Általában hamar elunom a timelapse videókat, de amit Kiss Viktor küldött át nekünk, az valamiért lekötött: talán azért, mert egy japán fickó, Minoru Koide készítette. Izgalmas látni, hogy mit tartott érdekesnek Budapestből.
Aztán ott van a hasonlóság a GTA IV-trailerével: ez a kedvenc játékom, a legjobb, ami elé valaha leültem, és a számítógépes New York timelapse videójának a zenéje (Philip Glass: Koyaanistqatsi) és a hangulata nagyon emlékeztet Minoru Koide munkájára.
Sok részlet, háttér egyébként nem derül ki a rövid kis moziról, a Youtube-csatornán alig van némi infó. Az biztos, hogy a fickó idén csinálta a videót egy Lumix DMC-GH1-es fényképezővel. Indítás előtt KÖTELEZŐ az alsó sáv jobb szélén található fogaskerékkel legalább 720p-re állítani a minőséget:
És persze ott van Dancsó Péter szokásos év végi timelapse videója is, friss, ropogós, kedvet kapsz Budapesthez. A két ünnep közt kicsit elcsendesedünk, egy időre ezzel a videóval búcsúzunk tőletek. A felbontásnak itt is jár a legalább 720p!
Nyílt egy étterem a belvárosban, aminek a tulajdonosa azt állítja, hogy
1: normális steaket eddig nem lehetett Magyarországon enni 2: na de majd most
A KNRDY kialakítása a központi témának megfelelően kicsit olyan, mint a néhány hete bemutatott pornográf kéjlak: a nagy húsok köré kemény, egyenes, sötét tónusok passzolnak, nem lágy ívek, meg színek. Szinecskék.
Amíg vártunk a steakre, megkóstoltuk a felvágottakat, köztük "A" joselitót, Józsikát, zárójelben csak annyit, hogy ez a sonkák Monica Belluccija és Jessica Albája egy személyben, már ha eltekintünk attól, hogy egy csodálatosan zsíros, leírhatatlanul bonyolult állattartási és elkészítési procedúra után az asztalra kerülő ételről van szó, nem gyönyörű színésznőkről.
Sírsz.
Ezután jött a steak. Egy hatalmas Prime Black Angus porterhouse. A porterhouse lényegében egy T-bone, valamivel nagyobb bélszínnel, és valamivel kisebb hátszín-résszel, ugyanabból az állatból vágják, ugyanúgy, csak kicsit hátrébbról. Ről.
Az elkészítési mód amerikai: ez azt jelenti, hogy a remek alapanyagot egy spéci sütőben nagyon magas hőmérsékleten készítik, amitől a külső réteg hirtelen megsül, a pórusok lezárnak, így a belső a saját levében kezd el főni, puhulni. A vége az, hogy van egy kéreg, belül meg a csoda, elméletben.
Nagyrészt gyakorlatban is. A hússzelet valószerűtlenül nagy, de kár ennek örülni, dekára mérik az ételt, nem nyersz egy forintot sem, ha nagyobbat kapsz (sőt, egy táblára fel van írva, hogy melyik részből mekkora darabok vannak éppen a konyhán és választhatsz közülük. Még be is mutatják neked sütés előtt. Épp csak a marha kiskorából nem látsz fotókat, amikor még vidám bociként tervezte a jövőjét, feltehetőleg nem pont így).
Szóval az alapanyag tényleg hibátlan, megint sírni valóan jó. Ennek megfelelően csodálatos az íze, különösen a belseje és a kéreg is mesés leginkább. Néhány ponton viszont már-már szenesedni kezdett, amitől egyszerűen keserűvé vált az íze. Állítólag az amerikaiak így, meg ígyebbül szeretik, én nem vagyok amerikai, csak egy magyar hülyegyerek, én ellettem volna a szenes részek nélkül is. A hús mellett szól, hogy ez az egész adag 1-2 százalékát adta csak ki, amit gondolkozás nélkül le lehet kaparni az ételről és át lehet szórni a mellettünk vacsorázó amerikai tányérjára, aki ujjongani fog örömében.
