Egy közelben lakótól tudtuk meg, hogy átalakítanák a város egyik leghangulatosabb terét, amit annak idején Ádámmal egymástól függetlenül fedeztünk fel, és amit pont egyszerre akartunk megmutatni a egymásnak.

- Én mutatom meg azt a szép teret, amit találtam!

- Nem, inkább én!

Aztán egyszerre mindketten megmutattuk ezt itt: 

Azóta már többször is írtunk a Kamermayer térről, éppen ezért kaptunk fel a fejünket, amikor egy, a téren lakó olvasónktól megtudtuk, hogy az önkormányzat jelentős átalakítást tervez, de

Nem Mondja El, Hogy Milyet.

Egyáltalán nem egyeztetnek a téren lakókkal, sőt, még kérésre sem hajlandók elárulni, hogy mire készülnek. Írtunk néhány hete egy levelet a kerületi főépítész irodavezetőjének (főépítész jelenleg nincs), de nem kaptunk választ. A munka halad, a tervek titkosak, egyszer majd váratlanul felvonul a brigád, aztán ledózerol és jól átalakít mindent. Persze benne van a pakliban, hogy a Kamermayer tér még tizenötször menőbb lesz, mint most, és hogy ami jelenleg jó benne, azt kiterjesztik arra a részre, ami most nem jó.

Lehet.

De a legutóbbi belvárosi önkormányzati felújításokból ítélve sokkal nagyobb esély van arra, hogy leraknak valami rettenetes térkövet, vagy egy új Száhel-övezetet alakítanak majd ki környéken. Nem tudjuk, senki sem tudja, és éppen ez a legnagyobb baj, hogy elzárják az információk egy izgalmas közügyben, mintha egyáltalán nem is tartozna ránk, vagy a téren lakókra, hogy mi lesz a Kamermayer sorsa.

Szóval pályázatot hirdetünk: küldj el egy képet arról, hogy szerinted mit akar csinálni az ötödik kerületi önkormányzat a térrel, ha egy mód van rá, politikamenteset. Ezt a fotót használd fel:

Kedvcsinálónak készíttettünk néhány látványtervet Kovács KoPé Péterrel, akinek több kiállítása is volt már a csak a fejében létező Budapestről és tele van tök jó koncepciókkal a városról. Persze mi is írtunk róla.

Az első képen az építési vállalkozó a Sarlaccot bízza meg a kivitelezéssel:

A másodikra némi poszt-apokaliptikus hangulatot varázsolt a félig elsüllyedt Szabadság-szoborral:

A harmadikon egy láva végez finom átalakítást az önkormányzat megbízásából:

És most rajtatok a sor! Készítsétek el a saját rém/álomképeteket, ha megoldható, politikát mellőzve (ha nem, nem). És ha nem sikerül olyan minőségben, mint KoPénak, semmit gond, imádjuk a South Park-vonalat is.

A sivatag, szomorú csermellyel című művet például már én csináltam:

A képeket erre a mailcímre küldjétek, a pályaművekből lesz szavazás, lesz majd zsűrizés, a főnyeremény meg egy kétszemélyes belépő a Gellért fürdőbe, ami kábé tízezer forintot ér, szóval megéri öt percig játszani a Photoshoppal.

Nyomj egy like-ot, ha te is fel akarod hívni a figyelmet arra, hogy ez így nem oké, és persze vedd elő a Paintet és kezdj el rajzolni, mert az jó!

Amikor öt éve elindult a blog, még nagyon úgy nézett ki, hogy csak mi, budapestiek tudjuk, mennyire jó hely a város, illetve még mi sem: pont azért kezdtük el felfedezni és bemutatni Budapest szerethető oldalát, hogy a depresszív szájhúzás dzsungelében a szeretet machetéjével utat vágva megmutassuk a lakóknak, hogy bőven van miért rajongani.

A közhangulat sokat változott az elmúlt években, velünk együtt azonban szerencsére a világ is felfedezte magának a várost, sőt, most már egyre zavarba ejtőbben és mohóbban lelkesedik érte.

2010-ben még messze elhomályosította Prága ragyogása Budapest halvány, omladozó szépségét, ahogy Jeremy Irons jellemezte a várost, ma meg ott tartunk, hogy Párizshoz és Londonhoz hasonlítanak minket, mi meg csak vakarjuk a fejünket.

Oké, fasza hely, de az egyenest meghosszabbítva néhány éven belül kikiáltják az Emberiség Fővárosának.

A mai poszt apropóját Joāo adta: a portugál srác elkezdett utazgatni a világban, kicsit úgy, mint Forrest Gump, aki csak kocogni indult, aztán nem bírta abbahagyni. Joāo eredetileg két hónapot akart a Balkánon tölteni, ehhez képest már több, mint fél éve utazik, mindenfelé eljut, most épp Észtországban jár.

