Voltam én már az Arazban, sunday bruncholtunk egyet, ennek keretében tetemes mennyiségű arab ételt fogyasztottunk el a belvárisi hotel-étteremben. A poszt megjelenése után kaptunk egy levelet a hotelvezetőtől, amiben a forgalom érezhető növekedéséről számolt be, egyúttal meghívott minket egy ebédmenüre is. Az ötletet elfogadtuk, a meghívást nem, hogy a sorozat előírásainak megfelelően váratlanul csapjunk le a helyre, így aztán teljes inkognitóban közelítettük meg az objektumot múlt kedden.

Megmondom őszintén, a kiváló sunday brunch ellenére nem számítottam óriási meglepetésre, hiszen ami jó ebédmenü Budapesten, azt majdnem mind kóstoltam már. Ehhez képest az Arazból olyan kellemes jóllakottsággal távoztam, hogy az még az Egy nap a városban ebédmenüs sorozatában is ritkaságszámba megy.

Vegyük először a külsőségeket: az épület szép, ügyesen állították helyre a Hungária fürdő épületét, amihez egy elegánsan berendezett éttermet csatlakoztattak.

Belépés után egyből feltűnik a pincérek jelentős túlsúlya, öten szolgálták ki a körülbelül húsz vendéget, és persze akadt köztük egy, az elegánsan, férfias ruhákba öltözött vonzó lány, akinek csak annyi volt a dolga, hogy a helyünkre kísérjen minket. Fél perccel később már fel is vették a rendelésemet.

Előételnek lencsekrémlevest ettem baconos chipsszel. Amíg vártam rá, kaptam egy limonádét, ez ajándékba jár a menü mellé, és igazán remek ital: friss, kellemesen hideg, kissé talán túl édes, de a bodzának köszönhetően remek tavaszi üdítő.

Igazi hollywoodi történet kerekedett ebből a kis személyes sztoriból: tavaly András még csak az utcámban élő békés hajléktalan volt, akinek alig volt esélye kikeveredni az utca és a pia szorításából. Pár hónappal később főleg nektek köszönhetően már állása van, otthona, és kereskedelmi tévékben ad interjút az életéről.

Tegnap ugye szóltam Facebookon, hogy ma az RTL Klub Reggeli című műsorában kezdünk, ahol Barabás Éva és Szujó Zoltán készít velünk egy rövid interjút: egyrészt Andrást kérdezik majd arról, hogy mi történt vele, másrészt engem, hogy miként sikerült a ti segítségetekkel állást találnunk neki.

A háttérsztoriról talán hadd mondjak annyit, hogy nagyon alapos volt a szervezés, Szűcs Krisztina szerkesztő még arról is gondoskodott, hogy Andrást taxival hozzák és vigyék.

A két műsorvezető meg empátiával, kedvesen fordult Andráshoz, jó volt ezt látni, ráadásul ami a kamerák mögül sokkal jobban kitűnik: abszolút profin viselkedtek, pedig nem is olyan könnyű egy ilyen műsort vezetni, mint amilyennek az a képernyők előtt ülve tűnik.

Időközben felkerült a netre a videó, úgyhogy tessék, itt van nyolc percben az optimista András, meg a nagyon nyúzott én, az elmúlt napokban a szükséges alvásmennyiség felével kellett beérnem, szerintem ezért lehetett korán reggel ilyen szigorú az arcom:

Budapestben azt szeretem a legjobban, hogy folyton meglep. Akár egy különleges elhelyezésű meztelen katonaszoborral, akár egy váratlan színházi előadással - így amikor a Gozsdu udvarban járva benéztem a talpam alatt zörgő szellőzőrácson, és egy zöld ruhába öltözött, az orrába illesztett hatalmas aranykarikával pózoló, a vállán papírszarvakat hordó lányt pillantottam meg, viszonylag gyorsan túltettem magam rajta. Nem nagy ügy, Budapesten vagyok. Aztán két órával később, amikor ugyanerre jártam, és a rács körül állva megpillantottam egy rakás embert, rögtön tudtam, hogy új meglepetés készül. Nem is csalódtam.

Az Egy nap a városban blog szerkesztése miatt nagyjából tisztában vagyok a megrendezett programokkal, kiállításokkal, és a Cékl'art 2011 is fel volt írva a naptárba, de aznap tragikus hirtelenséggel elfelejtettem észrevenni, így tudatlanul kérdeztem körbe: ti mit kerestek itt? Mire várunk?

Az első hármas csoport maga sem tudta, azt mondták, hogy még ők is csak most jöttek. Mondtam, hogy én is, de azért ennyivel nem elégszem meg. Az ajtón folyamatosan kiáramló, majd beáramló embertömeg ritmusát figyelve elkaptam az épület belégzésének stációját, és benyomtam magam az ajtón. A lépcsőn elképesztő mennyiségű embert kellett elkerülni, lent pedig még elképesztőbb számban képviseltették magukat a homo sapiensek.

