English

Egy nap a városban

Elkészült a Ferenciek tere, birtokba vette a város

szucsadam 2014 január 29.

Mondjuk olyat sem láttam még, hogy a kivitelezésről szóló információs táblán 2014.01.28. szerepel, és 28. este már sepregetik a burkolatokat, és az utolsó talicskáig mindennel együtt levonulnak a kivitelezők. Annak ellenére, hogy a Ferenciek tere felújítására már várunk egy ideje, ez mégiscsak szokatlanul normális dolog volt (január elején így álltak).

Január 29-én tehát a város használatba vette a teret az utolsó négyzetcentiméterig, most már minden zavaró körülmény nélkül végigsétálhatunk a környéken. Ami egy szellős, átlátható, gyalogosbarát hely lett, ráadásul végre összeköttetést biztosít két felújított útszakasz között. A Ráday utca elejétől egészen a Szabadság térig most már megszakítás nélkül, egységes arculatot látva sétálhatunk végig.

A ferences templom előtt jelzőlámpára várnak az emberek, pedig még sok félnivalójuk nincs a keresztbe haladó forgalomtól...

P1180772.JPG

...hiszen a "kivéve engedéllyel, BKK és kerékpár" kitételre masszív megoldással ügyelnek.

P1180781.JPG

A térre rengeteg szemetest telepítettek, ezen kívül padok és forgószékek várják az ücsörögni vágyókat. Utóbbiak nagy melegben nemcsak a hőmérsékletükkel, de az árnyék hiánya miatt is inkább riasztóak lesznek.

P1180783.JPG

Akinek eddig nem tűnt volna fel, az útburkolat és a járda mindenhol egy szintben van. Az autós csak utalást kap, merre kell haladnia, ezáltal sokkal óvatosabban és kisebb sebességgel hajt keresztül a téren (érdemes megnézni Smiló Dávid: Osztatlan, közös tér című előadását a témában).

P1180786.JPG

És a kedvenc: gyalogosátkelő a Kossuth Lajos utcán, keresztbe.

P1180792.JPG

A túloldalon is látható, ahogy az emberek a járda helyett az utcán sétálnak. Kiszabadultak abból a szorító érzésből, ami a környéken eddig hatalmába kerített mindenkit, hogy mint a marhákat, tereltük be magunkat szűk járatokon a föld alá, onnan meg szűk járdákon tovább. Tudom, autóban ülve engem is idegesít, ha nem veszik észre magukat az előttem korzózók, de mégis olyan szabadságérzetet ad középen haladni, ami átragad rám is. Én is ott sétálok, és jó, hogy az enyém is minden négyzetméter. Mindenkié.

P1180798.JPG

Ha innen balra fordulunk, a Március 15. térre, majd megint balra, el az Erzsébet híd alatt sétálunk, érezzük, hogy mekkora területet érintett az itteni felújítás, és hogy a Ferenciek tere átalakulása hogyan illeszkedik a környezetébe. Itt is egy rakás padot helyeztek ki, egy kétsávos bicikliúttal tették barátságosabbá a fel- és lehajtót (most már mindkettő, a Google Maps nem is tudja, mi van). Azonban találtam egy bakit: a Március 15. térről, egy tágas kapun érkezve nincs gyalogosátkelő, ezért mindenki - beleértve engem is - illegálban sétál át. Tényleg, mindenki, vagy tíz embert láttam így áthaladni, pedig alig voltak az utcán.

P1180757.JPG

P1180759.JPG

A lényeg: nagyon szerethető lett a környék, sétáljatok egyet errefelé.

Az összes elkészített kép a galériában:

 

süti beállítások módosítása