem új ízeket és persze, hogy sokan abban fektetnek, ami már bizonyított Budapesten, ragaszkodnak a bevált recepthez (recept, haha!).

De legalább félévente megjelenik valamilyen új íz Budapesten, amit aztán elkezdenek másolni, majd kis idő múlva megint új őrület jön. A lényeg, hogy a közönség nem rohangál ész nélkül egyik helyről a másikra, ami beválik, azt eltartja, ott megmaradnak a vendégek, és bőven van még hely az újnak, mert látszik, hogy ami jó, az megtelik.

Szóval néhány év múlva biztos lesz itt perui, afrikai konyha, de még rohasztott cápa is, és az évtized végére egészen biztosan olyan színes lesz Budapest gasztrotérképe, amilyenre az évtized elején még senki sem számított.

Big Times!

Attól, hogy valami olasz, meg gyors, még nem lesz forradalmi Budapesten. Sok ilyen van már, és közülük néhány pont mostanában nyílt. Ott van például a Pasta., a Leves. második része, ami márciusban kezdett a Kálvinnál, instant sorokat generálva a környéken. A Gozsduban dübörög a 2Spaghi, ahol igazi olaszok adnak el igazi olaszoknak tésztát, autentikusabb olasz hely nincs is ma Budapesten. Meg ott a Preso a Hajós utcában, ami tavaly ősszel startolt, és ami tényleg jópofa saját recepteket, házi tésztákat tol.

Kellett nekünk még egy olaszos gyorsétterem? Persze, miért ne? Épp elfért. És ha még jó is, akkor meg főleg.

Kezdjük azzal, hogy a La Trattoria jó. Nem ettem végig a menüt, fogalmam sincs, milyenek a pizzáik, de a tésztájuk egésznek remek. Legalább tízféléből választhatsz, az ár 1000 és 2000 forint között mozog, a legnépszerűbb fogások viszont mind 1500 alatt vannak. Én bolognese rustico papardelle-t kértem, szóval tészta bolognai mártással. Ezt a fogást mindannyian ismerjük, így könnyebben kiderülnek a bizonytalanságok is.

A La Trattiroánál viszont ilyenek nincsenek.

A tészta jó, saját, ruganyos, és megfelelő arányban van a szósszal, egyikbe sem fulladsz bele. A bolognese tényleg olyan volt, mintha az olaszoknál ennéd: friss, tele csodás zöldségekkel és pont annyi hússal, hogy ne nyomja agyon a szószt, csak karaktert adjon neki. Az adag örvendetesen nagy, ez ugye nem fine dining, ide tényleg jóllakni jár az ember, és én teljesen leizzadtam, mire az utolsó tészta és paradicsomdarabot is lenyomtam. Komoly méretekkel nyomják.

Alakul az Október 6. utca: van már itt ázsiai, mexikói kajálda, adnak elképesztő steakeket és finom leveseket is, most meg befutottak az olaszok. És hatásosan érkeztek.

La Trattoria
Budapest, Október 6. utca 13
06706300065

A Hunyadi tér már eddig is több szempontból volt titkos ékszerdoboza Budapestnek. Ha céltalanul sétálgató turistának képzeljük magunkat, rögtön megértjük az okát: az Oktogon nyüzsgésétől két utcányira nagy élmény belefutni egy ilyen csendes, zöld, századfordulós polgári hangulatot árasztó légkörbe. Az egyik sarokban ráadásul egy arányaiban hatalmas, 116 éves vásárcsarnok áll, rajta ökör- és sertésfej gipszstukkó, szatírfejek és hasonló nyalánkságok. Szombatonként pedig kipakolós, szabadtéri piac, ami ilyen közel a belvároshoz egyedül itt fordulhat elő.

Tovább fokozza a Hunyadi tér vonzerejét, hogy nemrég felújították. Tavaly decemberben adták át, és azóta elkészültek az árusító standokkal is, egységes árnyékolókkal, amik még rendezettebbé teszik a terület és a piac megjelenését:

Szombat délelőttönként ezt a részt ellepik az árusok, és ilyenkor a téren elhelyezett zenepavilonban egy női kórus is fellép 10 órától, vagyis új kategória bontakozik ki a szemünk előtt: a zenés piac. Emese nevű olvasónk saját tapasztalatát is megírta ezzel kapcsolatban: "Sajnos én csak az utolsó 2-3 számra értem oda, a karvezető elmondása szerint ez már a 3. hétvégéjük volt, hogy a pavilonban énekeltek. A napsütéssel, a szaladgáló gyerekekkel, és a padokon pihenő emberekkel igazi békebeli, szívet melengető tavaszi hangulatot sikerült varázsolni a nem is olyan rég még hajléktalanokkal teli, koszos, büdös térre."

A park egyébként tényleg megtelt élettel, fiatalok-idősek vegyesen ücsörögnek, beszélgetnek, játszanak, a füvön nagy társaság élvezi a tavaszt, a szökőkútban kisgyerekek fröcskölik egymást (kánikula hiányában teljesen felöltözve, aminek a szülőknél jobban nyilván senki nem örül), az egésznek van egy családias, meghitt hangulata. Még a focipályán játszó, kissé ijesztő külsejű pocakos-tetkós alakok is udvariasan küldik el a kisebbeket, ha kérik a pálya felét.  Semmi lincselés.