A Borkonyhával szemben nemrég nyitott ki a Borkonyha vetélytársa, amit a borkonyhások nyitottak. Mert ki lenne jobb konkurenciánk, mint mi magunk?

Tudjátok, a Borkonyha Budapest leglazább Michelin-csillagos étterme, a séf Sárközi Ákos és a Borkonyha tulajdonosai, Horváth Tamás és Kalocsai Zoltán pedig úgy gondolták, ideje új utakat nyitni. Talán szabadabban, mint a Michelin-es elvárások kereszttüzében, mindenesetre ugyanolyan magas szinten, mint ott.

A helyre belépve a szánk is tátva marad. Kevés olyan enteriőrrel találkozunk, ahol az egész tér egyetlen hatalmas műalkotás. Mert szerintem ennek is felfogható a Voronoj-cellákat ábrázoló geometriai asztalos-plasztika, ami azokat a matematikai struktúrákat ábrázolja, amiket a természetben is úton-útfélen láthatunk. Az egész olyan, mint egy óriási, természetes csepp, vagy egy óriási turmixgép, vagy tornádó, vagy akármi, ami eszünkbe jut, mi pedig mintha a tányér egyik összetevőjének miniatűr darabkái lennénk. A Voronoj-cellák az oldalfalakon és a tányérban is visszaköszönnek, a kacsamáj mousse is hasonlóan fest.

Ebédre érkeztem, kicsit több mint fél órával a 16 órási első zárás után, de mivel egyedül voltam vendég, végeztem is fél óra alatt a három fogással. Vadnyúlragulevest kértem gombával, egy vega narancsos cékla variációt és egy fehércsokoládé - zeller - birs kombót.

Természetesen a fine dining elmaradhatatlan vajaskenyér-kezdésével kezdtünk. A kenyér fantasztikus, kovászos, benne olivabogyó-darabok, a héja meglepetésre nem roppan, papírvékony, valamiért ezt a textúrát választották megfelelőnek. Láthatóan szándékos.

A levesnél arra voltam nagyon kíváncsi, hogy mit ad egy meglepetésekre, textúrákra, egyensúlyra hangsúlyt fektető csúcsétterem, amikor a vendég agyában rögtön megjelenik a tejszínsűrűségű lére, erőteljes fűszerezésre számító prekoncepció? Meglepnek azzal, hogy visszafogják a lendületet?

Így lett. A lé enyhén tejszínes beütése mellett a nyúlgerinc vajpuhán maradt a háttérben, mint valami díszlet, elöl pedig a felkockázott zöldségek roppanóssága és a gomba tökéletes ruganyossága maradt ízben és textúrában is. Tökéletes egyensúly, de nem valami harsány ragu-szinten, hanem végtelenül kifinomultan.

A "céklavariációk naranccsal" tányérban az a ragyogó vicc, hogy nem tudod, melyik a cékla, melyik a narancs. Ugyanis többféle színű céklát használtak a konyhán, a narancsot meg ügyesen céklaszínű ruhába öltöztették. A kecskesajt sem úgy jelent meg, ahogy gondoltam: két apró, légies korong, és noha adta volna magát, hogy ezek vigyék a prímet a zöldségek mellett, de nem így történt. A konyhán olyan zöldség-gyümölcs-összeállítást készítettek, hogy egy minimális plusszal - vagyis mínusszal - máris egy vegán csúcsgasztro-fogást tudtak volna asztalra tenni. Minden falat más volt, játékos, friss, vidám fogás ez.

A desszert álomszerű volt. Én sosem gondoltam, hogy a birs, a fehércsoki és a zeller ennyire kiegészítik egymást, és össze tudnak állni valami negyedik, tökéletesen harmonikus ízzé. Amennyire a főétel virgonc, ez annyira összeszedett, egységes volt. Különleges meglepetés volt a papírvékonyra vágott, cukosrszerűen roppanó zellergumókorongok.

A Textúra ételei hűek a hely nevéhez, és a csapathoz. Fine dining, de nem vérre menősen. Játékosság, ötletek sokasága, ha itt végigeszed az étlapot, az olyan, mintha társasjátékokat próbáltál volna ki, egymás után. És a játék-műfaj ellenére akkorák az adagok, hogy a három fogás egy ebédre éheseknek is elég tud lenni, és kábé 10 ezer forintból lehet megúszni.

Ja, és van szóda, az isten áldja meg érte őket.

Textúra
Cím: 1051 Budapest, Sas u. 6.