Oké, ezzel a fél évvel és néhány országgal még nem lett ő az új Magellán, de egyrészt van azért összehasonlítási alapja, amikor legújabb posztjában arról ír, hogy Budapest valami hihetetlenül menő hely, másrészt meg az írásánál is fontosabbak a poszt alatti kommentek, amikből viszont egy tökéletesen azonosítható profil rajzolódik ki:

Budapest az új bezzegváros.

A blogger hét pontba szedi össze, hogy miért gondol jó szívvel arra a két hónapra, amit nálunk töltött, miért vágyik azóta is vissza hozzánk, miért pont hozzánk kötik a legmélyebb és legkedvesebb emlékek. Miért van honvágya, ha Budapestre gondol.

Ezek közt szerepel a csodálatos építészet, az alig néhány éve létrejött műfaj, a vasárnapi piac, a környék számos szép települése, a magyar konyha, hogy minden elérhető gyalog, és a néhány éve még szintén nem létező fantasztikus éjszakai élet. Szóval a régi és új Budapest is együtt, ebben a formában lett utánozhatatlanul vonzó a portugál srácnak.

De kezdd csak el olvasni a kommenteket és zavarba jössz: a világ minden pontjáról helyeselnek Joāonak, sőt, licitálnak rá. Steven Anderson hat hónapra jött 1989-ben és annyira beleszeretett a városba, hogy azóta is itt van. Mohamed Shawki átnézett hozzánk két hónapra 2005-ben, aztán hazament, de rájött, hogy nem bír Budapest nélkül élni, és ideköltözött. Marilia Ribeiro szintén nálunk ragadt. Laura néhány napot töltött itt, de azóta sem tért magához a romkocsma-fürdők-kaják okozta örömsokkból. Hanna konkrétan szerelmes az itt töltött öt nap után, Budapesten akar lakni, és alulértékeltnek tartja a várost:

Szerinte bőven van olyan jó hely, mint Párizs, vagy London.

Az ilyen dicséretek tök jók, de a teljes elfelejtettségből állapotából fura érzés néhány év alatt megérkezni a csúcsra. 

De a fejünket vakarva nézünk akkor is, amikor Joāo megjegyzi kommentben, hogy eddig tízből kilenc utazó Budapestet nevezte meg, amikor megkérdezte, hogy melyik a kedvenc Európai városa, például az ausztrálok.

Nyilván különféle szubjektív élmények váltották ki az időnként talán túlzottnak tűnő lelkesedést, de ha nem egyedi eseteket nézünk, hanem a Nagy Budapest Narratívát, akkor is azt látjuk, hogy kezdünk Európa élmezőnyébe kerülni.

Na hát itt még tavaly voltam, aztán olyan alaposan beütött a karácsony meg az újév, hogy szépen el is felejtettem írni róla, pedig milyen jó volt!

A név: Gömböc
A hely: majdnemLisztferenctér, ha odáig eljutsz, már nyomon vagy.
A kaja: szicíliai
Állítás: ennél meglepőbb, olcsóbb és laktatóbb olasz kaját nem nagyon találsz most Budapesten.

Rizsgombócot adnak, amiről a Gömböc megnyitásáig nem is hallottam. Lehet, hogy ez másnak olyan alapkaja, mint a bolognai, vagy a pizza, de én akár meg is esküszöm, hogy soha, semmilyen körülmények közt nem futottam még bele a rizsgombócba, pedig igény lett volna rá.

Erre persze csak akkor jöttem rá, amikor megkóstoltam.

De ne fussunk ennyire előre, csak hogy húzzam a feszültséget, kezdjük a levesekkel, 450 forintba kerülnek, és ha agyonlőtök, sem tudom megmondani egy hónap távolságból, hogy mi volt abban, amit próbáltam (zöldségek, csirke), de arra emlékszem, hogy egyre jobban meresztettem a szemem, miközben kanalaztam, annyira sűrű, laktató, jól összeroggyantott leves volt. Nem nagyon fordult még elő velem ilyesmi, de erre úgy emlékszem jó szívvel, hogy fogalmam sincs, mi került bele.

Utána jöttek a rizsgombócok. Van belőlük ilyen is, olyan is, de a legjobb, hogy lehet vegyíteni őket, 590 forintért kihozták ezt:

Egy carbonaras, egy káposztás, egy fokhagymás-paradicsomos. Tök fura, mert ugye még sosem ettem ilyet és nem is emlékeztetett semmire az ízük, amit korábban ettem, de olyan természetességgel illeszkedtek bele az eddigi gasztrokultúrámba, hogy nem is nagyon értem, hogy hiányozhattak eddig a rizsgombócok.

