Valójában fogalom nélkül érkeztem a Hegyvidék Központba, Budapest elitplázájába. Nem tudtam, mit találok majd bent, de valójában azt sem, hogy mit keresek ott egyáltalán. A plázák nem nagyon passzolnak a blog profiljába, és amikor átszaladtam az aprócska épület három emeletén, még mindig úgy éreztem, hogy ebből nem lesz poszt.

Ok, a hely rendben van. A garázsban szélesek a parkolóhelyek, odabent jók a burkolati elemek, ízléses a berendezés, szép a mosdó (bár néhány majom máris összetagelte a falat), vannak dizájnbútorok és van egy hatalmas lentikuláris műalkotás is, ami egyrészt térhatású, másrészt akárhonnan nézem, mindig mást mutat.

Az idén száz éve épült bérház sok figyelmet kapott eddigi élete során. Lássuk:

Ez Budapest első ötemeletes háza.

Az első mozi-múzeum-műterem-bérház kombó.

Szörnyeteg külsejű épület Elek Artúr műkritikus szerint

Az itt nyílt mozit a korabeli sajtó a legtökéletesebb budapesti mozinak titulálta

Az Ernst múzeum épülete ma eléggé megviselt állapotban van. Már nem tűnik szörnyetegnek, hiszen megszoktuk az öt emeletes épületek látványát, a Tivoli pedig már nem lehet a legjobb pesti mozi, hiszen már nem mozi többé.

A telket 1909-ben vásárolta meg Ernst Lajos, hogy a gyűjteményének helyet, egyben finanszírozási forrást találjon. A múzeum köré egy akkoriban hatalmasnak számító bérházat rendelt meg, a terveket Fodor Gyula szállította, aki a maximálisan kérhető lakbérek specialistája volt. De ez nem minden szinten jelentett fukarkodást, Lechner Ödön és Rippl-Rónai József üvegablakai díszítik a házat, legfeljebb a belső udvar és a lépcsőház szűkösségén lehet észrevenni a spórolást.

A homlokzat tagolása megmutatja az épület funkcióit is. Legalul és legfelül hatalmas üvegablakok mutatják a műtermek helyeit, a kettő között a lakásokhoz tartozó ablakok.

Bejutva a lakóknak fenntartott fakapun (a Magyar Szecesszió Házában láthatunk hasonlót) egy gyengén, de annál izgalmasabban megvilágított dupla előtérbe jutunk. A falakon és a plafonon a víztükörszerűen megtört fénytől olyan érzésünk lesz, mintha egy víz alatti világba érkeznénk.

Előző hónapban írtam nektek először a szusi iránti újonnan jött rajongásomról. Arról, hogy mekkora hatással volt rám a Jiróról készített film, és hogy a falat tökéletességét középpontba helyezni nem feltétlenül valami zen szemlélet, európai értelemben is értelmezhető, sőt jó ideje értelmezett. Mégis a szusi világa ragadott magával.

Először a Noburól írtam nektek (mondjuk erről már többször is), az itteni szusik időnként eszméletlen jók, ritkán fordul elő, hogy vállvonogatással elintézem az élményt. Bemutattam nektek az Ó utcai eldugott Arigato éttermet, ahol inkább csak tisztességes szusit ettem, szerintem kicsit magas áron.

Most pedig eljutottam a még első posztban beígért Okuyama no Sushi étterembe, ahol sokak szerint Budapest legjobb szusiját adják.

Aki veszi a fáradtságot, hogy megkeresse az éttermet, nem lesz könnyű dolga. Ebben kicsit hasonlít a világ legjobb szusiját kínáló Jiro éttermére, amit a tokiói metróban, a föld alatt találunk. Először ugye megtaláljuk a pontos címet a Kolosy téren:

A bejáratot a Kolosy üzletházba, itt már érezzük, hogy jó helyen vagyunk:

Ezt már biztos sokszor láttátok, remélem beugrik. Hol járunk?

Nehézség: 3/5

A poszt este frissül a válasszal.

A képet Anita készítette, a checkmybudapest.blogspot.hu oldal készítője, köszönjük.

Megoldás: Ez a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank egykori székháza, 1830-ban épült Hild József tervei alapján. Az épület aljában nyílt meg 1870-ben Kugler Henrik cukrászdája, amit később Emile Gerbeaud vett át. Ma csak  Gerbeaud-házként ismerjük, itt található az egyik Michelin-csillagos éttermünk, az Onyx is. A címben látható Dreissig arra utalt, hogy az épület homlokzata előtt elterülő Vörösmarty teret az 1830-as évektől, vagyis az épület építéskor Harmincad térnek nevezték. De volt Játékszín tér, Séta tér, Német Színház tér, Színház tér, Régi Színház tér, Gizella tér is.

Először azt gondoltam, hogy valaki kikel a sírjából. Mondjuk Schmall Lajos történetíró.

Leporolja a szellemtestét, körbenéz, és elkezd sétálni. Meglátogatja a többieket.

Móricz Zsigmondot, akinek a novelláit megjelenésükkor olvasgathatta.

Ybl Miklósnak gratulálna a Budapest hangulatát 2012-ben is uraló historizáló építészetéért, megtárgyalnák a pesti régi Városháza történetét, ekkor természetesen megjelenne Hild József is, aki az épület átépítésének terveit készítette.

Átterelnénk a szót a világháborúra, Móricz haditudósítóként szerzett élményeihez Mednyánszky László csatlakozna, aki harctéri rajzolóként szolgált. Amit az egyik szavakkal, a másik ecsettel próbálná kifejezni.