Egy-két éve kezdődött, hogy a benzinkutakon különös jelenségre lehettünk figyelmesek. Míg azelőtt évtizedek alatt hozzászoktattak minket, hogy a kutakon benzinen kívül soha semmit ne vegyünk, mert vagy drága, vagy hasmenést okoz, addig elkezdődött valami

minőségieskedés

ugyanott. Miután egy benzinkút talán az utolsó olyan hely, ahol maradéktalanul megvalósul az emberek közti egyenlőség - hiszen mindenki megfordul ott, és ugyanazt az útvonalat járja be a 40 ezres Lacoste cipő, mint az 1500-as flip-flop papucs - így itt szinte képtelenség célcsoportot meghatározni az itteni kajáknak. A minőségért több pénzt adni hajlandó emberek a benzinkút látogatóinak kis százalékát teszik ki, most mégis úgy tűnt, hogy errefelé haladunk.

Persze a benzinkutakon az ár sosem volt alacsony, így mondhatjuk, hogy változatlan árszinten kezdtek el egyre finomabb falatokat ígérni.

Egyszerre három nagyon erős állítással találkoztam az utóbbi időben, a három pedig elég nagy szám ahhoz, hogy utánajárjak, mi is folyik itt. Hogy tényleg ehetünk, ihatunk, kaphatunk jó minőséget egy benzinkúton?

MP - nekünk jó a kávénk

Viszonylag új volt nekem a sárga elefántos logó, amikor már a benzinkúton megszólított az eladó hölgy: kóstoljam meg a kávéjukat, mert milyen finom. Akkor először kapott el a fenti, minőségre hangsúlyt fektető, benzingőzös hangulat. Ekkor értettem meg először, hogy tényleg, ha jó kávét adsz, az üzemanyag meg kábé ugyanannyi, mint máshol, akkor nálad fognak tankolni. Talán. Vagy nem?

Elég nagy az értelmezési zavar a fine dinig körül. Egyesek csak Michelin-csillaghoz és hasonló magassághoz kötik ezt a szót, mások - mint például a Michelin-csillagot is begyűjtő Széll Tamás - azt állítják: sokkal szélesebb értelmezés lehetséges. Sőt, a fine diningot valamiféle nagyméltóságnak tartani inkább sznobizmus, mert fine dining az az élmény, amikor az étel elfogyasztása élményszámba megy. Abban talán mindenki egyetért, hogy az alapanyag egy meghatározó szempont, szarból nem lehet fájdájningot építeni (itt lehet olvasni egy rakás meghatározó véleményt erről).

Úgyhogy kérem, legújabb fine dining élményem következik:

Ez kérem szépen borsófőzelék rántott párizsival. Akármit is gondoltok, olvassátok tovább a blogot, még ne kövessetek ki.

A borsó friss, ízletes, a főzelék maga saját alapanyagával sűrített, meg némi tejszínnel, plusz ügyes hőmérséklet-választással állították be a végső krémes-könnyű állagot. A párizsi a séf által készített, 98 százalék hústartalommal, és zseniális, körülötte pankó morzsás prézlivel. A tányér ízletes, tömör élmény, semmi köze ahhoz, amit a “borsófőzelék rántott párizsival” hallatán elképzelünk.

A fenti kaját az EZ is Budai bisztróban ettem, ráadásul a Széna tértől egy köpésre, az egykori Finomító Kantin helyén. Azért írom, hogy “ráadásul”, mert a Széll Kálmán tér környéke, elképesztő módon, továbbra is hiányolja a jó kajás helyeket, nehezen tudok a környéken tippeket adni háromnál több jó étteremre. Ami nagyon kevés.

Az EZ is Budainak nincs köze Buday Péterhez - ahogy én gondoltam először, talán nem annyira szerencsés a névválasztás -, a három tulajdonosnak ez már a negyedik egysége, de korábban inkább pékség-kávézókat nyitottak (ilyen például a szomszédban található Budai Kettő). Tanácsadóként felkértek egy menő séfet, hogy azt csinálják, amit például a Stand25-ben is látunk: valódi bisztró, gyors kiszolgálással, gyorsan elkészíthető, alacsonyabb árú ételekkel, amik mégis élményt adnak.

És persze van egy szezonális tábla, ami épp tele van spárgával.