Tényleg izgalmas az ízük, már csak ezért is érdemes próbát tenni, de miközben falod őket, inkább arra fogsz gondolni, hogy magától értetődő az elfogyasztásuk, mintha csak egy pizzát, vagy hamburgert tolnál be éppen. Kívül ropogósak, belül majdnem krémesre főtt rizs van mindenféle alapanyagokkal, és persze jó adag sajttal, hogy kontextusba kerüljön a rizs krémessége, és mégis inkább a puhára főtt alapanyagok közé sorold.

Ráadásul ebben a környezetben minden alapanyag átértékelődik, eszembe nem jutott volna például, hogy pont a káposztás fog a legjobban ízleni, pedig így történt.

A Gömböc tök jó választás lényegében minden esetben, amikor arra jársz és nagyon éhes vagy: olcsón fogsz jót enni.

Gömböc
Budapest, Paulay Ede utca 59
06205884525
H-P: 10-22
Sz-V: 12-22

Disclaimer: a helyre szokás szerint bejelentés nélkül érkeztünk, a számlát pedig saját zsebből fizettük, mert mi ilyen srácok vagyunk!

Egészen új pékség (karácsony előtt nem sokkal nyitottak), és egyúttal egészen kellemes meglepetés a Pékesség műhely Óbudán, a Pastrami mellett.

Itt a tulajdonos nem pék. András többek között menő órákat árult, aztán egyik barátja, Lóránth Zoltán új-zélandi péksége, a The Baker's Coffee Shop megihlette. Látta, hogy ott hogyan működik, olvasott nálunk az épp most kibiontakozó budapesti pékség-forradalomról, aztán találkozott Józsival a Pékműhelytől, és segítő tanácsokat is kapott tőle a budapesti nyitásra.

Innentől még lehetne csőd az egész, hiszen a szándék még kevés, kell a jó kenyér is. Andrásnak baromi nagy mázlija volt, hiszen úgy vette fel péknek Szőke Pétert, hogy nem is kóstolta a kenyereit. Megbízott benne. És Péter épp méltó volt erre a bizalomra.

Egyébként Bélapátfalváról költözött fel Budapestre, hogy kenyeret készítsen. “Először ott készítettek 72 órás kovászt” - mondja büszkén, vagyis a szülővárosának is erős a kötődése a kenyérhez. Jó mesterektől tanult, az iskola után, a műhelyben, 15 évesen.

Itt látható a hármas, balra András, a tulajdonos, jobbra Péter, a Pékesség pékje, középen pedig a tanácsadójuk, Józsi:

A Teleki tér Józsefváros azon részei közé tartozik, ahová az átlagember nem szívesen látogat el sötétedés után. Itt nagyjából egy olyan világot találunk, amit a Corvin-negyed épp felfal, esti sétálgatásra végképp nem alkalmas a környék.

Viszont tavaly ősszel átadták a megújult Teleki teret, amit mindenki nagyon pozitívan fogadott. Nemcsak azért, mert aranyoska, meg szelfizésre is alkalmas szobrokat helyeztek el a bejárathoz, ami feldobja kicsit a hangulatot. Az volt az újítás, hogy a teret nem egy távoli szoba magányában tervezte meg egy építészcsapat, úgy alakítva a tér funkcióit, ahogy szerinte a legjobb. Az itt lakókkal közösen ötleteltek az Újirány csoport tájépítészei, és ez nemcsak azt jelenti, hogy lengették a “közösség ereje” zászlót: a 12 alkalmas műhelymunka-sorozaton alkalmanként 15-20 fő vett részt.

Sőt, egy olyan összetartó csapat jött így létre, akik egy civil szervezetet is alapítottak, Társak a Teleki Térért néven. Várható tehát, hogy nemcsak megépítettek egy színpadot a térre, de használni is fogják mindenféle programokkal. Céljuk, hogy tovább növeljék ezt a közösséget, olyan eseményekkel, ahol egyre több helyi érzi magáénak az új teret, a környéket, és végre büszkék lehetnek arra, hogy itt élnek.

kép forrása: index.hu

A teret aztán nagy örömmel átadták, mindenki örült, aztán hazamentek. Sok kommentelő azt jósolta, hogy szétlopják/szétverik a teret, hogy annyi esélye van ott egy rendezett parknak, mint egy piráják közé dobott mókusnak. Úgyhogy egyik este, sötétedés után (még a park nyolc órási zárása előtt) meglátogattam a Teleki teret, hogy lássam, mi történik, és mennyire akad ki a szubjektív veszélyérzet-mutatóm.

Örömmel jelentem: semennyire.

A galériához kattints: