A Borkonyhával szemben nemrég nyitott ki a Borkonyha vetélytársa, amit a borkonyhások nyitottak. Mert ki lenne jobb konkurenciánk, mint mi magunk?

Tudjátok, a Borkonyha Budapest leglazább Michelin-csillagos étterme, a séf Sárközi Ákos és a Borkonyha tulajdonosai, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán pedig úgy gondolták, ideje új utakat nyitni. Talán szabadabban, mint a Michelin-es elvárások kereszttüzében, mindenesetre ugyanolyan magas szinten, mint ott.

A helyre belépve a szánk is tátva marad. Kevés olyan enteriőrrel találkozunk, ahol az egész tér egyetlen hatalmas műalkotás. Mert szerintem ennek is felfogható a Voronoj-cellákat ábrázoló geometriai asztalos-plasztika, ami azokat a matematikai struktúrákat ábrázolja, amiket a természetben is úton-útfélen láthatunk. Az egész olyan, mint egy óriási, természetes csepp, vagy egy óriási turmixgép, vagy tornádó, vagy akármi, ami eszünkbe jut, mi pedig mintha a tányér egyik összetevőjének miniatűr darabkái lennénk. A Voronoj-cellák az oldalfalakon és a tányérban is visszaköszönnek, a kacsamáj mousse is hasonlóan fest.

Ebédre érkeztem, kicsit több mint fél órával a 16 órási első zárás után, de mivel egyedül voltam vendég, végeztem is fél óra alatt a három fogással. Vadnyúlragulevest kértem gombával, egy vega narancsos cékla variációt és egy fehércsokoládé - zeller - birs kombót.

Természetesen a fine dining elmaradhatatlan vajaskenyér-kezdésével kezdtünk. A kenyér fantasztikus, kovászos, benne olivabogyó-darabok, a héja meglepetésre nem roppan, papírvékony, valamiért ezt a textúrát választották megfelelőnek. Láthatóan szándékos.

A levesnél arra voltam nagyon kíváncsi, hogy mit ad egy meglepetésekre, textúrákra, egyensúlyra hangsúlyt fektető csúcsétterem, amikor a vendég agyában rögtön megjelenik a tejszínsűrűségű lére, erőteljes fűszerezésre számító prekoncepció? Meglepnek azzal, hogy visszafogják a lendületet?

Így lett. A lé enyhén tejszínes beütése mellett a nyúlgerinc vajpuhán maradt a háttérben, mint valami díszlet, elöl pedig a felkockázott zöldségek roppanóssága és a gomba tökéletes ruganyossága maradt ízben és textúrában is. Tökéletes egyensúly, de nem valami harsány ragu-szinten, hanem végtelenül kifinomultan.

A "céklavariációk naranccsal" tányérban az a ragyogó vicc, hogy nem tudod, melyik a cékla, melyik a narancs. Ugyanis többféle színű céklát használtak a konyhán, a narancsot meg ügyesen céklaszínű ruhába öltöztették. A kecskesajt sem úgy jelent meg, ahogy gondoltam: két apró, légies korong, és noha adta volna magát, hogy ezek vigyék a prímet a zöldségek mellett, de nem így történt. A konyhán olyan zöldség-gyümölcs-összeállítást készítettek, hogy egy minimális plusszal - vagyis mínusszal - máris egy vegán csúcsgasztro-fogást tudtak volna asztalra tenni. Minden falat más volt, játékos, friss, vidám fogás ez.

A desszert álomszerű volt. Én sosem gondoltam, hogy a birs, a fehércsoki és a zeller ennyire kiegészítik egymást, és össze tudnak állni valami negyedik, tökéletesen harmonikus ízzé. Amennyire a főétel virgonc, ez annyira összeszedett, egységes volt. Különleges meglepetés volt a papírvékonyra vágott, cukosrszerűen roppanó zellergumókorongok.

A Textúra ételei hűek a hely nevéhez, és a csapathoz. Fine dining, de nem vérre menősen. Játékosság, ötletek sokasága, ha itt végigeszed az étlapot, az olyan, mintha társasjátékokat próbáltál volna ki, egymás után. És a játék-műfaj ellenére akkorák az adagok, hogy a három fogás egy ebédre éheseknek is elég tud lenni, és kábé 10 ezer forintból lehet megúszni.

