A blogon már sok posztot olvashattatok az újcirkuszról, vagyis a cirkuszi előadások megreformálásáról, “kézművesítéséről”, tartalommal megtöltéséről. Az állatokat száműzték a porondról, a porondot is száműzték, helyette behoztak friss zenét, koreográfiát, narratívát, romantikát. Így született meg ez a régi-új műfaj.

A romantika alatt általában a cirkusz romantikáját értem. Azon hangulat elérését, amit mélyen magunkban tárolunk, és amit nem hagytunk, hogy tönkretegyék az alacsony színvonalú előadások gyermekkorunkban. Az “anyu, ezek az emberek és állatok tényleg együtt laknak ezekben a kocsikban, és vándorolnak?” kérdés sokkal inkább foglalkoztat szerintem egy gyereket, mint hogy a bohóc sapkájában mi van, vagy elkapja-e a másik ember kezét a magasban a légtornász. Legalábbis engem jobban foglalkoztatott.

A külföldiek közül a Cirkus Cirkör Underman előadása adta át leginkább ezt a romantikát, holott a három erőművész nem akármilyen társulatoktól érkezett, és a romantikának inkább volt egy “távol van már Las Vegas”-i csillogása, semmiképp sem a sáros csizmás életérzést kaptuk.

Magyarországon a Freak Fusion az a csapat, akik legjobban játsszák a furcsa emberek megmagyarázhatatlan, fejemben élő vándorlásának szerepét.

A helyszín a Budapest Park. A parkoló szinte teljesen üres, maga a helyszín is sötét, embereket nem látok a bejárat előtt, arra gondolok, hogy lemondták az előadást. Esőre áll az idő, nézegetem a helyszín Facebook oldalát, mi történhetett, sétálok vissza az autómhoz. De azt látom, minden a legnagyobb rendben, ma előadás lesz. Mégis visszamegyek a bejárathoz.

Az előadás csak a park egy nagyon kis, lekerekített szegletébe került, ahol egy lakókocsiból italt vehetünk, előttünk pedig két színpadot állítottak fel. Az egész akkora volt, mint egy nagyobbacska családi ház nagyobbacska kertje, a közönség kerti székeken foglalt helyet. Kábé negyvenen, legfeljebb.

A csapat nevében a “freak” jelző kissé ijesztő. A freak show-k a 19. században a cirkuszok mellékes kiállításai voltak, és csak részben álltak olyan máig is bevállalható elemekből, mint a kardnyelés, az egész testén tetovált vagy testékszerezett emberek. A freak show nagyobb része arra ment ki, hogy sokkoló látványt nyújtson, olyan embereket bemutatva, akik deformitása, különbözősége jelentős. Most nem mennék bele a részletekbe, de ha olyan címeket mondok, mint a félfiú, az emberi giliszta vagy a szőrös hajadon, akkor szerintem eleget is mondtam.

A Freak Fusion semmi ilyesmivel nem szolgál, szerencsére. Mégis megtartott valamit ebből a felfogásból: a színpadon minden résztvevő szerepet játszik, és amit végig érzel előadás közben:

hát ezek az illetők elég furán viselkednek, és elég fura dolgokat művelnek.

Úgy tesznek néha, mintha bénáznának, leesnek a kötélről, vagy épp vitatkoznak a színpadon. Kedvencem a porondmester, akire egy alkalommal ráugrik az egyik artistalány, mire ő hosszas monológba fog bele arról, hogy mennyire nehéz megszabadulni a túlsúlytól. Mindig visszajön - mondja lihegve, és persze újra ráugrik a hölgy. És birkóznak, és dobálják egymást, mindezt szigorú koreográfiára persze.

Az elmaszkírozott alakoknál már csak az arckifejezésük különösebb. Maguk elé meredni is úgy tudnak, hogy másvilágon érzed magad.

És itt jön be még egy nagyon fontos elem: a zene. Progresszív gépzene keveredik a színpadon savanyú ábrázattal játszó zenész tangoharmonikájának, és a másik hegedűjének hangjával. Maga a zene önmagában megérné, hogy ellátogassunk ide, és ez egyébként a poszt elején említett Underman előadásnak is fontos összetevője volt.

Voltam korábban már Freak Fusion előadáson, de az hagyományos keretek között, rendes színpadon, beltérbe, steril körülmények között valósult meg. Nem az az ő világuk, hanem pont ez: negyven ember a füvön ül, ők pedig furcsaságukkal elvarázsolnak egy másik, sohanemvolt világba, ahol a cirkuszosok szinte túlvilági emberek, akik lepaktáltak az ördöggel a képességeikért cserébe, és azóta filléres belépőkért járják a világot, hogy megéljenek.

Ja, és a filléres belépő: a jegyet jóval korábban, early bird vettem, 990 forintért. Úgyhogy igen, stimmel minden. Az előadás végén egy hatalmas vihar mosta el a visszatapsolást, a szervezők gyorsan esőkabátot osztogattak a résztvevőknek, így futottunk az autónkig.

Soha nem létezett ez a világ, csak az emberi fantáziában él a mai napig. "Cirkusz úgy, ahogyan az Isten megteremtette" - mégis ezt írtam címnek, holott ez lett volna pontosabb: Cirkusz úgy, ahogyan az Ember megteremtette. Csak az már nem romantikus, az már letörli a maszkot az arcokról, az már megmutatja, hogy amitől megijedtünk, nagyon is hétköznapi a hétköznapokban. Ne akarjuk tudni, legyen meg a varázslat.