Úgy kezdődik ez a történet, hogy levélben megkerestek egy különös ajánlással. Halász Ferenc galériavezető invitált el a Titok Galériába, a levél végén hozzátéve a sejtelmes mondatot:

“Itt semmi nem az, aminek látszik.”

Nem sokkal később ott voltam az Ó utcában, keresve a 12-es számot. Alig találtam meg a helyet, mert ugyan egy színváltós ecsetet ábrázoló cégért akasztottak a pincelejáró fölé, ez kevésnek bizonyult, hogy rájöjjek: odalent egy galéria van.

Vagy nem is tudom igazából, micsoda.

A korlát, a hirdetőtábla, a járólap, az íróasztal, a függöny: minden elüt a többitől, diszkomfort, picit bizarr érzésünk van itt a föld alatt. Aztán bevezetnek hátra, és ott kezdődnek az igazi furcsaságok.

Jobbra egy kopottas, omladozó szoba, nagyjából olyan hangulattal, hogy bármelyik horrorfilm elfogadná kezdő jelenetnek, ahogy a kandallóból kimászik valami.

Ezzel szemközt pedig egy nagy terem teljes sötétségben, egyetlen festmény világít meg a lámpa. Odamész.

Szól a zene a háttérben, miközben megnézed, hümmögsz. Hát igen, Michael Jackson, csillag, arcok. Szép-szép. Aztán egyszerre csak kialszik a fény, és egy UV-lámpát kapcsol fel az automatika, és a festményen egy másikat pillantasz meg. “Olyan festékkel festettem rá, ami csak UV-fényben látszik” - mondja az alkotó, a hátam mögött. Normál tartományú fénynél láthatatlan, UV-ben viszont megjelenik.

Aztán jön egy Mozart-festmény, a művész, Kő Ferenc még egy festékből megformázott Mozart-golyót is felvitt a vászonra. A következő pillanatban megjelenik a vásznon a zeneszerző világító, kissé kékes portréja. Történelmi témák, egy-egy híres ember, akiről megrendelésre készített festményt Ferenc. A közös bennük az, hogy valójában nem egy festményt látunk, hanem kettőt, sokszor hármat (fluoreszkáló festéket is alkalmaz időnként, ami a teljes sötétségben látszik csak, miután megvilágították). És mindegyik réteg épp olyan aprólékosan kidolgozott, mint a másik.

Visszafelé a bejáratnál berendezett romos szoba már nem látszik. UV-fényben úszik, és hirtelen minden a helyére kerül. A vázásban ott a virág, a képkeretekben a kép, a kandallóban ég a tűz, és még a székek bársonyhuzata is kap egy kis optikai tuningot.

Tényleg különös élmény ez, Ferenc weboldalán is megtekinthető néhány kép. Ami viszont még különlegesebb: a festményeket nem kifejezetten eladásra szánták. Inkább csak bemutatják az évek alatt összegyűlt munkákat, meg a csak ide, a Titok Galériába készített színváltós horrorszobát. Hát akkor hogy éri ez meg? - kérdezem. Belépőt szedünk, aki látni akarja, annak egy-kétezer forintot fizetnie kell. Ja, hogy akkor inkább ez kiállítás ez - próbálkozom definiálni a dolgot. Végül is, igen - jön a válasz. De azért vannak ingyenesen megtekinthető részei is a pincerendszernek, ottjártamkor Ivan Jelinek kannái, poharai, valamit Maja Klapper festményei voltak kiegészítői a különös élménynek.

Szóval zavarba ejtett a dolog. Egy újszerű ötlet aprólékos kivitelezéséről szól, ami semmiképp sem magas művészet, viszont kellően izgalmas ahhoz, hogy megemlékezzek róla. De őszintén szólva fogalmam sincs, hogy fizetős belépő mellett hányan lesznek kíváncsi a képekre, hogy ez így, ebben a formában mennyire működőképes.

Titok Galéria
Cím: 1066 Budapest, Ó utca 12.
Nyitva: K-V: 14:00 - 20:00
Időpontegyeztetés: +36 70 395-6814

Fausto Di Vora már 1990-ben elhozta Magyarországra az olcsó pizza és spagetti alternatíváját, a jó olasz konyhát. Először csak a Dohány utcában üzemelt a Fausto’s, aztán a nagyobb babérokra törő ristorante levált: elköltözött a Székely Mihály utcába, egy kirakatba. Ott a vendégek egy szűk szobában ültek, és próbáltak feloldódni a Kazinczy és Király utcából átsétáló emberek közvetlen, egy üvegtáblától elválasztott társaságában. Most már a LouLou van itt, a Fausto’s ristorante visszamászott a régi helyére, ahol a szerényebb konyhát vivő osteria végig megmaradt. Most, ha belépsz az ajtó, balra találod a háziasabb, lazább éttermet, jobbra pedig a fine dining vár.

Van business lunch, 2900 forint, balra kell hozzá fordulni. Naná, hogy kipróbáltam.

Két fogás, amit ezért az árért kaptam: radikkió (vörös cikória) leves és penne carbonara. Nincs túlbonyolítva, nem is kell, lássuk.

