Fúziós vacsorára mentünk.

Három évvel ezelőtt, amikor ezt a szót hallottam - fúziós -, nem tudtam másra gondolni, mint egy hatalmas Tokamak-kamrára, ahol százmillió Celsius fokon olvadnak egybe az atomok, akár a Napban. Az ilyesmi egyáltalán nem passzol az evéshez.

Ma már helyén tudom kezelni az ügyet: a fúziós étel azt jelenti, hogy elkészítése során több földrész gasztronómiai szokásait is felhasználják, így a végeredmény úgy lesz hagyománytisztelő (hiszen ismert jellegzetességekre épít), hogy közben egészen biztosan forradalmi lesz.

A Lucullus Bt. HK nevű rejtett konyhájáról már írtam: egy apró lakás ez a belvárosban, az Irányi utcában, ami csak egy konyhából, egy étkezőből és egy mosdóból áll, pont akkora, hogy 15-20 fő meghitten tudjon enni benne.

A hely egyértelműen fejlődött a nyitóvacsora óta: a konyhában sokkal több a fűszer, az asztalok elrendezése éttermesebb lett, gyertya került rájuk, fejlődött a borválaszték, és most már zene is szólt a háttérben.

A séf Nánási Lajos volt, aki korábban egy ír Michelin-csillagos étteremben dolgozott, szóval elsajátította a mesterfogásokat és tökéletesen uralja a konyhát. Ezt egyébként a helyszínen meg is lehetett nézni, és pont ezt szeretem a HK-ban: bármikor kisétálhatsz a séfhez, megkérdezheted, hogy miként készült valamelyik fogás, aki készséggel mesél az összetevőkről, a technikákról.

Ráadásul születés közben lehet elcsípni a fogásokat, és abban van azért izgalom, ahogy előttünk áll össze néhány laza, de végletekig gyakorolt mozdulattal egy ízléses tányér.

De haladjunk sorban. Az első fogás vörös tonhal volt fűszerkéregben pácolt gyömbérrel, wasabi majonézzel és rucolával.

Igazi fúziós tányér ez, ahol a tonhal a Nobuban megismert minőségben érkezett (állítólag ugyanonnan vásárolnak), az egyetlen pillanatra megsütött fűszerkéreg feldobta az amúgy is izgalmas ízvilágú halat. A majonézzel bekent rucola ehhez képest mintha egészen más univerzumból érkezett volna, az ízlelőbimbók egyszerűen nincsenek felkészülve a hal és a nehéz szósz találkozására, de a zöldség meg a gyömbér tökéletesen kiegyensúlyozza a falatokat: ez a tányér tényleg fantasztikusra sikerült.

Az első fogás után a meleg előétel nem tudott akkorát ütni rajtunk: a kecskesejt ravioli paprika és cukkini dresszinggel, medvehagymahabbal ízletes volt, de kevésbé volt ellentmondásos, egyben kiegyensúlyozott, mint a tonhal.

Azért ebben a fogásban is találkoztunk meglepetésekkel, amik a fúziós konyhában kötelező kiegészítők.

Az első főétel bőrös malackaraj volt mentás paradicsomos chutney-val, hagymapürével és Guiness sabayonnal.

A chutney remek volt, ügyesen állt össze a tányér, de a húst kissé száraznak éreztük, hiába volt a falat szélén zsír is bőségesen, mert ez ízben, állagban nagyon elvált saját szikárabb részeitől. Az ízek egyébként ebben a fogásban is hibátlanok voltak, inkább az állaggal volt egy kisebb problémánk.

De mindezt elfelejtettük a második főételnél, a borjú hagymatortánál, amihez fenyőmagpasztát, gremoulátát és beurre rouge-t adtak.

Ez a fogás valami olyan megdöbbentően finom volt, hogy még jegyzetelni is elfelejtettem és olyan örömmel vetettem magam az ízekre, mint egy gyerek a nagymama süteményére. A tökéletes puhaságú, állagú hús a citrusos ízekkel, a keményvonalas mártással, a markáns hagymatortával a fúziós konyha dicsérete, és egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a gasztronómia remek irányba fejlődött az elmúlt évtizedekben. Művészet volt ez a tányér, kétség nélkül.

Mázli, hogy a desszert ugyanilyen jól sikerült: a túrómousse törökmézzel, ananásszal és tejkaramellel egyszerre volt ismerős és távoli, savanyú és édes, könnyű és nehéz, a legjobb értelemben habzsoltuk ezt a fogást.