A hús mellé kihozott köretek nemkülönben csodálatosak. Nincs kérdés a mártásoknál, gombáknál, zsírban sült burgonyáknál, nekem mégis a a gruyére sajtos spenót ízlett a legjobban. Ha spenót lennék, így szeretném végezni.
A hely még csak most nyílt, de máris elég sikeres, esténként tele van vendégekkel, főleg persze külföldiekkel. Ami érthető: két főre nyugodtan számolj húsz-, de inkább harmincezer forinttal. Nem egy olcsó hely.
Persze nem sok helyen kapsz hasonló minőségű steaket máshol Budapesten.
KNRDY Budapest, Október 6. utca 15 +36 1 788 1685 info@knrdy.com
Néhány hónapja jártam először az 1936-os Átrium házban, Kozma Lajos egyik legjelentősebb épületében, ami idén a Merlin Színházhoz került.
Előtte a Margit krt. 55 alatti art deco épület nem mutatott túl fényes képet. A háborúban istállóként szolgált, 1947-ben aztán felújították, mozi üzemelt benne, és az épület egyre távolabb jutott az eredeti állapotától. Az új tulajdonosok szintén azzal az elgondolással álltak neki a belsőépítészeti munkáknak, hogy mindent kidobnak, ami nem eredeti.
Néhány napja visszatértem, mert az átépítési munkák többé-kevésbé elkészültek, így lefotóztam a kész állapotokat. Néhány összehasonlító kép:
Folytatódik az érdekes, szép vagy épp izgalmas budapesti lakásokat bemutató sorozatunk, a második részben az első részben bemutatott pornográf kéjlak tökéletes ellentétébe látogatunk el. Mert a Király utcai lakás nagy volt, elegáns, erőteljes, csak épp élhetőnek, praktikusnak vagy kedvesnek nem mondanánk. Nem is annak szánták.
Eva Mihály Amichay Bródy Sándor utcai lakása ezzel szemben nagyon kicsi, barátságos és nemcsak élhető, de praktikus is.
Pedig a lakás amúgy szörnyű alapokra épült. Az egész mindössze 29 négyzetméter és ebben benne van a hátul található ablaktalan szoba is. De a lakás többi része sem egyszerű eset: egyetlen térről beszélünk, de egy udvarra néző, földszinti térről, amibe alig jut be a fény, közben meg valamivel magasabb, mint amilyen széles.
Éva mégis csodálatos kis zugot rendezett be magának. Az ablak és a fényáteresztő ajtó közti részre kis dobozhelyiségeket rendezett be, oda úgysem jön fény, kár szabadon hagyni. Ebben a sávban van tehát a mosógépnyi mosókonyha, a szekrénybe rakott hűtő, mikróval, porszívóval, meg a lépcsősor a középső galériára. Éva nem akarta, hogy egy lendülettel lehessen felmenni a felső szintre, túl nagy lett volna a szintmagasság, ami elválasztotta volna a tereket egymástól, így középmagasságban, az ablak előtt egy pihenőt rendezett be: egy dolgozószobát. Ez a lakás központi része, itt tölti a legtöbb idejét Éva.
Aztán egy kanyarral tovább sétálunk a galéria felé, a lépcső alatt szekrénysor van, ami elképesztő mennyiségű ruhát bír elnyerni, a galéria alatt van az apró fürdő és a tágas, tökéletesen használható konyha.
A galérián meg a nagy ágy, a megvilágított ruhásszekrény, meg egy elég nagy kád. "Számomra a kád nem tisztálkodás" - meséli mosolyogva Éva, majd hozzáteszi, hogy gyakran szokta a vízben zárni a napját egy pohár borral.
Ha nem fent lazít, akkor a földszinten van a barátaival, ahol egy tágas étkezőasztalnál tudnak enni. És van a hátsó kis helység, amit Éva nem nagyon használ semmire, néha ott hentereg a laptoppal, máskor a vendégei alszanak nála, és ide szokta teregetni a ruháit is.
Éva egyébként tökéletesen használható, élhető, szerethető teret rendezett be 29 négyzetméteren, ami nem csoda, ez a munkája: számos lakás kialakításában vett részt Izraelben, noha alapvetően városgazdászként végzett Magyarországon. De a saját környezete kialakításával is csak arra törekedett, mint az összes megbízott munkájánál: olyan teret készíteni, ami figyelembe veszi a lakója igényeit, elvárásait és kiszolgálja őt.
Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket.
Van nekünk az Appleblog kapcsán egy SmartEast híradó nevű videós sorozatunk. Múlt héten a Bazilikánál rendezett adventi vásárt néztem ki forgatási helyszínként. Szellős, gyönyörű a háttér, és ha fáznánk, válogathatunk a környező "melegedők" között: a kávézók és éttermek mellett a DiVinónak is fűtött terasza lett, így ideálisnak ítéltem a feladatra.
Összefutottunk akkor a vásár szervezőivel, akik saját bevallásuk szerint örültek volna, ha megjelenhetnének az Egy nap a városban blogon is. Először ellenálltam, idén ki akartam hagyni a vásári körképet (tavaly írtunk már egy ilyet a belvárosi adventi vásárokról, ezt az írást itt találjátok). Aztán ahogy forgattunk, úgy vettem észre, hogy mennyi érdekes dologgal lehet találkozni itt. Így aztán végül mégis írok róla.
Egyrészt a vásárban megtaláltam a korábban a Vörösmarty téren felfedezett üvegszobrászt, Fülöp Attilát, aki a helyszínen olvasztja meg a portékákat. Készséggel belemegy a beszélgetésbe is, a téma előszeretettel terelődik politikai irányba, amit hangos "ssss" felszólítással nyugtáz a mellette álló hölgy. Attila mindenesetre egy jelenség.
De van itt egy kovácsműhely is, legutóbb egy olyan emberrel találkoztunk itt, aki minden kovács-sztereotípiát megtestesít. Nagydarab, mély, telt hangú, láthatóan erős, beszédkor viszont visszahúzódó, szerény, mintha a légynek sem tudna ártani, csak a vasnak. Nevetni viszont szeret. Szerintem ő a télapó, álruhában.
Aztán ahogy jobban megismerkedünk a vásárral, láthatjuk, hogy vannak itt kulturális- és ügyességi programok is. Megjelennek a vásárban például a Katona József Színház színészei hétvégenként, lehet velük forralt borozni, beszélgetni.
Programokat szervez a Tisztelet Társasága, 60 év feletti művészek szerveznek családi programokat. A soron következő bemutatók:
• December 17-18-19. Nábrádi Juilanna (74) üvegfestőművész • December 20. Dósa Márta (62) selyemfestő • December 21. Simon N. Veronika (65) festőművész • December 22 -23-24. Gulyásné Tokaji Tünde (61) papírmerítő mester
Hétvégenként zsonglőr játszóházban próbálgathatjuk a buzogányt, poit, ördögbotot, hosszúbotot, yo-yót, diabolót, kontaktlabdát. De az árusított termékek is igényesek, a Mesterporta, az 5 érzék, a Játék Céh vagy az Originart iparművészeinek alkotásait lehet kapni, de van olyan, is, hogy a legegyszerűbb felirat mondja el a legtöbbet:
Mint már írtam, ezek a bódék a vásár területének csak töredékét foglalják. Középen ott a 14 év alattiaknak ingyenes, környezetbarát korcsolyapálya, és körülötte is bőven van hely arra, hogy sétáljunk, nézelődjünk, forralt borozzunk, hurkázzunk, kolbászozzunk.
Vagy különlegesebb falatokat kóstolgassunk, hétvégén ugyanis több gasztroarc is megjelent a tűzhelynél, Havas Dóra, a Lila Füge blog szerzője, Bereznay Tamás, Serényi Zsolt és Horváth Eszter is főzött az egybegyűlteknek.
De a személyes kedvencem: a minden este 17:30-kor fényfestés a Bazilika falára (a Várból egyszer már jelentkeztünk egy hasonló kezdeményezésről szóló videós poszttal). Iszonyú jó. Két videót is megosztok erről, a sajátomat és a szervezőkét, nekem nagyon tetszik, ahogy felhasználják az épület elemeit, újrafestik az oszlopokat, kidobálnak valamit az ablakon, fenyőfát növesztenek a falakra:
A posztot az "Adventi Vásár a Bazilikánál" támogatta. A honlapjuk itt, a facebookos oldaluk itt érhető el.