Ja, és van szóda, az isten áldja meg érte őket.

Textúra
Cím: 1051 Budapest, Sas u. 6.

Ne pazarolj. Ez az üzlet neve, és az odabent található dolgok erre a névre reflektálnak. Például azért, mert mindenki a maga által hozott tárolóedénybe méri ki az ott kapható dolgokat. Másrészt a bent található dolgok, hacsak ez lehetséges, Magyarországról, minél rövidebb szállítással érkeztek az üzletbe. Harmadrészt jó dolgokat kapni bent, amik kímélték a környezetet a termeléskor, és a felhasználáskor is kímélni fogják.

Például, hogy gyorsan ugorjunk a kedvenceimre, lebomló, természetesebb anyagokból készült tisztítószereket, amikből próbaképp akár egy mini adagot is vihetsz haza:

Vagy mindenféle olajokat, például a sztár a hidegen sajtolt napraforgóolaj, ami így sokkal egészségesebb és finomabb. Szintén vihetsz belőle akármennyit:

Tavaly írtam már egy hasonló elgondolással kialakított pesti üzletről, de annak a kínálata nem volt még akkora, hogy rendszeresen megforduljak odabent. Itt, a budai Ne pazarolj-ban viszont induláskor rögtön hat-hét dolgot láttam, amit nem azért vennék meg, mert csomagolásmentes, hanem mert egyébként is kell. Fent láttok ebből kettőt.

Vannak hüvelyes termékek, rengetegféle:

Bogyók, levelek, teák, fűszerek, aszalványok:

Végre újra megnyílt az Igen pizzéria, és én újra rajongok érte. Pedig a kapcsolatunk hullámzó volt. Amikor megnyílt a kis Madách Imre úti első helyszínük, rögtön rákaptam. Vékony pizza, kevés, de tökéletes feltét, változó kínálat és szeletre is kérhettem. Ez utóbbira sok jó hely nem biztosít lehetőséget, pedig nekem fontos: nagyon keveset eszem, cserébe szinte folyamatosan. Ezek miatt benyeltem azt is, hogy a hely icipici volt, nem lehetett leülni, de alapvetően kettőnél több vendégnek beférni sem. Nem igazán randibarát, de gyerekkel sem opció.

De a harmónia nem tartott sokáig, mert egy idő után már csak egész pizzát adtak. És hogy tetézzék a bajt, be is zártak, bár volt valami célzás egy új helyre. Mindenesetre egy leleményes vállalkozó kibérelte a régi kis lukat, és pizzát árul a már bevezetett helyszínen.

Kábé fél évnyi várakozás után elfogyott a türelmem, le is tettem róluk. Jött az ígérgetés, hogy mindjárt nyitunk, sejtelmes képek a felújításról, blabla, a már megszokott közösségi marketing, de az ilyet már nem hiszem el. A Nor/ma is régóta posztol gusztusos péktermékeket, de nyitás, na az sehol. De azért csak észrevettem az igenes srácok posztját nemrég, miszerint újranyitnak végre, ráadásul a környékemen, a Margit körúton. Hurrá!

Naná, hogy már a nyitás napján, délután odaszambáztam, de nagyon keserű élmény várt akkor még rám: a hatalmas hely szinte üres volt, de leülnöm nem lehetett, mert egy nem túl kedves lány odajött hozzám, és közölte hogy pizza - na az már nincs, semmi “sajnálom”. Délután ötkor, ami a nyitvatartás (12-22) pont közepe. Mert hogy olyan sokan jöttek, hogy mind megették.

Ezek után el kellett telnie egy bő hónapnak, mire valamennyire elszállt a morcom, és újra esélyt adtam nekik. Meg hát kívántam is a régi ízeket, bevallom.

De megérte.