Volt ez a legutóbbi írásom Andrásról, a hajléktalanról, amiben egy kicsit kiborultam: összesen körülbelül 65 ezren olvastátok a róla szóló öt írást, több ezer Facebook like-ot gyűjtöttek be ezek a posztok azért, hogy minél szélesebb kört érjen el a történet, de semmi. Elszomorított, hogy ha ekkora hátszéllel, ilyen sajtóvisszhanggal sem kap állást egy hajléktalan, aki ráadásul tényleg tökéletesen alkalmas a munkára, akkora mekkora esélye van azoknak, akiket nem karol fel egy blog, vagy egy szervezet, vagy bárki? A nullánál is kevesebb?

Végül legalább ez az ügy, megoldódni látszik. A megszokottnál valamivel kiborulósabb írás, meg a ti segítségetek és rengeteg like-otok megtette hatását, és hirtelen számos komolyan vehető állásajánlat futott be. Írt a második kerület meg az ötödik is, írtak éttermek, szervezetek, számos felajánlás érkezett, András meg váratlan helyzetbe került: hónapokig tartó hiábavaló próbálkozás után hirtelen válogathatott a lehetőségek között. Szerda délelőtt is épp munkamegbeszélésen van, és azt mondja, hogy még a héten eldönti, hol fog dolgozni.

Innen már minden rajta áll: kapott még egy esélyt az élettől, ha megállja a helyét, visszailleszkedhet a társadalomba, lehet saját lakása, jövedelme, némi egzisztenciája és tartása. A kezdet mindenesetre ígéretes: egy étteremben már kipróbálta magát, ahol nagyon elégedettek voltak vele és ahol elvileg bármikor megkezdheti a munkát. Amint elkezd dolgozni, természetesen beszámolunk róla, hogy mi történt vele.

De maradt még egy fordulat mára: meghívtak minket az RTL Klub reggeli című műsorába, ahol holnap reggel, tehát csütörtökön 07:00-kor arról fogunk mesélni körülbelül 7-8 percben, hogy miként jutott el András az utcáig, és mi történt vele azóta. Aki követte a történetét, annak ajánlom, hogy nézzen meg a tévében is minket.

A hamburgersorozatunk eredményhirdetése után talán az volt a legsikeresebb írás az Egy nap a városban blogon, amikor a Szeretem Budapestet mozgalom integrált városfejlesztési koncepcióját ismertettük. Több, mint 75 ezren olvastátok az írást és tízezer facebookos like is érkezett rá, pedig csak 640 pixel széles képeken ismerhettétek meg az elképzelést.

Szerencsés egybeesés, hogy alig két héttel az írás megjelenése után kiállítás nyílt a témában, ahol hatalmas molinókon lehet alkalmanként 3D-ben megnézni, hogy milyennek képzeli a mozgalom a közeljövő Budapestjét.

Kis elismerés nekünk, hogy a kezdőszöveg alcímét már az Egy nap a városban blogról kölcsönözték (Budapest lehet a legmenőbb város a térségben), illetve annak utolsó sorában megemlítik azt a sikert is, amit a terv az írásunknak köszönhetően ért el.

Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy végre embernagyságban lehet megnézni a terveket, amik mellett részletes leírások is vannak. Kiderül, hogy mi a baj a rakparttal és milyen irányba kéne elmozdulni, hogy miként lehetne sokkal jobban kihasználni fürdőinket, amik miatt a turisták Magyarországra érkeznek, és hogy hogyan lehetne szerethető borvidéket varázsolni a parlagon heverő, pedig óriási lehetőségekkel kecsegtető Tabánból:

És hogy milyen gyalogoshidat kéne építeni az egyetlen logikus helyre, a Vigadó és a Várkert bazár közé. Ezt a tervet egyébként 3D-ben is meg lehet nézni, és hát azt kell mondjam, hogy nagyon meggyőző: ahogy egy parkot építenének a Dunára kávéházakkal, virágpiaccal, napozóterasszal, ékszerboltokkal, házasságkötő teremmel, az messze túlmutat az unalmas hídkoncepción, és egy olyan jelképet hozhatna létre, aminek világszerte híre menne. Ráadásul a tervezők szerint ez nem járna az Unesco világörökség-cím elvesztésével sem, csak annyi lenne a fontos, hogy a végső tervezés és az építés során egyeztessenek a szervezettel.

Akinek tetszett annak idején a koncepció, annak érdemes ellátogatnia a Fugába, ahol április kilencedikéig lehet megnézni a Zöld Budapest kiállítást, meg lehet csatlakozni a szervezet facebookos csoportjához is, ahol nyomon lehet követni, hogyan áll a tervek megvalósítása. Persze az Egy nap a városban blogon is beszámolunk mindenről.

Update: ma este héttől nyolcig a radiocafé Építő kritika című műsorában egyebek közt erről a tervről fogunk beszélgetni Bojár Iván András műsorvezetővel, a koncepció egyik kidolgozójával. 98.6.