English

Egy nap a városban

A legjobb gyros nyomában: Mester Gyros

szucsadam 2011 április 25.
Címkék: gyros

Amikor összeállítottuk a listát, ki hová látogat gyrost kóstolni, Csaba szokás szerint korábban kelt, és kiválogatta magának a sejthetően jobb helyeket. Én pedig, miután nem sokkal később lenyomtam már pár példányt, kétségbeesetten hívtam fel, hogy ez mind átlagos. Erre az volt a válasz, hogy Budapesten még az is nagy szó, ettünk mi már igazán borzalmas példányokat is. És tényleg.

A mai gyros számomra a piták fannibüféje, bár tényleg ettem már én is rosszabbat, a sorozatban ígérjük, ennél lejjebb nem megyünk. Viszont erről is írunk, egyrészt mert elküldtetek minket ide, másrészt mert el kell érnünk a feneket, hogy onnan elrugaszkodva elérjünk az olimposzi magasságokba.

Amiért mégis érdemes benézni, ha mást nem az ablakon, az a felszolgáló, aki balázspalit meghazudtoló tincsekkel, őszintén, és jókedvvel vágja a toronyba rendezett csirkehúst. "Nagyon szép a színe a csípősnek, hogy készült?" - "Erős Pista felhígítva".

Először is ez a gyros volt a legnehezebben fogyasztható, szerencsére asztalhoz ültem, és tányért is kaptam, így az első falatot kísérő szétesés már a tányérra landolt.

A pita jellegtelen ízű, belül kikent, de ettől inkább nyálkás érzetet kelt, mintha túl régóta ázott volna (1 pont). A hús igen rapszodikus, a túlsült részeken egész jó, de általában darás masszává áll össze a számban, és egyáltalán nem nyújt kellemes benyomást, ráadásul helyenként túl vastagra van szeletelve (2 pont). A nyers zöldségek jók, az uborka kifejezetten kellemes volt, viszont sajnos hatalmas csomóban figyelt - közvetlenül a hagymából készült öklömnyi sziget mellett (1 pont) - a pita közepén az, amiről más a hozzáadás előtt látszott, hogy nagyon nem jó ötlet: csalamádé, a rosszabb fajtából (2 pont).

A csípősnek szép volt a színe (2 pont), alapanyagát már ismertettem, a tzatzikivel nem volt baj (3 pont). Az adag átlagos (3 pont), az ár viszont 550 forint (5 pont), amivel esélyes a legolcsóbb gyros címre a sorozatban.

Mielőtt hazasétáltam volna, megkérdeztem barátunkat, vajon görögként műveli-e ezt a gyrosszal, mire sokat sejtetően mosolygott, de nem válaszolt. Még egyszer rákérdeztem, mire felém fordult, és mint egy titkot mondta büszkén: perzsa vagyok! Ez a gyros a maga 19/40 pontjával nekem egy perzsa katona titkos háborúja volt Görögország ellen.

Ha tudni akarod, hol vannak a legjobb budapesti gyrosok, vagy hogy mit érdemes felkeresni, milyen programra érdemes elmenni a városban ahhoz, hogy jobban szeresd Budapestet, csatlakozz a facebookos csoporthoz, ahonnan minden új írásról értesülsz!


süti beállítások módosítása