Már kétszer voltam ott, és csupa nagyon kedves, vendégbarát munkatársuk gondoskodott rólam. A berendezés és dekoráció nincs túlbonyolítva, kicsit indusztriális, hideg hangulatú, de ez csak addig tart, amíg hozzád nem szólnak és/vagy meg nem iszod az első gintonikodat. Van a bejárathoz közelebb egy pult, ahol az italokat készítik el, illetve a mellette levő vitrinben lehet szemügyre venni az aktuális desszerteket, csípem az ilyet. A másik, hosszabb szárny végében pedig az ikonikus pizzasütő kemence, azaz a lényeg.

Az étlap pazar, már nem változtatják néhány hetente, hanem állandó kínálatban vannak a jobbnál jobb pizzák, a megszokott magas minőségben. Mivel nem tudtam dönteni két kedvencem, a burgonyás és a szarvasgombás között, így a kettőt kértem összekombinálva. Az első alkalommal a pizzasütő hölgy nem volt rest, és odajött hozzám az étterem másik végébe, hogy átbeszéljük, pontosan mi is legyen rajta. Figyelmes húzás.

Másodszor pedig a jól ismert kemencéhez közel ültem, ami csak egy üveggel van körbekerítve, így könnyen meg tudták tőlem kérdezni, hogy mi legyen a rozmaring sorsa. Ezzel a berendezéssel azért kicsit visszajön a régi hely hangulata, hiszen a srácokat lehet látni-hallani munka közben. Bár a kedvenc vicces képek már hiányoznak; konszolidáltabb lett minden, kevésbé bulihangulat, de azért a sapka meg a dúdolgatás megmaradt; továbbra is jól elszórakoztatják magukat. Rögtön mellettük van a gyereksarok, lehet ott játszani vagy kitanulni a szakmát.

Rég éreztem azt, hogy valahol ennyire odafigyeljenek a vendégre. Bárki is szolgált ki, ezúttal már nyoma sem volt a Budapesten gyakori kiszolgálási problémáim egyikének sem, úgy mint

• szép vagyok, és kiteszem mindenem
• laza vagyok, szétesek
• utálom a vendégeket, miért jöttél be
• kiégett vagyok, és úgyis kioktatlak
• diák vagyok, csak a pénzért csinálom

Pont olyan férfiak és nők, akikkel bármikor szívesen leülnék inni valamit vagy beszélgetni, társasozni. Csupa jó arc - és értik a szakmájukat.

Amúgy a vendégkör is hasonlóan pozitív, ami üdítő a közeli Mammut sznobériája után. Mondom ezt úgy, hogy nekem sem kell a szomszédba mennem egy kis sznobságért. Ami az árakat illeti, az azért erősen budai, kétezer alatt nincs pizza. És sajnos nincs szeletelés - így a hely egy népesebb jópizza-piacon méreti meg magát, ugyanis sokkal több minőségi hely van a városban egész pizzákra, mint szeletekre.

Tele voltak. Ha a minőség és a kedvesség nem tűnik el a nyitási hévvel együtt, ahogy azt sok helyen már megtapasztaltuk, akkor a későbbi teltház is garantált lesz. Drukkolok!

Igen Itália
Cím: II. kerület, Margit körút 60.

A Blue Bird Café a Rumbach Sebstyén utcai zsinagógával szemben, gyakorlatilag egy sarokban foglal helyet. Mindig könnyen felismerhető volt a kék színű, világító cégérjéről, valamint az óriásplakátról a bolt felett, amit szintén kibérelt a hely, hogy már a Király utcától látszódjon a jelenléte. Méreteihez képest ez rekordnak számított, nem nagyon volt ennél jobb látszódás per négyzetméter arány a városban.

A hely keverte az igényességet az őszintén vagány lazasággal. Tehát például a kávé jó volt, és annyira komolyan vették, hogy a bolt közepén kiállított pörkölővel készítették elő a végül darálásra kerülő, majd nagy nyomáson vízzel átitatott gyümölcsöt. Elég menő volt, hogy egy pörkölő van a kicsi, kissé sötét kávézó közepén, mondjuk elférni nem nagyon lehetett mellette. Volt viszont egy ágy, amire leheveredhettél, a fejed felett az ablak, az emberek ott sétáltak, te meg szürcsöltél. Valami progresszív zene szólt a hangfalakból, a székek majdnem összecsuklottak alattad. Valahogy mégis összhang volt.

