Budapestben azt szeretem a legjobban, hogy folyton meglep. Akár egy különleges elhelyezésű meztelen katonaszoborral, akár egy váratlan színházi előadással - így amikor a Gozsdu udvarban járva benéztem a talpam alatt zörgő szellőzőrácson, és egy zöld ruhába öltözött, az orrába illesztett hatalmas aranykarikával pózoló, a vállán papírszarvakat hordó lányt pillantottam meg, viszonylag gyorsan túltettem magam rajta. Nem nagy ügy, Budapesten vagyok. Aztán két órával később, amikor ugyanerre jártam, és a rács körül állva megpillantottam egy rakás embert, rögtön tudtam, hogy új meglepetés készül. Nem is csalódtam.
Az Egy nap a városban blog szerkesztése miatt nagyjából tisztában vagyok a megrendezett programokkal, kiállításokkal, és a Cékl'art 2011 is fel volt írva a naptárba, de aznap tragikus hirtelenséggel elfelejtettem észrevenni, így tudatlanul kérdeztem körbe: ti mit kerestek itt? Mire várunk?
Az első hármas csoport maga sem tudta, azt mondták, hogy még ők is csak most jöttek. Mondtam, hogy én is, de azért ennyivel nem elégszem meg. Az ajtón folyamatosan kiáramló, majd beáramló embertömeg ritmusát figyelve elkaptam az épület belégzésének stációját, és benyomtam magam az ajtón. A lépcsőn elképesztő mennyiségű embert kellett elkerülni, lent pedig még elképesztőbb számban képviseltették magukat a homo sapiensek.
Egy nemzetközi, modern művészeti kiállítás megnyitóján jártam tehát, a Cékl'art hatodik megrendezésre kerülő hasonló rendezvényén, és ha a falon található alkotásokból erre magamtól nem jöttem volna rá, elég volt végignézni a közönségen, amiben nyilván lubickoltak a művészek és a művésznek készülő lelkes kiállításlátogatók. Meg mindenki más, aki váratlan ruhákat szeret felvenni reggelenként.
A Cékl'art a Művészetek Új Irányai Kulturális Alapítvány projektje egyébként, akik így "építenének hidat művész és befogadó közt". Intézményi hátteret biztosítanak a fiataloknak, segítve őket karrierjük megalapozásában, megismertetik munkásságukat az értő és a kortárs művészetekben még járatlan közönséggel. Képző- és iparművészeti mustraként indult 2006-ban, megálmodója és szervezője két fiatal egyetemista, Nyulasi Lili és Szenoner Noémi.
És akkor az élményről. Néhány kiállított darab, ami tetszett:
Néhány magát kiállított ember, aki tetszett:
Volt továbbá három üvegketrec, amiben szintén kiállítási célzattal helyeztek el néhány embert, ők bizonyos koreográfia szerint adtak elő. Íme egy videó, aminek készítése közben én is bekapcsolódtam a koreográfiába, mert a gyönyörű és ismeretlen lány rám szegezett egy olyan tekintetet, amitől gyakorlatilag azóta sem tudok szabadulni.
Eközben folyamatosan, megállás nélkül hömpölygött az embertömeg fel és le a lépcsőn, és gyors fejszámolás után arra jutottam, hogy ha mindenki felmenne, elszívna egy cigit, majd rögtön visszajönne, utána megfordulna, és kezdené ugyanezt elölről, akkor sem lenne ilyen vaskos fluktuáció. A lépcső így számomra egy újabb kiállítási darab lett.
Ez egy igazi, nagyszabású, európai hangulatú megnyitó volt tehát, amin jó volt véletlenül részt venni, de jó lett volna szántszándékkal is. Furán viselkedő emberek és olyan hangulat, ami miatt önmagában megérte háromszor körbesétálni. Aki azonban inkább koncentrálna a kiállított darabokra, vasárnapig még megteheti, déltől este hatig nyitva vannak a Gozsdu udvarban a Café Viannal szemben (Király utca felől a harmadik átjáró után). A belépés ingyenes.