Thaiföld ízeit mindketten szeretjük. Csaba a délkelet-ázsiai ország utcai ételárusainál szerzett tapasztalatokat, szerinte a műanyag székeken, benzinfüstben elfogyasztott utcai kaják gazdagsága többnyire össze sem hasonlítható a drága thai éttermek turistáknak szánt, unalmas kínálatával, én viszont csak Budapesten kerestem eddig a lehetőségeket. Ez leginkább annyit jelentett, hogy sokat jártam a Kis Parázsba.

Tegnap aztán egy új versenyzőt avattak a piacon, a még csak néhány napja működő Padthai wokbarba hívták el a sajtó képviselőit, köztük minket is. Mi azonban cselesen akkor mentünk, amikor legkevésbé vártak minket: másfél órával a sajtótájékoztató előtt. Nem arra voltunk ugyanis kíváncsiak, mivel készülnek nekünk, hanem arra, mit kaptok ti, ha bementek később az esetleges ajánlásunk alapján.

Délután három előtt érkeztünk az Erzsébet tér közelébe, az Október 6. utcába, a bejáratnál pedig rögtön az étlappal szembesültünk (rákattintva nagyít):

Abszolút kreatívnak kell lenni tehát a választásnál, amit egyáltalán nem bántam. Izgalmas így, ízenként összerakni az ételünket még akkor is, ha néhány összetevőről fogalmunk sincs. Ilyenkor rá lehet nézni a pult mögött állóra, és megerősítést várva megkérdezni: mert az passzol, ugye?

Mindketten üvegtésztát választottunk, Csaba kacsa-, én pedig disznóhússal, mindketten kértünk bele fafülgombát, meg egy-egy adag szószt. Itt már elválnak egymástól a nemzetek, Csaba Thaifölddel folytatta (Padthai szósz), én viszont Burma felé vettem az irányt egy green curryvel. Leültünk, vártunk, körülnéztünk.

A hely két szintes, a földszinten, a bejárattól jobbra lehet leadni a rendelést, amit a konyhába továbbítanak. Ide bárki benézhet, egy helyiségben van velünk, a pult folytatásaként, üvegfalakkal választottak el a vendégtértől. Ezzel szemben bárszerű, magas asztalokon és székeken esznek az emberek, hátul pedig egyetlen hosszú asztal van és a padsor. Az egész robosztussága és megvilágítása a Nobut juttatja eszembe, csak sokkal több fénnyel. Aztán feltekintek, és a fehér falra ragasztott vicces ábrák mindjárt megtörik ezt a szigort. Az egész hely hangulata vidám, könnyed, mégis van benne egy adag komolyság is.

Közben elkeverték a számunkat, újra beadják a konyhára. Nem bánjuk, bár a mondás szerint ez egy gyors kiszolgálású, mégis magas minőséget tartó étterem, az első kritériumra most nem volt szükségünk. Néztük, hogy készül az ételünk a thai származású szakácsok keze alatt:

Az eredmény:

Kitűnő. Sokkal izmosabban operálnak az ízekkel, mint a Kis Parázsban. Csaba meg is jegyzi, hogy nehéz ebben a kérdésben ítéletet mondani, de összességében talán ez áll közelebb a thai utcai árusok világához. De ettől nem lesz kevésbé elegáns, az ízek kavalkádja, a harc a szájban izgalmassá és kellemessé teszi az evést, nem egyetlen összhangra törekedve, inkább egy remek kis fogócskát létrehozva.

Sikerült a feladat, amit a hely láthatóan kitűzött maga elé: belőni a középutat. Gyors is, és jó minőségű is. Olyan ízeket hoztak létre, ami egy Thaiföldön edzett embernek is elfogadható, de az is elégedett lesz vele, aki még életében nem kóstolt ilyen ételt, és csak a magyar konyhát ismeri. Tényleg, főleg utóbbiak lehetnek, akik nagyot néznek majd, amikor bármelyikünk összeállítását kipróbálják. Ajánlom nekik.

Itallal együtt pedig 1700-1800 forint körül fizettünk mindketten egy főételért, amivel teljesen elégedettek voltunk, máshol is ennyit kértek volna. Meglátogatjuk még a későbbiekben is a Padthai wokbart, mert ha tudják tartani a minőséget és az árakat, rendszeres vendég leszek, és kikísérletezem a kedvenc összeállításomat.