Most a Blue Bird kétszer akkora lett, és teljesen felújították. A régi üzlet helyén egy délifrance-os melegítős pékség lesz, felül galériával, vicces bútorokkal, palatáblával. Még mindig érezni nyomokban a vagányságot azért, de a pörkölő eltűnt. Voltak miatta konfliktusok, így kiszorult a belvárostól távolabb, továbbra is használják.

Az új részen található a pult, valamint egy a régihez hasonlító, kisebb ágyszerűség. Egy vaslépcső, ami látszólag sehová sem vezet - persze vezet, csak nem látni, mi van a felül zárt galériában -, néhány szék.

Bőven van hely kiállítani a kávés csomagokat, van egy forró csokis gép és egy törökkávé-készítő, forró homokkal operáló gép is.

Mi mást ihattam volna, mint egy cukrozott törökkávét és egy olyan tömény forró csokit, amit máshol még egy deci tejjel megbolondítanak, hogy csak simán ütősnek nevezzék. Egy deci egy adag, nem véletlenül.

Török kávét alig valahol kapni, talán csak a Frei kávézókban, ahol meg annyira nem jött be legutóbb. De az itteni ízlett, mondjuk lehetett volna sokkal erősebb pörkölésű, ez így kicsit újhullámos keveredés volt, de sebaj. Így is a legjobb volt, amit ezen a földrajzi szélességen kaptam. A zsinagóga felújítása, és az ennek során valószínűsíthető élénk turizmus meg még jót is tesz majd a helynek, ami eddig tényleg kiszorítva volt picit ezzel a sötét sarokkal.

A pörkölőt sajnálom azért.

Blue Bird Cafe
Cím: 1072 Budapest, Dob u. 16.

A Société jelenséget nem könnyű megragadni. Az biztos, hogy high life: egy ötemeletes 1865-ös lakóépület a Szent István Bazilika szomszédságában, amit kívül-belül felújítottak, hogy egyetlen egységként nyissák meg. Mindezt Magyarország egyik leggazdagabb embere tette meg (Varga Zoltán, a Central médiacsoport tulajdonosa), hogy többek között a divat számára nyisson egy otthont. Így óhatatlanul is beugrott az Andrássy úti Il Bacio di Stile, a bérházból kialakított, fedett belső udvarú luxus-bevásárlóközpont, ahol az utcára locsolták a parfümöt a jó benyomás érdekében, aztán meg bezárták, mert ezt úgy nyereségesen mégsem lehet.

De a Société nem egy ilyen shoppingolós divat-fellegvár. Egyetlen üzletet találtunk odalent, az utcai fronton, ahol ugyan elég komoly márkák képviseltetik magukat, Christopher Kane, 3.1 Phillip Lim mellett a régióból Jiri Kalfar, vagy Magyarországról Tomcsányi, Áeron és Szegedi Kata is, de ez csak egy üzlet. Odabent a 3500 négyzetméter legnagyobb része egy átlagos hétköznap üres, vagy ottmaradt dizájnerruhák várnak elszállításra. Ugyanis inkább rendezvényekben utaznak, ilyenkor nyilván megtelik az épület, aztán megint kiüresedik.

De a Société szól a kultúráról is. Egyrészt még 2017-ben megjelent egy Inspired by Société megjegyzésű kisfilm, amiben modellek szereplésével egy komoly operatőr és rendező készített egy háromperces szösszenetet, amit Magyarországon kívül is felkaptak. Úgy tűnt, a Société valamiféle mecénás szerepet töltene be, inspirálna művészeket, ezt igazolja az is, hogy az épület egyébként nonprofit módon működik, tehát a nyereséget elmondásuk szerint kulturális programokba és művészetekbe tolják.

Ha azonban most bemegyünk az épületbe, tíznél kevesebb műalkotást találunk, azok is elszórva a hatalmas térben, sokszor inkább dekorációs érzetet keltve. Mint ahogy egy szép festményt kiakasztunk a nappaliban, úgy lesznek itt is a környezetbe simulóak az alkotások, amiket rendszeresen cserélnek majd. A lenti képeken például van egy-egy műalkotás (a nagy, kör alakú alkotás a tavaly elhunyt Fajó János munkája):

Az alábbiakon nincs: