English

Egy nap a városban

Látványos az Adventi Ünnep a Bazilikánál

Van nekünk az Appleblog kapcsán egy SmartEast híradó nevű videós sorozatunk. Múlt héten a Bazilikánál rendezett adventi vásárt néztem ki forgatási helyszínként. Szellős, gyönyörű a háttér, és ha fáznánk, válogathatunk a környező "melegedők" között: a kávézók és éttermek mellett a DiVinónak is fűtött terasza lett, így ideálisnak ítéltem a feladatra.

1.jpg

Összefutottunk akkor a vásár szervezőivel, akik saját bevallásuk szerint örültek volna, ha megjelenhetnének az Egy nap a városban blogon is. Először ellenálltam, idén ki akartam hagyni a vásári körképet (tavaly írtunk már egy ilyet a belvárosi adventi vásárokról, ezt az írást itt találjátok). Aztán ahogy forgattunk, úgy vettem észre, hogy mennyi érdekes dologgal lehet találkozni itt. Így aztán végül mégis írok róla.

Egyrészt a vásárban megtaláltam a korábban a Vörösmarty téren felfedezett üvegszobrászt, Fülöp Attilát, aki a helyszínen olvasztja meg a portékákat. Készséggel belemegy a beszélgetésbe is, a téma előszeretettel terelődik politikai irányba, amit hangos "ssss" felszólítással nyugtáz a mellette álló hölgy. Attila mindenesetre egy jelenség.

vasar_01.jpg

De van itt egy kovácsműhely is, legutóbb egy olyan emberrel találkoztunk itt, aki minden kovács-sztereotípiát megtestesít. Nagydarab, mély, telt hangú, láthatóan erős, beszédkor viszont visszahúzódó, szerény, mintha a légynek sem tudna ártani, csak a vasnak. Nevetni viszont szeret. Szerintem ő a télapó, álruhában.

vasar_02.jpg

Aztán ahogy jobban megismerkedünk a vásárral, láthatjuk, hogy vannak itt kulturális- és ügyességi programok is. Megjelennek a vásárban például a Katona József Színház színészei hétvégenként, lehet velük forralt borozni, beszélgetni.

9.jpg

Programokat szervez a Tisztelet Társasága, 60 év feletti művészek szerveznek családi programokat. A soron következő bemutatók:

• December 17-18-19. Nábrádi Juilanna (74) üvegfestőművész
• December 20. Dósa Márta (62) selyemfestő
• December 21. Simon N. Veronika (65) festőművész
• December 22 -23-24. Gulyásné Tokaji Tünde (61) papírmerítő mester

Hétvégenként zsonglőr játszóházban próbálgathatjuk a buzogányt, poit, ördögbotot, hosszúbotot, yo-yót, diabolót, kontaktlabdát. De az árusított termékek is igényesek, a Mesterporta, az 5 érzék, a Játék Céh vagy az Originart iparművészeinek alkotásait lehet kapni, de van olyan, is, hogy a legegyszerűbb felirat mondja el a legtöbbet:

P1130589.JPG

Mint már írtam, ezek a bódék a vásár területének csak töredékét foglalják. Középen ott a 14 év alattiaknak ingyenes, környezetbarát korcsolyapálya, és körülötte is bőven van hely arra, hogy sétáljunk, nézelődjünk, forralt borozzunk, hurkázzunk, kolbászozzunk.

17.jpg

19.jpg

4.jpg

Vagy különlegesebb falatokat kóstolgassunk, hétvégén ugyanis több gasztroarc is megjelent a tűzhelynél, Havas Dóra, a Lila Füge blog szerzője, Bereznay Tamás, Serényi Zsolt és Horváth Eszter is főzött az egybegyűlteknek.

De a személyes kedvencem: a minden este 17:30-kor fényfestés a Bazilika falára (a Várból egyszer már jelentkeztünk egy hasonló kezdeményezésről szóló videós poszttal). Iszonyú jó. Két videót is megosztok erről, a sajátomat és a szervezőkét, nekem nagyon tetszik, ahogy felhasználják az épület elemeit, újrafestik az oszlopokat, kidobálnak valamit az ablakon, fenyőfát növesztenek a falakra:

A posztot az "Adventi Vásár a Bazilikánál" támogatta. A honlapjuk itt, a facebookos oldaluk itt érhető el.

süti beállítások módosítása