Előző hónapban írtam nektek először a szusi iránti újonnan jött rajongásomról. Arról, hogy mekkora hatással volt rám a Jiróról készített film, és hogy a falat tökéletességét középpontba helyezni nem feltétlenül valami zen szemlélet, európai értelemben is értelmezhető, sőt jó ideje értelmezett. Mégis a szusi világa ragadott magával.

Először a Noburól írtam nektek (mondjuk erről már többször is), az itteni szusik időnként eszméletlen jók, ritkán fordul elő, hogy vállvonogatással elintézem az élményt. Bemutattam nektek az Ó utcai eldugott Arigato éttermet, ahol inkább csak tisztességes szusit ettem, szerintem kicsit magas áron.

Most pedig eljutottam a még első posztban beígért Okuyama no Sushi étterembe, ahol sokak szerint Budapest legjobb szusiját adják.

Aki veszi a fáradtságot, hogy megkeresse az éttermet, nem lesz könnyű dolga. Ebben kicsit hasonlít a világ legjobb szusiját kínáló Jiro éttermére, amit a tokiói metróban, a föld alatt találunk. Először ugye megtaláljuk a pontos címet a Kolosy téren:

A bejáratot a Kolosy üzletházba, itt már érezzük, hogy jó helyen vagyunk:

Az udvaron elbizonytalanodunk:

Aztán lemegyünk egy lépcsőn, és megtaláljuk a bejáratot:

A pult mögött Sachi Okuyama áll, őt fotókon már láttam, és a szerénységére jellemző, hogy sok információt nem lehet fellelni róla. Annyit találtam, hogy egy kis szigeten született, úgyhogy jól ismeri a halakat. Tokióban kezdte pályafutását, majd Bécsbe ment, onnan a budapesti Hiltonba került. 2001 óta saját éttermét vezeti, ide ereszkedtünk le most Évivel.

A helyiségben pont azt a belsőépítészeti elgondolást láthatjuk, mint az Arigatóban: semmilyet. Az olcsó asztalokat és székeket a 2001 óta itt megfordult vendégek üzeneteivel tarkított paravánok választják el egymástól, a falakon celluxszal ferdén rögzített képek, plakátok, zászlók, fotók láthatóak. A falakról helyenként hullik a vakolat. A vécében egy plakát hirdeti, hogy a megvilágosodás a bárban kezdődik, és ha már ott vagyunk, igyunk Asahi sört.

A plakáton keresztül szinte megnyílik előttem a Magyarországot Japántól elválasztó kulturális szakadék: ha itthon egy kreatív vallási párhuzamot használva próbálná reklámozni a sört, páros lábbal rúgnák ki a munkahelyéről. Amennyiben a meccsnézést nem tekintjük vallásgyakorlásnak.

Szóval a hely inkább bájos, mint igénytelen, de mindkettőt ki lehet olvasni belőle, hozzáállás kérdése. Leadtuk a rendelést két szusitálra, és vártunk. Rajtunk kívül vagy 10-15 vendég ült még az étteremben, aki az ételére várt, így volt időm körülnézni. Meglesni például Okuyamát munka közben, ahogy egy fadobozban préseli a rizst:

Aki 13 és 17 óra között érkezik, ingyen hozzák neki vég nélkül a zöld teát. Véletlenül mi is beestünk ebbe az intervallumba, így iszogattunk. Negyed óra után a késlekedés miatt a pincér bocsánatot kért, és kihozott egy-egy kis tál szójaszósszal ízesített shitake gombát. Nagyon ízletes, különleges állagú falatkák voltak, a rágás első pillanataiban gumiszerű ellenállást tanúsítva, majd hirtelen szétomolva. Kedvcsinálónak remek.

Nem sokkal később meghozták a szusitálakat. Az első neve Battera, ecetes, pikáns makréla, amit egyetlen nagy rizságyra helyeztek, majd felvágtak.

Hat falatnak tűnik, valójában tizenkettő, kellemesen langyos rizzsel (jó szusiélmény elképzelhetetlen hidegen), ráutaló magatartástól szétomló hallal. A szusik mellé kötelezően kirakott kiegészítők is jól működtek, a wasabi izmos, pillanatok alatt kitisztítja a légutakat, a pácolt gyömbér viszont lágyabb ízével ellensúlyozza a képet.

A másik szusi tál is megérkezett.

Ezen vajhal, különféle rákok, lazac, tonhal, kagyló és szép nagy szemű, friss, roppanós lazackaviár csillogott sorban a ragadós rizságyon, plusz egy édeskés tojás szusi. Középen egy lazacos tekercs felvágva. Tökéletes volt minden falat, nincs mit szépíteni. A nyers halak íze valami különös módon telített el, hiszen nincs egy jellegzetes, erős aromájuk, mégis kitöltik a rendelkezésre álló teret. A wasabi és a gyömbér egy másik dimenzióban ad hozzá a falathoz, a halhoz ők nem nyúlnak. Én ugyan nem vettem részt Nobu umami-vacsorájának készítésén (nem úgy, mint Csaba), de ha azt mondanák nekem, ez a jellegzetes, beazonosíthatatlan íz az umami, készséggel elhinném.

A szusikon spórolásra utaló jel nincs, bőséges falatok érkeznek egymás után, és a fenti két tállal bőven jóllaktunk Évivel. Persze ezt is amolyan szusi-módra tettük, félúton a "vasárnapiebéd-féle eltelítődési effektus" és a zöldség-gyümölcs párosokkal tapasztalható "előbb pattan el a gyomor, minthogy jóllakjak" érzés között. A hasunk egy ilyen ebéd után úriember módjára adja értésünkre, hogy elég, köszi, jó volt, de nem kérek többet. Feszülés, eltelítődés nincs. Kiváló.

A Battera 2200, a nagy szusi tál 6000 forint volt, kettőnk ebédjére tehát 8200 forintot fizettem. Teljesen rendben van ez az ár a kapott minőséget és mennyiséget figyelembe véve.

Okuyama éttermét kötelező tehát felkeresni, egy igazi titkos kincs Budapesten, ahol érezzük, hogy az ételek minőségén és az udvarias kiszolgáláson kívül minden másodlagos. Beleértve az étterem fizikai manifesztációját is.