Igazi hollywoodi történet kerekedett ebből a kis személyes sztoriból: tavaly András még csak az utcámban élő békés hajléktalan volt, akinek alig volt esélye kikeveredni az utca és a pia szorításából. Pár hónappal később főleg nektek köszönhetően már állása van, otthona,…
Volt ez a legutóbbi írásom Andrásról, a hajléktalanról, amiben egy kicsit kiborultam: összesen körülbelül 65 ezren olvastátok a róla szóló öt írást, több ezer Facebook like-ot gyűjtöttek be ezek a posztok azért, hogy minél szélesebb kört érjen el a történet, de semmi.…
Az Egy nap a városban blog rendszeres olvasói kívülről fújják már András történetét, úgyhogy a következő bekezdés csak az újaknak szól, a rutinos olvasóink meg ugorjanak a következőre. András egy hajléktalan volt a lakásom közelében, aki hiába élt az utcán,…
Utoljára decemberben írtam Andrástól, de azóta majdnem kétszer annyian olvassátok a blogot, szóval röviden összefoglalom az újaknak, mit érdemes tudni róla, a régiek meg nyugodtan ugorják át a következő bekezdést. András egy hajléktalan volt a lakásom közelében, aki hiába…
Csak röviden, amolyan felvezető jelleggel fussunk át azon, mi történt eddig: megírtam a posztot Andrásról, amiből kiderült, hogy egy jóindulatú, a polgári attitűdhöz ragaszkodó hajléktalan lakik a Ráday utcában, aki egy sátorban próbálta meg túlélni az utcára kerülést, és…