Budapest váratlan helyeken is kínál kiváló ételeket, én pedig bevallom, hogy az ilyen jófalatokat mindig többre tartottam, mint amiket a fősodorban kapni. Mert annyira meglepnek. Ettem már hajón jó halászlét, a pincében jó szusit, kispesti panelek alatt jó gyrost, óbudai gyártelepen jó kenyeret. De a Ngon, a józsefvárosi piac melletti konténer-szerűség, még így is felkészületlenül ért.

A hely a Könyves Kálmán körút és a Kőbányai út találkozásánál található, egy köpésre a török étkezdétől, ami meghánytatta már a családot, hogy átfogó gasztronómiai kitekintést adjak erről a környékről. Persze a kínai piac adott már okot meglepetésre, odabent egy feketén működő, de remek kínai étteremben is voltam már, valamint egy lakásból kialakított tésztabatyu-gyárban, van tehát ok a kísérletezésre.

A Ngonba belépve egészen különös dizájn-egyvelegbe csöppensz, amiben mindegyik összetevő nagyon távol áll tőled. A tulajdonos szerint "Bangkok, vagy Saigon utcáinak nyüzsgésébe beékelődött kioszkok" világát idézik meg, mindenesetre könnyebbé teszi az átállást, hogy három buddhista szerzetes ül az egyik asztalnál, a felszolgálók és a tulajdonos együtt imádkoznak velük, “mester”-nek szólítva őket. Így gyorsan meg lehet érkezni a Távol-Keletre a népligeti KFC parkolóból.

Képzeld el, hogy a belváros legforgalmasabb részein parkolóhelyet keresel. Előveszed a telefont, és ránézel a közeledben található parkolóházakra, irodaházakra, szállodák mélygarázsaira: a térképen nemcsak a pontos helyet látod, de azt is, van-e szabad hely. Odahajtasz az egyikhez, de nem állsz meg, csak lassítasz a bejáratnál: a sorompó automatikusan felnyílik, a mobilod egy halk csippanással küldi az üzenetet: elindult a parkolás. Olcsóbban egyébként, mint odakint, az utcán. Kifelé menet nem kell fizetni, automatikusan levonja az app a pénzt a számládról, nyitja a sorompót, puszipá.

Nincs körözés. Nincs húzzegycetlit. De még csak direkt adatkapcsolat sincs az autód vagy a telefonod és a sorompó között. Az egész felhőben történik, viszont ehhez képest tényleg hihetetlenül gyorsan.

A Parkl alkalmazás ezt tudja, ma, Budapesten.

Az ötlet a következő: rengeteg olyan környék van a városban, ahol napközben alig tudunk leparkolni, és ezek a gócpontok általában a Nagykörúton belül, Pesten találhatóak. Itt jó lenne, ha látnánk minden parkolóházat körülöttünk, aminek a garázsába leállhatnánk.

De ez még semmi: a városkép.

Tele vannak az utcák parkoló autókkal, amik a munkaidő végén szépen kicserélődnek, a hazatérők elfoglalják végleges helyüket, hogy aztán másnap reggelig az autósorok természetes részei legyenek a város arcának. Nem kell, hogy így legyen. Ugyanis épp estére kiürül egy csomó parkolóház, ami be tudná fogadni az autókat. Vannak szállodák is, akiknek esetleg egy rakás üres helyük van, amiket néhány órára simán kiadnának bérbe, csak kellene egy infrastruktúra, ami beengedi az autósokat, és nincs velük gond. Ez a száj is elnyelhetne egy csomó parkoló kocsit. Kicsit kitisztulna a város látványa.

A Parkl eleinte kisebb ambíciókkal indult, de aztán rájöttek az alkotók, hogy mindent, vagy semmit. A világban több hasonló projekt ért el már részeredményeket, de állítólag egyik sem volt olyan integrált, mint a Parkl, ami

• nyilvántartja a parkoló helyeket, és real time jelzi a foglaltságot
• kinyitja a sorompót előttünk, gombnyomásra vagy automatikusan
• olyan helyeken is beenged minket, ahová egyébként nem jutnánk be
• elintézi a fizetést saját hatáskörben, a különféle parkoló cégek saját rendszerén kívül

Úgyhogy kipróbáltam az alkalmazást.

Egyelőre nincs fent sok parkolási helyszín, folyamatosan tárgyalnak, szerződnek új helyekkel a készítők, egyelőre főleg a Nagykörúton belül, ahol a legnagyobb a gond. Ha ezt belakják, mennek tovább a külső részekre (illetve külföldre, de ez távolabbi cél). Nagyjából 20 parkolóház közül választhatunk, az V. kerület pont nem túl erős (1 db parkolót találunk), de a kerület szélein, a VI., VII, kerületben találunk már lehetőségeket.

A parkolók három csoportba sorolhatóak: az első csoportba tartoznak a hagyományos, mindenki számára elérhető parkolóházak. Itt a Parkl előnye, hogy mondjuk a Holló utcában az utcainál és magánál a parkolóháznál is olcsóbban, óránként 350 forintért parkolhatunk. Valamint hogy nem kell cetlivel, meg automatával szarakodni, hanem gombnyomásra nyílik a sorompó.

A másik csoportba tartoznak a szállodák, amik parkolóhelyük egy részét átadják a Parkl-nek, hogy elnyeljék a néhány órára megálló autókat. Itt a Parkl előnye, hogy kinyitja előttünk a sorompót, ami egyébként esetleg zárva van, illetve hogy itt is az utcai ára alatt parkolhatunk.

A harmadik csoportba a foghíjtelkeken és hasonló udvarokon kialakított parkolók tartoznak, mint például az Újlipót vagy Gogol utcai parkolóudvar. Itt fontos elmondani, mennyire egyszerű létrehozni egy Parkl parkolót: akinek van egy telke, amire fogadna autókat, csak egy sorompót kell kitennie, és jelentkeznie itt. A Parkl emberei az ügyfelekhez egy automata rendszert telepít, ami felhőben kiadott utasítással kinyitja és zárja a soromót az autósoknak, levonja a pénzt, és küldik a tulajnak. Még csak gyalogos kijárást sem kell biztosítani: az appban elhelyezhető egy “gyalogos nyitás” gomb, ilyenkor a kaput csak annyira nyitja ki, hogy egy ember kijusson, de egy autó már nem.

Utánakérdeztem a kedvenc parkolóknak, és megtudtam, a felhasználók nagyon szeretik például az Ibis hotelt a Ráday utca elején. Egyrészt azért, mert a Kálvin téren hivatalosan is rémálom parkolni, fél órát el lehet cseszni ezzel (az Ibis mellett itt a Mercure hotelt is használhatjuk az appal), másrészt egy szálloda parkolója mindig rendben van tartva. Olyan tüchtig érzés ott parkolni. Kényelmes és jó helyszín még az Aranykéz utcai parkoló is.

Ilyet látunk, ha egy adott helyen már nincs több hely:

Egyébként nagyon könnyű használni az appot. Általában megnyitjuk az alkalmazást, beírjuk azt, hogy hová megyünk, ekkor a program leszúrja a cél pint, mi pedig kiválaszthatjuk a körülötte lévő helyekből, hová mennénk. Rányomunk arra a parkolóra, amit szeretnénk, itt kérhetünk egy navigációt a parkolóházba. A Parkl appban ilyenkor a parkolóház adatlapja marad megnyitva, így a célhoz érve, a telefonunkat feloldva már látjuk is a hatalmas zöld gombot: nyisd a sorompót. És nyitja, azonnal. Elképesztő elgondolni, hogy a gombnyomás hatására egy adatcsomag elindul a világ másik pontjába, egy szerverterembe, ami feldolgozza a parancsot, és visszaküldi a jelet egy dobozba az előttünk található sorompó mellé, meg a telefonunkra az értestés erről. És nem telik el mérhető idő eközben.

A Weiner garázsban tesztüzem jelleggel már működik az automatikus sorompónyitás, amit a poszt elején említettem. Ilyenkor csak megközelítjük a sorompót, ami automatikusan felnyílik, és az app indítja a parkolást. Az alábbi videóban tényleg senki semmilyen gombot nem nyomott meg, csak odahajtottam:

Ez néha akadozik még, a személyzet sokszor nem tudja, hogyan kell reagálni a furcsaságra, de rajta vannak a készítők, hogy 100%-ban zökkenőmentes legyen, és ne avatkozzon bele ember a rendszerbe. Az a legjobb mindenkinek.