“Mit inna az ebédhez?”. “Vizet”. “Máris hozom” - zajlott a párbeszéd köztem és a pincér között. Fontos szavak, mert végül elég sokba kerültek nekem. Hamarosan hozták az ebéd mellé járó rágcsálnivalót: grissinit, kenyeret.

A leves nem volt kellemes, sem üde, mintha egy öreg, zöld (vagy persze vörös) növény gyökerét szívogattam volna. A penne viszont mesés volt, legalábbis ami egy carbonanrából kihozható, az megvolt benne: tökéletes állagú, markáns kiállású tészta, zseniális ízű sonka gazdagon, és lágy, krémes tejszín. Nem lehet belekötni, legfeljebb azt, hogy egy carbonara így sem az izgalmak tárháza, egyszerűen azért, mert egy alapvetően egyszerű étel, egyszerűen elkészítve.

Ebben az árkategóriában sokkal több izgalmat nyújt egy Laci!Konyha mondjuk, a Fausto’s verziója inkább az üzleti ebédeknek, a kiszámítható minőségű, gyorsan elfogyasztható, belvárosi menőségnek ajánlható, különösebb borzongás nélkül.

A számlán kicsit megütköztem: a “vizet kérnék” rendelésemre kihozott 0,75-ös Acqua Panna 1800 forint. Pedig ez nem az élet vize azért, legfeljebb kétszer annyiba kerülhet beszerzési áron, mint egy átlagos ásványvíz. Egyszerűen ezzel érték el, hogy a 2900-as ebédek idejében se hagyja el senki 5000 forint alatti fizetéssel a helyet. Ami nagyon nem szimpatikus húzás.

Fausto’s Étterem
Cím: 1072 Budapest, Dohány utca 3.

Disclaimer: a helyre bejelentés nélkül érkeztünk, profi fotós stábot nem vittünk magunkkal, a számlát pedig saját zsebből fizettük. Ha nem így tennénk, semmit nem állíthatnánk hitelt érdemlően az étel minőségére, a felszolgálásra vagy a számla végösszegére vonatkozóan.

Oké, lássuk be mindjárt így 2015 elején, hogy akit 1882-ben fel lehetett hívni, az azért elég menő volt. Ez olyan, mint egy korabeli magyar Forbes-lista. És itt is van, a tükröződésért bocsesz:

Ezen láthatjuk, hogy a legnagyobb gyárak és intézmények mellett (Drasche-féle kőszénbánya- és téglagyár-társulat, Gőzmalom, Első Magyar Részvény Serfőzde Rt. - a mai Dreher -, az országos Takarékpénztár, a Pesti Napló, a tőzsdék, vasutak, a Vámház, stb.) a menőbb vállalkozókat is fel lehetett csörögni. Kereskedő, lámpagyárosok, menő ügyvédek, ügynökök, mérnökök fizettek elő a telefonszolgáltatásra, akkor még fogalmuk sem volt, miért. Akkor úgy tűnt, ez a jövő. És hát az lett.

Fura lehet, hogy egy telefonkönyvben nincsenek számok, pedig ebben tényleg nincsenek. Tárcsázni ekkor még nem kellett, a központ jelentkezett a kagyló felvétele után, és a fenti telefonkönyvből név szerint lehetett kérni az egyes kapcsolatokat. A központos fizikailag összekötött minket egy táblán a céllal, és kész. Később már modernebb eszközökkel történt meg ugyanez:

A fenti telefonkönyvben összesen 187 előfizetőt számoltam meg. Az ország első telefonközpontja kilenc hónappal korábban jött létre, összesen 50 előfizetővel. Ez háromnegyed év alatt 274 százalékos emelkedés, akárhogy is nézzük, és hol voltunk még az igazi boomtól.Itt láthatjuk, hogyan emelkedett az előfizetők száma 1881-től 1999-ig:

Imádom, ahogy hirdették a telefon jóságait.

Röviden: amit eddig egy nap alatt végeztünk el, most már 10 percz alatt megtehetjük. Sajnos azt akkor senki nem mondta, hogy az így felszabadult 23 óra 50 percet az ily módon felgyorsult munkavégzéssel töltjük, nem henyéléssel, vagy a havi kerestünk összerántásával néhány óra alatt.

A képek a Telefónia múzeumban készültek még régen, fogalmam sincs, miért őrizgettem eddig ezeket anélkül, hogy posztoltam volna. A fentieken kívül további érdekességeket találni az épületben, úgy mint a Westel 0660 (mindenki magában énekelve olvasta?) lefedettségi térképei, vagy az első Telefon Hírmondó adása. Ez egy rendes rádióműsor, amit a telefonban lehetett meghallgatni. Lap, amelynek nincs papirosa - ahogy akkor fogalmaztak.

Vége az évnek, jön a következő, ami tele lesz blogos eseményekkel, hihetetlen izgalmakra és közös kalandokra lehet számítani, de nem akarok spoilerezni, legyen elég annyi, hogy szerintünk szeretni fogjátok.

