English

Egy nap a városban

Fényágyúk ostromolták tegnap a Budai Várat

szucsadam 2010 szeptember 23.
Címkék: vár paint up

Tegnap a Paint up! Ráadás rendezvényen jártunk , ahol a júniusban megrendezett architekturális vetítés (building projection mapping) témában kiírt pályázat alkotásait mutatták be, a Magyar Nemzeti Galéria "B" épületének homlokzatán. Mivel lemaradtunk a nyári versenyről, csak annyit tudtunk, hogy erős fényerejű projektorokkal bombázzák az épület oldalát, amitől az nyilván nagyon gusztusos lesz. Azonban a helyszínen rájöttünk, ez a műfaj nem a dekorációról szól.

A várba felérve meglepődtünk, nem számítottunk arra a tömegre, ami ott bámult felszegett fejjel, ismét az a határozott benyomásunk alakult ki, hogy Budapesten "történnek a dolgok", az emberek mozdulnak, érdeklődnek, jól érzik magukat.

Főleg ha ilyen ingyenes programokra lehet találni, mint a Paint up. De hogy miről is van szó: adott egy épülethomlokzat, oszlopokkal, ablakokkal, szobrokkal, térbeli felületekkel. A művészek olyan grafikai elemeket, fényjátékot terveznek meg erre az akár több ezer négyzetméteres felületre, hogy egyrészt optikai illúziót keltsenek a nézőkben, másrészt akár konkrét tartalommal, sztorival töltsék meg a mozdulatlan épületet. Mindezt zenére.

Mindkét fenti típusra találtunk példákat, az oszlopok és az épület vonalainak kirajzolása után azokat hajlítják, térben mélységet adnak nekik, árnyékot rajzolnak - oda, ahová csak szeretnék -, de láttunk példát egy betörős és egy kísértetkastélyos sztori felvilágítására is, Fazekas László Aranyhal című munkájában pedig egy valóban egy hal kúszott el az oszlopok mögött.

Mert a building projection mapping művészei minden négyzetcentiméterét ismerték az épületnek, és ki is használták az így felfedezett lehetőségeket. El tudták érni, hogy az oszlopokra nem vetítve azok valóban "takarják" a háttérben futó képeket, és persze a lefedett ablakok mögé is tudtak cselekményt varázsolni. Máskor a tetőn álló szobrok másztak fel az épület oldalán, így elfoglalva a helyüket (csak akkor lettek láthatóak, amikor a fényalak eljutott a rendeltetési helyére, a szoborhoz). Máskor a homlokzat vonalait megnyújtva térben mélységet kölcsönöztek neki, ilyenkor az volt az érzésünk, hogy belátunk az épületbe, ami egyetlen hatalmas térként jelent meg előttünk.

Az ember - akárcsak a rovar - természetes igénye éjszakánként a fénybe menekülés, itt pedig ezt az igényt művészi megoldásokkal és igényes zenékkel kísérték, ami így alkotott egy teljes egészt. Én pedig két dologra gondoltam az előadást nézve: egyrészt a technika nemcsak újfajta szórakozást, hanem újfajta művészeti területeket is létrehozhat (erre a következtetésre például a 3D-s moziknál nemigen juthatunk), másrészt noha az alkotások önmagukban és behatás nélkül is rendkívül élvezetesek, ha a bejáratnál neadjisten meszkalint osztogattak volna, garantáltan nem maradt volna szárazon egy nadrág sem a közönségen.

Ugyanez pedig érvényes egész Budapestre, ha meg tudják egyszer majd oldani, hogy a város felé néző oldalra vetítsenek. Addig is a tömegből idéznék: "Nem tudom, mi ez a cucc, de kell egy ilyen az esküvőmre".

süti beállítások módosítása