Remek volt a HK legutóbbi estélye, és nem is került sokba: klubtagoknak 5500, betérőknek 6500 forint az a vacsora, amit drágább budapesti éttermekben ennél csak kétszer-háromszor drágábban kapnánk meg. Ez egyébként a 99. estéjük volt, a héten, egészen pontosan április 29-én, pénteken este fél nyolckor viszont jön a századik vacsora, amikor is a Taiwanban, a kínai közösség szerint a Wang mellett a legjobb budapesti kínai étteremben kóstoltatnak végig a vendégekkel 16 fogást hasonló áron.

Amikor összeállítottuk a listát, ki hová látogat gyrost kóstolni, Csaba szokás szerint korábban kelt, és kiválogatta magának a sejthetően jobb helyeket. Én pedig, miután nem sokkal később lenyomtam már pár példányt, kétségbeesetten hívtam fel, hogy ez mind átlagos. Erre az volt a válasz, hogy Budapesten még az is nagy szó, ettünk mi már igazán borzalmas példányokat is. És tényleg.

A mai gyros számomra a piták fannibüféje, bár tényleg ettem már én is rosszabbat, a sorozatban ígérjük, ennél lejjebb nem megyünk. Viszont erről is írunk, egyrészt mert elküldtetek minket ide, másrészt mert el kell érnünk a feneket, hogy onnan elrugaszkodva elérjünk az olimposzi magasságokba.

Amiért mégis érdemes benézni, ha mást nem az ablakon, az a felszolgáló, aki balázspalit meghazudtoló tincsekkel, őszintén, és jókedvvel vágja a toronyba rendezett csirkehúst. "Nagyon szép a színe a csípősnek, hogy készült?" - "Erős Pista felhígítva".

Először is ez a gyros volt a legnehezebben fogyasztható, szerencsére asztalhoz ültem, és tányért is kaptam, így az első falatot kísérő szétesés már a tányérra landolt.

A pita jellegtelen ízű, belül kikent, de ettől inkább nyálkás érzetet kelt, mintha túl régóta ázott volna (1 pont). A hús igen rapszodikus, a túlsült részeken egész jó, de általában darás masszává áll össze a számban, és egyáltalán nem nyújt kellemes benyomást, ráadásul helyenként túl vastagra van szeletelve (2 pont). A nyers zöldségek jók, az uborka kifejezetten kellemes volt, viszont sajnos hatalmas csomóban figyelt - közvetlenül a hagymából készült öklömnyi sziget mellett (1 pont) - a pita közepén az, amiről más a hozzáadás előtt látszott, hogy nagyon nem jó ötlet: csalamádé, a rosszabb fajtából (2 pont).

A csípősnek szép volt a színe (2 pont), alapanyagát már ismertettem, a tzatzikivel nem volt baj (3 pont). Az adag átlagos (3 pont), az ár viszont 550 forint (5 pont), amivel esélyes a legolcsóbb gyros címre a sorozatban.

Mielőtt hazasétáltam volna, megkérdeztem barátunkat, vajon görögként műveli-e ezt a gyrosszal, mire sokat sejtetően mosolygott, de nem válaszolt. Még egyszer rákérdeztem, mire felém fordult, és mint egy titkot mondta büszkén: perzsa vagyok! Ez a gyros a maga 19/40 pontjával nekem egy perzsa katona titkos háborúja volt Görögország ellen.

Ha tudni akarod, hol vannak a legjobb budapesti gyrosok, vagy hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeresd Budapestet, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!

Wayqui mesélt nekem arról a perui szóról, amit a spanyol szótárban hiába keresnék. A huarique azt jeleni, a legjobb hely, ahol a legjobb ételt adják - általában nem egy étterem, hanem egy talponálló, de lehet étterem is -, és rengeteg fajtája van. Egyrészt van huarique hamburgerre, rocotóra vagy a kár gyrosra, ezt keressük mi is: ahol a városban a legjobbat adják. Másrészt mindenki fejében más lehet a huarique, a személyes kedvence, de amire sokan mondják, az biztosabban lehet a legjobb.

Hát ezért kérdeztük első körben ismerőseinket, majd titeket is, melyik a budapesti gyros-huarique. A két hetes tesztünk pedig a huariquék nyilvános felsorakoztatása és sorrendbe állítása, hogy senki ne ragadjon le egy helyen azért, mert jobbat még nem evett. Kitartónak kell lenni.

A mai tipp Szilvi nevű ismerősömtől jött, és amikor meghallottam, hogy a X. kerületbe kell ellátogatni a legjobbért, felcsillant a szemem. A belvárosban számtalan helyen ettem, és majdnem mindig úgy éreztem, hgoy túl evidens a forgalom, nem kell letenni semmi pluszt az asztalra. A világ végén ellenben oda kell csapni a kőműveskanállal, hogy jöjjenek a zarándokok.