Mielőtt azonban belevágunk 2015-be, nézzünk gyorsan vissza, tényleg csak villanásszerűen, hogy melyik cikkeket néztétek a legtöbben idén.

A legnépszerűbb anyag a budapesti gyorskajáldákat bemutató összefoglalónk lett, júliusban szedtük össze másodszor, hogy milyen hatásokkal járt a streetfoodforradalom a városra.

A második legolvasottabb az a cikk lett, amiben felkerestük a Google titokzatos budapesti központját: a webkettes cég olyan műhelyt hozott Budapesten létre, amit Európában máshol még nem, és ez komoly izgalomba hozott mindenkit. Minket is.

Harmadik helyre a hamburgeres összefoglalónk került, amit folyton frissítünk, bár rövidesen egy nagyobb revízióra küldjük az anyagot, ahogy minden évben egyébként is tesszük.

Ezután jött Ádám őrült kísérlete: kipróbálta Kásás Tamás új éttermét, ami tartogatott néhány kellemetlen meglepetést, de mi nem félünk a kalandoktól!

Szintén nagyon népszerű volt a romantikus budapesti kéglit bemutató írásunk, ahogy sokan kattintottatok arra a cikkre is, amiben az elkészült Ferenciek terét mutattuk be. És nyilván agyonolvastátok azt a posztot is, amelyikben az egykilós rántott húsokat készítő büfét mutattuk be nektek.

Következő a sorban a Cirkusz nevű éttermről szóló írásunk lett, a szórakozóhely minőségi konyhával, ott van a toplistában még egy decemberi cikk a Karaván nevű streetfoodmutánsról, illetve Ádám írása arról, hogy Budapestet sok külföldi isteníti, sok meg gyűlöli: megpróbált rendet tenni a kérdésben és megmutatni, hogy milyen is a főváros valójában.

Ahogy ígértem, 2015-ben még frissebbek, még szórakoztatóbbak leszünk, nagy közös kaland lesz ez az év, ami hoz néhány jelentős változást is.

Egyébként meg maradunk azok, akik vagyunk: bejelentés nélkül érkezünk, fogyasztunk, fizetünk, majd távozunk, és tényleg csak azt az élményt írja meg, amelyik érdemes rá, mert egyedül így van értelme csinálni A küldetést. A cél most már lassan öt éve ugyanaz: hogy megismerjétek a legjobb helyeken, ami által egyre jobb város lesz Budapest.

És hát nem jobb lett?

BUÉK!

A blogon időnként végigkísérhetitek a kínlódásunkat, amikor valami új törzshelyet keresünk, ahol nappal tudunk dolgozni a belvárosban, nincs tömeg és kényelmes a munka. Kávézókat, teázókat, nappali pubokat és hasonlókat kóstolgattunk, amíg kialakultak a kedvenc helyeink, amiknél azért még mindig sok a kompromisszum.

Aztán nemrég írtam a Kaptárról és más közösségi irodákról. Kávézószerű napfényes tér, különféle szolgáltatások és biztonság - kábé ezek voltak a főbb előnyök, engem a kreatív légkör hidegen hagy, mert azt megteremtem a fejemen belül, ha nem zavarnak. Viszont ez már majdnem 40 ezer forint havonta, plusz a tea és a kávé, amiért szintén fizetni kell. Úgyhogy abban maradtam magammal, hogy egyelőre maradnak a törzshelyek, meg a város alternatív munkahelyeinek felfedezése.

Aztán a Regus keresett meg minket pár hete, hogy megmutassa, mennyi lehetőség van még Budapesten.

Nekem mondjuk halvány sejtelmem sem volt, mi az a Regus. Pedig hét irodaházban vannak jelen Budapesten (valahol egy egész irodaházat bérelnek), és különféle felxibilis bérleti konstrukciókban gondolkoznak.

Mielőtt még az agyamra szállt volna a szürke homály a konstrukciók ismertetése miatt belém állt unalomtól, rögtön egy különös állítással kezdtek: 2999 forinttól van a legolcsóbb havi szolgáltatásuk (akkor látjuk, ha ezen a linken átállítjuk magyarra a régiót). Rögtön kíváncsi lettem: mit adnak egy főétel áráért egy hónapig?

Az arany kártyáról (Businessworld Gold) van szó, amivel bemehetünk bármelyik Regus irodaházba, és az üzleti társalgóba, kávézóba vagy a közös helyiségekben oda megyünk, ott ülünk le dolgozni, ahol akarunk. Nem kapunk saját irodát, és a nagy terű irodákban sem ülhetünk le egy asztalhoz, de több helyen ki vannak téve süppedős fotelek laptoptámasszal, ahová belehuppanhatunk. A kávé-, teafogyasztás ingyen van, ami nálam eleve 3000 forint sokszorosa egy hónap alatt.

Oké, vannak nyomasztó helyek, ahol nem szívesen ülnék le dolgozni (mondjuk egy folyosón):

De vannak egész kellemes lehetőségek is, itt például a Bank Centerben, a nyitott aula felett ülhetünk ki asztalokhoz:

Vagy itt vannak a Think podok (szintén Bank Center), vagyis egyedi kis dolgozófülkék: