Az idén száz éve épült bérház sok figyelmet kapott eddigi élete során. Lássuk:
Ez Budapest első ötemeletes háza.
Az első mozi-múzeum-műterem-bérház kombó.
Szörnyeteg külsejű épület Elek Artúr műkritikus szerint
Az itt nyílt mozit a korabeli sajtó a legtökéletesebb budapesti mozinak titulálta
Az Ernst múzeum épülete ma eléggé megviselt állapotban van. Már nem tűnik szörnyetegnek, hiszen megszoktuk az öt emeletes épületek látványát, a Tivoli pedig már nem lehet a legjobb pesti mozi, hiszen már nem mozi többé.
A telket 1909-ben vásárolta meg Ernst Lajos, hogy a gyűjteményének helyet, egyben finanszírozási forrást találjon. A múzeum köré egy akkoriban hatalmasnak számító bérházat rendelt meg, a terveket Fodor Gyula szállította, aki a maximálisan kérhető lakbérek specialistája volt. De ez nem minden szinten jelentett fukarkodást, Lechner Ödön és Rippl-Rónai József üvegablakai díszítik a házat, legfeljebb a belső udvar és a lépcsőház szűkösségén lehet észrevenni a spórolást.
A homlokzat tagolása megmutatja az épület funkcióit is. Legalul és legfelül hatalmas üvegablakok mutatják a műtermek helyeit, a kettő között a lakásokhoz tartozó ablakok.
Bejutva a lakóknak fenntartott fakapun (a Magyar Szecesszió Házában láthatunk hasonlót) egy gyengén, de annál izgalmasabban megvilágított dupla előtérbe jutunk. A falakon és a plafonon a víztükörszerűen megtört fénytől olyan érzésünk lesz, mintha egy víz alatti világba érkeznénk.
Elindulva a lépcsőn még erősebb lesz ez az érzés, hiszen az alsó szinteken a tengerfenékre jellemző sötétség uralkodik: az égők kevés fényt adnak, a természetes fény pedig csak a színes Rippl-Rónai-féle üvegen szűrődik be. Nem sok.
Felfelé botorkálva azonban nemcsak a fény lesz egyre több, de a huzat is egyre nagyobb lökésekkel támad ránk. Egészen túlvilági lenne a hangulat, ha a lift nem indulna meg nagy robajjal időnként, szállítva az utasokat, akiknek sejtelme sincs a lépcsőháznak erről a fejlődéstörténetéről, a felvonóval elsuhannak az élmény mellett.
Szűk és hosszú folyosó, helytakarékosnak helytakarékos. Ketten már nehezen férnek el egymás mellett:
Érdekes egyébként Ernst sorsa, hiszen az első világháborúban a múzeumot áttelepítették, egy csomó darabja elveszett az építtető számára, aki annyira eladósodott, hogy végül a háztól is meg kellett válnia - nem sokkal később öngyilkos lett. A gyűjteményét elárverezték, többnyire magyar múzeumokhoz kerültek a művek, ezért továbbra is megtekinthetőek. A ház és a gyűjtemény sorsa röviden tehát: valaki megálmodta, létrehozta, aztán darabokra törve szétkapkodták, és mégis túlélte az alkotóját, továbbra is Ernst, továbbra is múzeum, lakóház és Tivoli. Megmaradt Ernst szándéka is, a modern művészetek ápolása, így száz év távlatból ennél többet nem is akarhatott volna azt hiszem.
Híres lakói voltak az épületnek Szegedi Molnár Géza és Boldizsár István festőművészek, valamint Zádor István és Fényes Adolf is.
Akit a mozi és a múzeum belső terei is érdekelnek, a hg.hu-n találnak egy jó fotósorozatot.