Rajtam nem múlt, elmentem a Kada utca-Óhegy sarkára, este kilenckor, a zárás pillanatában, és kértem a miattam túlórázó eladótól egy mindent belét, Szilvinek meg egy vegagyrost (ezt ott alkottuk meg közösen az eladóval, aki hús helyett sajttal tömte meg a második pitát).

Miután leültünk és magunkra terítettük a takarót, nekiálltunk az elemzésnek. A csirkehús nem volt rossz. bár egy kicsit túlsült, viszont egyértelműen lehetett rajta érezni a kínai fűszerezést, ami egy görög-magyar koprodukcióban érdekes harmadik (3 pont), a pita viszont száraz volt és íztelen (2 pont). A zöldségekkel nem volt baj, de a paradicsom nem volt jó ízű (3 pont). Ami a legérdekesebb volt, az a csípős szósz, ami úgy festett, mint a zselésített erőspista, és ízre is kábé azt hozta (2 pont). A joghurtos szószról nem hinném, hogy becsületes tzatziki lett volna (2 pont). Mindezeket mérsékelten sikerült eloszlatni a pitában (3 pont).

A méret átlag feletti volt picivel (4 pont), és 650 forintot kértek érte (4 pont). Összesen 23 pont jár a 40-ből ennek a huariquének,vagyis egy átlagos minőségről beszélünk, ami Budapesten nem is olyan kis dolog. Az elfogyasztás módja miatt sajnos nem tudok plusz pontot adni, pedig jó lenne.

Ha tudni akarod, hol vannak a legjobb budapesti gyrosok, vagy hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeresd Budapestet, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!

Cím nélküli nagyobb térképen való megjelenítése

Gondolom, mindenki emlékszik az osztálykirándulások utánozhatatlan hangulatára, a nap végére szivacsos masszává összeálló zsemlékre, az egynapos teára, a szabadságra, hogy kifekszel a fűbe, és nem is kell igazán mással foglalkozni. Na ezt akartam egy picit visszahozni, és jelentem, sikerült.

Móni hívott el, hogy nézzem meg vele a Budai Arborétumot, amiről sokan még csak nem is hallottak. A Móricz Zsigmond körtéren állva ha egy kis természetre vágyom, nekem is a Gellért-hegy ugrik be elsőre, eszembe sem jutna, hogy a Ménesi úton elindulva találok egy ilyen kis oázist.

Ha a gyros szóba kerül Budapesten, a Szerájt mindenképpen ajánlja valaki. Még akkor is, ha a Szerájban történetesen nem gyrost, hanem döner kebabot árulnak, de tegnap már megbeszéltük, hogy ezen nem akadunk fenn.

Szóval ellátogattam a megkerülhetetlen török gyorsétterembe, ahol láthatóan sosem unatkoznak, mindig állt valaki az ablak előtt. Miután kértem egy gyrost, nem javítottak ki, hanem megkérdezték, borjút vagy csirkét kérek-e. A srác láthatóan igen begyakorlott mozdulatokkal kiterítette a tenyerében a laffát, a hozzávalókat meg nem rárakta, hanem egyenesen rárepítette. A szószokat egy kanállal felküldte a levegőbe, és a sugár alá tartotta a kezét, összecsavarta a tésztát, és átnyújtotta, mindezt gyorsabban, mint ahogy én kikerestem a pénzt.

Ez után az élmény után még kíváncsibb lettem, így nekiláttam az egyébként nem kis adagnak (4 pont). A hús éppen kellően sült és megfelelő hőmérsékletű volt, visszafogott fűszerezéssel (4 pont), a laffa állagra hozta a szükségeset, és stabilan tartotta össze az összetevőket, de az ízével nem aratott nagy sikert, mert olyanja nem nagyon volt (3 pont). Mivel az összetevőket szétterítve és láthatóan előre meghatározott szisztéma szerint, gondosan keverték össze, ezért a zöldség, a hús és a szószok összedolgozása tökéletes volt (5 pont). A szószoké úgyszintén, a csípőset végig éreztem, mérsékelten fejtette ki hatását (4 pont), a joghurtos szósz még inkább a háttérbe húzódott (3 pont). A zöldségek frissek voltak, a paradicsomteszten is átment a gyros - ez a legsarkalatosabb minőségi kérdés így tavasszal, amikor egyáltalán nem könnyű ízletes példányokat beszerezni (5 pont). Az ára 650 forint (4 pont).

Összességében nekem egy picit jellegtelen volt az összkép, nem merészkedett el az étel egyik irányba sem, bátortalanul, de határozottan középen tartották egyensúlyban a készítői. Összességében 32 pontot kap a Szeráj által nyújtott élmény, mert hát belekötni tényleg csak helyenként lehet, de egy kis izgalom azért ráfért volna.

Ha tudni akarod, hol vannak a legjobb budapesti gyrosok, vagy hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeresd Budapestet, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!

View Larger Map