English

Egy nap a városban

Menő budapesti lakások: Király utca

Magyarósi Csaba 2012 december 02.

November közepén kaptam levelet Szentgyörgyvölgyi Tamástól, egy olvasónktól. Nem volt túlbonyolítva:

Van egy lakásom a Király utcában. Nem firtatnám azt, hogy szép, mert nem az. Inkább érdekes. Nem tudom, hogy milyen helye is lehetne nálatok, de ha szerintetek érdemes betenni, keressetek bátran!

Először nem tudtam mit kezdeni az ötlettel, hiszen nincsenek nálunk lakásbemutatók. Aztán néhány nappal később egy különösen meggyőző lánykommandónak is meséltem a levélről, a lakásról, meg arról, hogy ennek a témának aztán semmi keresnivalója a blogon, de ők pillanatok alatt megváltoztatták a véleményem: azt mondták, hogy szívesen olvasnának egy sorozatot izgalmas budapesti lakásokról, szóval szájhúzás helyett inkább vágjak bele.

És most itt tartunk, ez az első rész a lakásbemutatós sorozatunkból, ami felhívás is egyben: várjuk azoknak a jelentkezését, akiknek szép, érdekes, izgalmas, vagy valamilyen szempontból egyedi budapesti lakásuk van és szívesen bemutatnák azt az Egy nap a városban blogon. A leveleket a jobb hasáb tetején található emailcímre várjuk.

És akkor most térjünk rá Tamás lakására, ami tényleg nem különösebben szép, de mindenképp izgalmas. Közösen alakította ki az előző tulajdonossal ezt a 140 négyzetméternyi területet a Király utcában. Ő maga ugyan nem lakik az ingatlanban, de gyakran adja ki turistáknak vagy forgatásokra.

large 23.jpg

Bár elsőre minden nagyon drágának tűnik, egy rakás berendezési tárgy ismerős lehet az IKEA-ból. Tamás nem is tagadja, hogy amikor lehetett, spórolt. A legtöbb ötlet nem eredeti, de működik: a festék vagy tapéta helyett használt csemperagasztóval nem itt találkozunk először, a zuhanyzóban felbukkanó óriási sziluetteket is kitalálták már korábban, de attól még remekül működnek együtt a különböző forrásokból származó ötletek.

large 2.jpg

large 3.jpg

Ráadásul van néhány pro belsőépítész-szemmel mérve is értékes része a lakásnak, például a régi orgonából kialakított szobadísz.

large 19.jpg

A legtöbb helyiségből egy idő után aztán beleég valami az ember agyába, hol egy furcsa kép, hol egy meglepő burkolati elem, máshol meg a tekintetben találod meg azt, amit kimondatlanul kerestél, ahogy arra a legkevésbé sem számítottál. Meglepő, fura lakás ez, de jó, hogy van ilyen is:

large.jpg

large 16.jpg

large 4.jpg

Ha te is szeretnél átverések nélkül, a legmegbízhatóbb, tehetséges stáb segítségével menő lakást magadnak úgy, hogy nem merülnek fel felesleges költségek, nézd meg az Egy nap a városban blog új szolgáltatását, az Én menő lakásomat, ahol közvetlenül is elérheted a legmegbízhatóbb kivitelezőket és legötletesebb belsőépítészeket. 

süti beállítások módosítása