Mondtam már, hogy az alkalmazás ingyenes? Semmit nem veszítesz, ha kipróbálod, sőt,

• olcsóbban parkolhatsz
• gyorsabban parkolhatsz
• 21. századibban parkolhatsz
• kevesebb parkoló autó lesz az utak mellett
• egy 500 forintos kupont is kapsz ajándékba

Ezzel a kuponnal az első parklásod díját csökkentheted. Sőt, ha olyan jó fej vagy, hogy idáig végigolvastad a posztot, akkor elárulok egy titkot. Mostantól egy hónapig, ha az appban a kuponok résznél beírod a VAROSBAN1 kódot, még 500 forintot írnak jóvá a számládon (minden kupon egy parkolás során használható fel).

A Parkl alkalmazást itt tudod letölteni iOS-re, itt Androidra.

Disclaimer: a Parkl az Egy nap a városban hirdetője

A blogon már sok posztot olvashattatok az újcirkuszról, vagyis a cirkuszi előadások megreformálásáról, “kézművesítéséről”, tartalommal megtöltéséről. Az állatokat száműzték a porondról, a porondot is száműzték, helyette behoztak friss zenét, koreográfiát, narratívát, romantikát. Így született meg ez a régi-új műfaj.

A romantika alatt általában a cirkusz romantikáját értem. Azon hangulat elérését, amit mélyen magunkban tárolunk, és amit nem hagytunk, hogy tönkretegyék az alacsony színvonalú előadások gyermekkorunkban. Az “anyu, ezek az emberek és állatok tényleg együtt laknak ezekben a kocsikban, és vándorolnak?” kérdés sokkal inkább foglalkoztat szerintem egy gyereket, mint hogy a bohóc sapkájában mi van, vagy elkapja-e a másik ember kezét a magasban a légtornász. Legalábbis engem jobban foglalkoztatott.

A külföldiek közül a Cirkus Cirkör Underman előadása adta át leginkább ezt a romantikát, holott a három erőművész nem akármilyen társulatoktól érkezett, és a romantikának inkább volt egy “távol van már Las Vegas”-i csillogása, semmiképp sem a sáros csizmás életérzést kaptuk.

Magyarországon a Freak Fusion az a csapat, akik legjobban játsszák a furcsa emberek megmagyarázhatatlan, fejemben élő vándorlásának szerepét.

A helyszín a Budapest Park. A parkoló szinte teljesen üres, maga a helyszín is sötét, embereket nem látok a bejárat előtt, arra gondolok, hogy lemondták az előadást. Esőre áll az idő, nézegetem a helyszín Facebook oldalát, mi történhetett, sétálok vissza az autómhoz. De azt látom, minden a legnagyobb rendben, ma előadás lesz. Mégis visszamegyek a bejárathoz.

Az előadás csak a park egy nagyon kis, lekerekített szegletébe került, ahol egy lakókocsiból italt vehetünk, előttünk pedig két színpadot állítottak fel. Az egész akkora volt, mint egy nagyobbacska családi ház nagyobbacska kertje, a közönség kerti székeken foglalt helyet. Kábé negyvenen, legfeljebb.

A csapat nevében a “freak” jelző kissé ijesztő. A freak show-k a 19. században a cirkuszok mellékes kiállításai voltak, és csak részben álltak olyan máig is bevállalható elemekből, mint a kardnyelés, az egész testén tetovált vagy testékszerezett emberek. A freak show nagyobb része arra ment ki, hogy sokkoló látványt nyújtson, olyan embereket bemutatva, akik deformitása, különbözősége jelentős. Most nem mennék bele a részletekbe, de ha olyan címeket mondok, mint a félfiú, az emberi giliszta vagy a szőrös hajadon, akkor szerintem eleget is mondtam.

A Freak Fusion semmi ilyesmivel nem szolgál, szerencsére. Mégis megtartott valamit ebből a felfogásból: a színpadon minden résztvevő szerepet játszik, és amit végig érzel előadás közben:

hát ezek az illetők elég furán viselkednek, és elég fura dolgokat művelnek.

Úgy tesznek néha, mintha bénáznának, leesnek a kötélről, vagy épp vitatkoznak a színpadon. Kedvencem a porondmester, akire egy alkalommal ráugrik az egyik artistalány, mire ő hosszas monológba fog bele arról, hogy mennyire nehéz megszabadulni a túlsúlytól. Mindig visszajön - mondja lihegve, és persze újra ráugrik a hölgy. És birkóznak, és dobálják egymást, mindezt szigorú koreográfiára persze.

Az elmaszkírozott alakoknál már csak az arckifejezésük különösebb. Maguk elé meredni is úgy tudnak, hogy másvilágon érzed magad.